Az előző részben épp csak elkezdtünk ismerkedni a tesztalannyal, máris megrohantak a gondolatok. Elragadtak az élmények és a tapasztalatok. S bizony nem fértünk be az online világ szabta keretek közé. Következzen tehát, ami elmaradt! Íme, a folytatás! Grand Seiko Hi-Beat 36000 SBGH005 – Teszt 2. rész.
A számlap
Ami meglepetéseket tartogat! Első ránézésre bizonyára mindenki úgy látja majd, hogy a számlap biza’ semmi extra; Egyszerűen csak fekete. Aztán, ha közelebb merészkedik a megfigyelő, illetve a fények is kellőképp erősek, kiderül a turpisság. Emlékszünk a Grand Seiko egyik idei újdonsága, milyen számlappal is érkezik? Adott fényviszonyok és betekintési szög mellett ez az egyszerűbb, szinte már semmit mondóan unalmas, snassz fekete számlap hirtelen megelevenedik! Oroszlánok bundájára kezd el emlékeztetni, sűrű aprólékossággal textúrált felülete.
A Grand Seiko köztudottan mestere a már-már a józan ész határait súroló részletességgel kiképzett számlapok megteremtésének. Jelen esetben nem kapjuk meg persze a 2018-as limitált kiadások műremekeit, de mégis, ahhoz valami nagyon közeliben gyönyörködhet az arra fogékony, értő szem. Ha elvetjük az állatbőr hasonlatot, mondhatjuk rá azt is, hogy a számlap rendkívül sűrűn töredezett, repedezett hatást kelt. Bárhogy írjuk is körül, kiképzése növeli a felületét, ezért kellő fényben nem csak, hogy nagyobbnak látszik, de a fénytörésnek köszönhetően színátmenetes élményt is nyújt. Egészen az éjfekete sötétből a világosabb, szürkés, máskor már-már barnás árnyalatokig képes változtatni a színét.
Mit látunk az oroszlánon?
A finom részletek, magas fokú kidolgozottsága, a mutatók, illetve a számlapi jelölések esetében is tetten érhető. Az egész óráknak megfeleltetett indexek rakottak. Felületük recézett, avagy barázdált. Igaz ez szabad szemmel aligha észrevehető, inkább csak ennek hatása képződik le a szemlélődő tudatában, hiszen mindez tovább fokozni hivatott a tok polírozásával megalapozott ragyogás-élményt. A számlap súlypontja felé eső végük ráadásul, mintha valamely legendás szamuráj csapta volna le. Az is lehet, hogy épp az óra- és percmutatókat kardként használva. Tehette volna, hiszen ez utóbbiak kifejezetten efféle fegyverekre, bár ha jobban megnézzük, inkább tőrökre emlékeztetnek. Tűhegynek is beillő végződésüket látva örülhetünk, hogy zafírüveg védi tőlük az óvatlan kezeket. S ami az éleik polírozását illeti, meglehetősen borotvaélesnek tűnnek. Természetesen az esetükben látott kezelés is Zaratszu stílusban készült. Sőt, hátlapjuk is tükröződik, hiszen adott esetben onnan is verődhet vissza fény.
Szintén kell a nagyító, vagy az extra közeli vizslatás, hogy észre vegyük, hogy mind a SEIKO felirat 12 óra alatt, mind a GS védjegy a mutatók tengelye alatt ragasztva került fel, s csak a Grand Seiko, illetve a mechanikus szerkezetre utaló felirat ecsetelt. Na és persze a perceknek megfeleltetett jelölések. 3 óra tájon végül nyomokban látjuk az órát szimbolizálni hivatott oszlopocskát, ám nagyobbrészt kitakarja az egyértelmű méretekkel odaszabott dátumablak. Ami, bár megtöri a számlapot, polírozott kerete és fekete háttérszíne mégis megteremti az összkép egységét. Örömünk leltük benne, hogy nem került fel semmilyen, nagyítóhatást szolgáló plusz üveg a dátumablak fölé, s így az egyensúly megmaradhatott.
