Site icon ÓraMagazinOnline

A Tutima belépőmodellje

Tutima Saxon One M

Tutima Saxon One M

Viszonylag kevesen ismerik a szászországi márkát, pedig néhány év múlva centenáriumukat ünneplik. A Tutima Saxon One M az ő világukba való belépést hivatott megkönnyíteni.

Ahogy számos más márka, úgy a Tutimánál is megszaladtak az árak a 2010-es évek első felében. Ezt ellensúlyozva született meg 2017-ben a Saxon One kollekció, amely azonban egy kicsit nagyra sikerült. Bár a modellek 43 illetve 42 milliméteresek voltak, a párnaforma miatt ez természetesen jóval nagyobbnak hat, mintha kerek tok mellett döntöttek volna. A 2018-ben bemutatott Tutima Saxon One M nevében az “m” a közepes méretre utal, számban kifejezve ez 40 milliméteres átmérőt jelent. Persze a 2017-es formaterven jottányit sem változtattak, az óra így továbbra is érezteti jelenlétét csuklónkon.

Tutima Saxon One M – a szürke népszerűsége lassan, de biztosan növekszik

Ami azonban változott, az a számlap. A számokat eltüntették, a mutatókat pedig pedig megfosztották színüktől, aminek köszönhetően az óra vesztett sportosságából, és elegáns irányba mozdult el. Mivel az óra belépőmodell, ezért nyilván ne manufaktúra kaliberre számítsunk. Hiába Tutima 330 a kaliber neve, valójában egy enyhén módosított ETA szerkezettel (2824) van dolgunk. A kidolgozás természetesen figyelemre méltó, ahogy az 1590 (bőrszíj), illetve 1950 (fémcsat) eurós ár is.

www.tutima.com

Exit mobile version