Site icon ÓraMagazinOnline

Bulova Accutron Astronaut “T”

Ha Európában annyira nem, az Egyesült Államokban ismert a márka űrrepülési múltja. Azt a piacot célozza a Bulova Accutron Astronaut “T”.

Látva, hogy az Omega mennyire sikeresen használja ki a űrrepüléssel való közös múltját, illetve a retró trendet meglovagolva a Bulova sem akart kimaradni. Lehetnek is mire büszkék, hiszen az amerikai űrrepülés történetének elején inkább nekik állt a zászló. (Köszönhetően annak, hogy az igazgatótanács elnöke a normandiai partszállásban híressé vált Bradley tábornok volt.) Ezt elsősorban hangvillás szabályzású szerkezetüknek köszönhették, ami napi legfeljebb 2 másodperces pontossággal működött. Úgyhogy az akkori modelljeik, újdonságuk elődjét is beleértve nem volt koronájuk.

Valóban legendák övezték az időmérőt, hiszen egy ilyennel a csuklóján érte el az amerikai légierő pilótája a hangsebesség 6,7 szeresét, és az űrt is megjárta (Mercury és Gemini küldetések). Maga a hangvillás szerkezet nem csak az emberes űrrepülésben kapott szerepet, hanem műholdak fedélzetén is dolgozott.

Bulova Accutron Astronaut “T” – a hangvilla a koronán itt most inkább elhagyható lett volna

Kicsit furcsa

Éppen ezért a tájékozottabbakat talán megdöbbenti, hogy ennek a darabnak igenis van koronája. Ami ennél is meghökkentőbb, hogy az óra az Accutron nevet viseli. A név ugyanis a pontosság és az elektron szavak angol megfelelőinek összevonásából született, a 41 milliméteres tokban azonban mechanikus kalibert találunk. A név alapján azonban ide sokkal inkább egy kvarcszabályozású kaliber tartozna, hiszen hangvillás már nincs gyártásban. Van is a márkának magas frekvenciás (262 kHz) kalibere, ami ide illene. Ehelyett a svájciak jól ismert kalibere, a 2892-es gmt változatának Sellita által készített klónja, az SW-330 dolgozik a számlap alatt.

A 38 milliméterről megnövelt tok több helyet ad a számlapnak, amelyen így lényegesen jobban érvényesülnek a részletek. Ezek érdekessége, hogy kizárólag indexeket találunk, illetve hogy a második időzóna 24 órás skálájának leolvasását külön, festett indexek is segítik.

Szintén ritkaságszámba megy a gmt-lünetta, amely 24 órás skála helyett kétszer 12 órást kapott. A nappal és az éjszaka elkülönítését színekkel (fehér, fekete) oldották meg.

Bulova Accutron Astronaut “T” – legenda új köntösben

Ami az árat illeti, hogy messze a Bulovától megszokott szint felett mozgunk. Egy példányért 3500 dollárt kérnek, amely ársávban sokkal nevesebb márkákkal kell versenyezni. Igaz, űrsztori azokhoz nem tartozik. Talán nem véletlen, hogy 300 példányra limitálták a mennyiséget, ennyit az amerikai piac, illetve gyűjtők csak elvisznek.

Bulova

Exit mobile version