Olyan igény, ami Magyarországon egyelőre meglehetősen nehézkesen teljesedhet be. Változtathat, e parlagon hagyott értékvédelem mezején, az amerikai székhelyű Hodinkee legújabb kezdeményezése? Lássuk, tudunk –e végre valódi biztosítást kötni karórára!
Magyar Ugar
A válasz röviden: Sajnos nem.
Bár „world wide”, azaz „világraszóló” lefedettséget ígér a „szolgáltató”, a biztosítási lehetőség valójában csak az Egyesült Államokbeli címmel rendelkezők számára nyitott.
Ehhez képest a hazai, száraz tény az, hogy az itt legálisan, bejegyzett biztosítási tevékenységet folytató, pénzügyi vállalkozások, mintha nem vennének tudomást arról, hogy márka és modell függvényében, de bizony igen sok olyan karóra „sétál” az utcán, melyek árából egy kisebb vidéki lakást meg lehetne venni, külön – külön is.
Lakásbiztosítás keretében ugyan van lehetőség az ingatlanban tárolt ingóságokra egy biztosított keretösszeget megállapítani, ám hogy mennyit és mire fizet a biztosító, az igencsak szabadon és rugalmasan értelmezhető.
E nagy és általánosan elterjedt biztosítási szerződéstípus igaz, hogy lefedi a nemesfém, illetve drágakövekből, vagy azok felhasználásával készült ékszereket, így adott esetben az efféle órákat is, ám tudjuk jól, hogy nem kevés acél karóra ér jóval többet, mint a nagypapa arany Doxája.
Ehhez képest a Hodinkee
Meglehetősen rugalmas és olyan egyszerű megoldást kínál, mint egy bot.
A regisztrálónak elég egy szimpla, telefonnal készített fényképet „lőni” az egyik, vagy valamennyi, biztosítani kívánt órájáról, majd egy 5 lépésből álló autentikációs folyamatot követően már kész is a „szerződés”.
Bármennyi karórát bepakolhatunk ekképp a „biztonság körébe”, adott konkrét darabot aztán legalább ilyen egyszerűen törölhetünk is. 24 órás, heti 7 napos ügyfélszolgálat áll a kedves felhasználók, avagy a biztosított ügyfél segítségére. Ahogy a „szolgáltató” kijelenti, ez egy biztosítás karórákra, óra szerető emberektől, óra szerető embereknek.
Ingyen ebéd nincs
Természetesen mindennek ára van.
A „biztosító” honlapján konkrét példákat is látunk. Számukra egy
Tudor Black Bay Fifty-Eight 3.625 amerikai dollárt (1.1 millió forint), egy
TAG Heuer Carrera 5.750 USD-t (1.7 millió Ft), egy
Rolex Submariner 8.100 dollárt (2.5 millió hazai valuta) és egy
Audemars Piguet Royal Oak 73.700 dollárt (22.8 millió magyar forintot) ér.
A biztosítási költség tehát ezen „eszmei” árképzéshez igazodik, így sorrendben, évi 50, 63, 89 és 282 USA dollárt kell fizetnie érte annak, aki tengerentúli állampolgárként igénybe veheti a szolgáltatást.
Mire terjed ki?
A kérdés jogos, az állítás, illetve vállalás szerint pedig mindenre.
Összetört, elveszett, elromlott (javíthatatlanul), ellopták, elégett, nem számít. A biztosított érték 150%-nak megfelelő pénz már ugrik is a biztosított számlájára, hogy „gyorsan vehessen új órát”. Azonnali fájdalomcsillapítást ígért a Hodinkee (cseh nyelven jelentse: óra), és a mögötte álló, valódi biztosítási cég, a Chubb (az egyik legnagyobb, amerikai székhelyű, de Európában is igen jelentős, többek között mobiltelefonokat is biztosító vállalkozás).
Igazán jól hangzik, nem?
Ha mindezt tavasszal jelentették volna be, borítékolva lenne, az áprilisi tréfa effekt. Ám úgy fest – legalább is egyelőre –, hogy komolyan gondolják. Persze az egész elképzelés legalább olyan aggályos, mint amennyire szép.
Eleve már az adott karóra eredetiségének megállapítása, bármilyen video vagy fotó alapján, minimum kétséges, ha nem egyenesen lehetetlen, amilyen minőségű hamisítványokat produkál újfent, az erre szakosodott bűnszervezet.
Másrészt mégis ki vagy mi akadályozza meg a biztosított személyt, hogy simán csak „elhazudja” az óra elvesztését, megsemmisülését, megrongálódását, stb.? Egy törött óráról természetesen kérhetnek a sérülést igazoló fényképet. Lopás – rablás, azaz jogtalan eltulajdonítás esetén köthető mindez rendőrség által felvett, feljelentést igazoló jegyzőkönyvhöz. De a primitív „elveszett” opciót aligha lehet minden kétséget kizárólag bizonyítani, illetve kizárni azt, hogy az adott és „odalett” karórát nem adtam –e már el rég a cimborának, vagy csak pihentetem pár hónapot a széfben, s aztán kerül ki a piacra.
Lesz –e ilyen Magyarországon?
Nagy magabiztossággal ki lehet jelenteni, hogy nem, de hátha mégis!
Elsőre az egész kissé átgondolatlannak tűnik, bár a Chubb nyilván nem ma kezdte, és tudhatja mit csinál.
Tény, hogy egyáltalán nem megy ma már ritkaság számba itthon sem, hogy akár egy vagy több, millió forintos vagy annál is drágább, ha tetszik luxus, de inkább mondjuk azt, hogy kimagasló minőségű, mechanikus karóra bújik meg a széfben, a szekrényen, vagy épp napközben az ingujj alatt. S bizony a hazai biztosító társaságok számára e tárgykör potenciális, meghódításra váró, nem is jelentéktelen terület lehet.
Nyilván igen jól körül kell bástyázni, illetve kidolgozni azokat a szerződéses kereteket, amelyek biztonságot nyújtanának, a biztosított és a biztosító részére szintén. Mégis, ha a mobiltelefonokkal sikerült mindezt már bejáratott módon megvalósítani, érdemes lehet olyan ingósgokra is figyelmet fordítani, amelyek valóban tartós használati tárgyak és tényleges értéket képviselnek, úgy érzelmileg, mint a piacon egyaránt.