Éjjel legyen sötét!
Ha hibát kellene találnunk a számlapban, kizárólag a lumineszcens festék hiányát tudjuk felhozni negatívumként. Nappal nem érezzük szükségét. Sőt! Egészen csekély erejű fény mellett is meglehetősen jól leolvasható marad az óra, lévén a polírozott mutatók- és indexeken úgy ragyognak fel a fotonok, mint kevés más felületen. Mégis, ha leszáll az éj, s épp felhők takarják el égi kísérőink látványát, avagy lekapcsolunk minden lámpát, tévét, monitort és telefont a házban, bizony a Grand Seiko is magunkra hagy minket a sötétségben. Együtt lehet élni ezzel, végtére is nem sportóra, de legalább is nem búvár, se nem pilóta. Ám akár a mesterien lemetszett élű indexek ama vágásfelületére éppen csak egy-egy csepp kerülhetett volna a koromsötét éjszakában is támpontot nyújtó, Seiko-féle csodafestékből. Csak hogy érezzük a törődést.
A szerkezet
Végül, de korántsem utolsó sorban, már a számlap felől is jól látható, hogy itt bizony ritkaságszámba menő belső mechanikával nézünk farkasszemet. Szelíden csörgedező csermely, nyugodt csobogását idéző lágysággal folyik körbe a vékony, ám annál hosszabb másodpercmutató. Akár egy légies, mégis elszakíthatatlan, acélból szőtt pókfonál. Teszi ezt ráadásul bármiféle nyomtatott áramkör, gombelem, vagy kvarckristályból készült oszcillátor, esetleg elektromágneses tekercs segítsége nélkül!
A 37 köves, automata 9S85 névre keresztelt, teljesen mechanikus szerkezet, nevéhez híven Hi-Beat, avagy magas féllengésszámú (36.000) járása olyasvalami, amit órákig képes csodálni az, aki az órákat valóban szereti. Nem lebecsülve a márka, ma legmodernebbnek mondott Spring Drive szerkezetét, hiszen az bizonyára pontosabb, illetve járása is egyenletesebb, mégis tudjuk, hogy az bizony csal egy kicsit. A képeken illetve a csatolt videóban is bemutatott GS-ben viszont egy ízig-vérig automata mechanikus szív ketyeg, s épp ezért kijár neki a tisztelt. Ahogy a hátlapi üvegen át láthatjuk is, maga a kivitelezés egyébként nem túl cifra. Talán jól esne itt a szemnek némi díszítés, esetleg egy különlegesebb vagy szebb rotor. Persze ami igazán fontos, az az időtálló pontosság és megbízhatóság.
Stressz teszt
Adtunk is az élvezeteknek!
Első nap,
amolyan bevezetés gyanánt, 24 órán át egy jó minőségű óraforgatóra tettük az alanyt. Amely folyamatos, ám egyenletes, mondhatni kontrollált használatot szimulált. Egyazon hőmérsékleten és csak minimális mértékben ingadozó légnyomás mellett, ám minden pozícióba és rendszeresen eltekerve, majd kicsit ott megpihentetve tartotta egyenletesen feltöltött állapotban, az egyébként 55 óra járást tartalékoló spirálrugót.
Az eredmény: 2 másodperc sietés 24 óra alatt.
Következő nap
aztán már kézre vettük. Jól jön a nyári időjárás, ha éles, valódi tesztnek vetünk alá egy szerkezetet. Hiszen akkor derül ki igazán, mennyire jó a technika, ha azt váltakozó környezetben, azaz rázkódásoknak kitéve, hol nagyobb, hol kisebb hőmérsékletnek kitéve, eltérő közegbe „merítve” látjuk, hogy kezeli a fizikai behatásokat. A 23 fokra hűtött irodából egyszer csak kisétáltunk vele a 36 fokos hőségbe. Ott képesek voltunk kiülni vele a napra, magunknak is izzadtságos perceket okozva, miközben szinte biztos, hogy bőven 40, de inkább 50 fok felé hevült a belseje, hála a folyamatos, tűző, forró napsütésnek.
