Site icon ÓraMagazinOnline

Archimede 1950-4

Archimede 1950-4

Nem éppen fantáziadús a névadása az Archimede 1950-4 modellnek, mégis tökéletesen megfogalmazza mire is számíthatunk.

A fekete-erdei márka idén ünnepli alapításának huszadik évfordulóját, azaz elvileg jelentkezhetnének évfordulós darabokkal is. Úgy tűnik, ennek még egyelőre nincs itt az ideje, pedig valóban lenne miről megemlékezni. Az ezredforduló után klasszikus flieger stílusú órákkal indult a kínálat, mára pedig már hét kollekcióból válogathatunk. A stabil hátteret az Ickler tokgyártó üzem biztosítja, amely egyébként jövőre lesz száz éves, és az Archimeden kívül még néhány márkát birtokol.

Értelemszerűen az Ickler készíti a 40 milliméteres tokot, ami egyébként nagyobbnak tűnik. Erről a keskeny lünetta, és a letisztult megjelenésű számlap tehet. Annak stílusából igazán könnyen megállapítható, hogy miért is szerepel az 1950 a modell nevében. Értelemszerűen annak a korszaknak a stílusát igyekszik feleleveníteni, ezért is választottak patinás színt a számjegyeknek és mutatóknak. Persze már nem rádium az alapanyag. A számlapot fedő üveg sem plexi, ahogy hét évtizeddel ezelőtt jellemző volt, hanem zafírüveg, míg a hátlapra hagyományos üveg jutott.

Kézi húzású

Ezen keresztül vehetjük szemre a szerkezetet, amely természetesen nem saját. Ugyan a környékről is szerezhetnének be, ám azzal valószínűleg nagyon a belépőkategória fölé kerülnének árban. Ehelyett az óraipar ismert beszállítója, a Sellita gondoskodik a mutatók mozgatásáról. Egész pontosan a SW 261-1M, amely az automata SW-200-nak a kézi húzásúvá és kismásodpercessé alakított változata. Bár az SW-200, amely az ETA-2824 klónja, nem éppen lapos, a rotor száműzésével mégis meglehetősen lapos tud lenne a tok. Alulról súrolja a 10 millimétert.

Az előző évtizedben a belépőkategóriában jellemzően az ETA/Unitas 6497/6498-as kalibereket használták, ha kézi felhúzású modellt akartak. Mivel azonban egy zsebórakaliberről beszélünk, ezért a tok méretét lehetetlen volt 40 millimétere szorítani. Márpedig manapság a kisebb átmérőket keresik, így a jövőben számíthatunk a SW261-1M elterjedésére.

Ami az árakat illeti, a zöld vagy fekete modellek 960 eurótól indulnak, amit extrákkal további 210 euróval fejelhetünk meg. És hogy mit keres a 4-es a névben? Az 1950-es kollekcióban ez a negyedik modell. Nem fantáziadús, de lényegre törő.

Archimede

Exit mobile version