Site icon ÓraMagazinOnline

Ateliers deMonaco Admiral Chronographe Flyback – Saphir

Ateliers-deMonaco-Admiral-Chronographe-Flyback-Saphir-zoom

Talán nevében nem is lehetne kékvérűbb egy márka, mint az Ateliers deMonaco, de ők tisztában is vannak a „név kötelez” mondás jelentésének teljes súlyával, és annak megfelelően cselekszenek is. Egy alig néhány éves márkáról beszélünk, éves termelésük leírásához pedig még mindig bőven elég három számjegy. Ennek ellenére számos eredménnyel büszkélkedhetnek. Így például ők az ötödik márka, amely képes genfi pecsétet kiérdemlő órát készíteni, és négy új szabadalommal is büszkélkedhetnek. Ezek közül az egyik a talán legkedveltebb komplikációt, a kronográfot érinti.Ateliers-deMonaco-Admiral-Chronographe-Flyback-Saphir-mood

Nyilván negyed évezreddel a kronográf megjelenése után már nem lehet feltalálni a spanyolviaszt, egyes részegységeken azonban továbbra is van mit csiszolni. Az Ateliers deMonaco például a nem is olyan idős fly-back rendszert újította meg, és mutatta be az Admiral Chronographe Flyback-kollekció modelljeiben. Hogy a futó kronográfot egy gomb megnyomásával nullázó és egyben újraindító fly-back rendszer részegységeit működés közben is szemügyre lehessen venni, a kollekció legújabb modelljét átlátszóvá tették.

A szokásos üvegbetétes hátlap mellett a számlapot is eltüntették, pontosabban zafírral helyettesítették. Ugyanakkor persze meg kellett őrizni a kollekcióra jellemző stílusjegyeket, és ha zafírra kell dolgozni, akkor ez a feladata egyáltalán nem olyan könnyű. Persze választhatták volna az egyszerű utat, és felfesthették volna a római számjegyeket, illetve a segédszámlapokat, de ez szöges ellentétben állna a „név kötelez” márkafilozófiával. Ehelyett egyedül a számjegyek rögzítéséhez 50 furatra volt szükség. Persze mindezt kézzel végzik, ahogy egyébként az óra és a szerkezet összeszerelését, sőt mindkét esetben a polírozást is.

Exit mobile version