Hogy a kedélyeket lehűtsük, ezután vízbe is csobbantunk vele, ami kellemesen hűsítően hatott. A folyóvizek hőfoka ilyenkor még bőven 30 fok alatt marad. Végül, hogy megtisztuljunk, zuhany alatt, 40 fok körüli vízzel mosakodtunk tisztára. Bő másfél órás járművezetés tesztre is elvittük, ráadásul nem épp a legsimább utakon. Megnéztük mennyire szereti a közúti rodeót. Éjszakára aztán simán csak letettük nagyjából 7 órára, a hátára fektetve, hagyva, hogy összegyűjtött energiáit, lüktető kis testéből szép fokozatosan kilehelje. A hatás természetese nem is váratott magára. Az igencsak intenzív 24 óra alatt 5 másodpercnek megfelelő „előnyt” gyűjtött össze magának a GS. Így két nap alatt 7 másodperccel mutatott többet, mint a viszonyítási alapnak tekintett, online atomóra.
A stressz teszt épp ezért jó, hiszen a kontrolláltan váltakozó körülmények között mért adatok meglehetősen idealizáltak, a valósághoz képest. Egészen más élmény az óra számára a relatíve extrém környezet. Másrészt egy pontos, alapos szabályozással az úgymond egyenletesen alakuló hatások közti járási eredmény igen jól javítható. Az viszont, hogy a hétköznapitól eltérő, nagyban ingadozó külső hatásokra miként reagál a szerkezet, mutatja meg leginkább, hogy milyen „fából faragták”.
Hosszútávú mérések
Amikor már nem játszottunk direkt arra, hogy kellemetlen helyzetbe hozzuk a japán fogaskerekek armadáját, de azért nem is hagytuk csak úgy a forgatón pihenni, 2.96 másodpercnek megfelelő sietést mutattunk ki, naponta. Ez az érték pedig nem rossz, sőt kifejezetten jónak mondható.
A gyakorlat nyelvére lefordítva mindez annyit tesz, hogy a tesztelt Grand Seiko-t viselve legalább 10 napig biztosak lehetünk benne, hogy bármikor rápillantva, a tökéletesen pontos időt mutatja, hacsak nem állítgatjuk közben. S hozzávetőlegesen egy szűk hónap kell ahhoz, hogy az eltérés okozta pontatlanság már zavaró legyen, feltéve, ha gondot okoz bárkinek is, ha tegyük fel, 1 perccel korábban érkezünk a megbeszélt találkozóra. Reméljük érezhető, hogy a „hiba” korántsem okoz majd túlzott megrázkódtatást ez óra viselőjének életében.
Összegezzünk
Az első kézből származó tapasztalatainkat értékelve kimondhatjuk, hogy e 2013-ban gyártott japán fenegyerek mind külsőségeiben, mind a belbecs tekintetében méltó versenytársa az óraipar fellegvárából származó svájci időmérőknek. Azon vásárlók számára, akik a letisztult, már-már puritánmód statikus megjelenés helyett inkább az egészen apró részletekbe rejtett, egyedi kidolgozás és látásmód mesterien magas fokú megvalósítását helyezik előtérbe, minden bizonnyal jobb választás is.
Mi sem csalódtunk, hiszen kifejezetten tetszett, amit láttunk. Végezetül a Nagy kérdésre, amit gyakran feltesz a márka iránt egyébként nem elkötelezett, de az órákat kedvelő, és/vagy épp óravásárlásra hajló érdeklődő, vagyis hogy megéri-e az árát egy Grand Seiko, anélkül, hogy ezért az utolsó mondatért bárki egy forintot is fizetett volna nekünk, azaz teljesen őszinte szívvel mondjuk, hogy IGEN.
Az órát köszönjük a Watch Center Europe-nak!
