A svájci óráscégektől nem idegen a csontvázak gondolata, a luxusóraipar nagy része letűnt korokban megalkotott modelltípusok újraélesztésére épül, ugyebár. Kevésbé pikírt megközelítést alkalmazva azonban hamar rálelünk másfajta csontvázakra is; ez a szkeleton, avagy áttört számlapú és/vagy szerkezetű órák zombihordaként növekvő csoportja.

Az egyik legrégebbi és kétségkívül leginkább megragadó óradekorációs eljárásról van itt szó, lássuk most, hogyan sikerült előrelépni az elmúlt néhány évben.
A csontvázasított óra jó eséllyel egy fontos mérföldkő minden kezdő órakedvelő pályafutásában, még akkor is, ha az interneten, közösségi oldalakon és fórumokon leggyakrabban megosztott – és sokszor meg is vásárolható – típusok éppenséggel a kevésbé nívós kategóriából kerülnek ki. A helyzet érthető: még egy kevésbé igényesen megmunkált kaliber is roppant érdekfeszítő látványt nyújt, ahogyan felfedi a fogaskerekek és tengelyek kapcsolódási pontjait, ahogy képzeletben enged berepülnünk a milliméteres hézagokon át a mechanika agytekervényei közé.
Nem restek ezt a páratlan hatást kihasználni a nagynevű manufaktúrák sokaságai úgy, ahogyan a legjobb független kiscégek néhányai sem; ők együttesen azok, akik minduntalan újabb módjait keresik a már sokat látott óragyűjtők lenyűgözésének. Látni fogjuk: a csontvázasított óráknak mára két fő csoportját különíthetjük el, melyek tökéletesen visszatükrözik a gyártó megközelítését a modern csúcskategóriás óragyártáshoz.
A kétfajta megközelítés, ahogyan az az utóbbi nagyjából tíz év alatt szárnyra kélt „independent”, azaz független kiscégek, valamint az évszázados múltú márkák harcából kikristályosodott, a következő: létezik egyrészt a tradicionális, hagyományápoló „értékrend”, ami igyekszik leplezni a XXI. századi gyártási technológiák hatását a késztermékre, valamint a szinte futurisztikus eljárásokat és dizájnokat is felkaroló, jövőbe mutató, bátrabb szemlélet.
Mindjárt kilyukadunk a csontvázasított óráknál, de a fenti két nagy csoport megérdemel még egy kicsit kitüntetett figyelmünkből: a „nagy nevek”, úgy mint Breguet, Patek Philippe, Vacheron Constantin, Audemars Piguet, Jaeger-LeCoultre és társaik bár réges-rég magukévá tették a legújabb gyártási technológiák által biztosított gazdasági előnyöket, értsd: a főbb szerkezeti alkatrészek éppúgy, mint a tokok és csatok mind egy szálig CNC, azaz számítógép által vezérelt gyártósorokon készülnek, ha úgy tetszik (vagy nem tetszik) sorozatgyártva. E tekintetben tehát semmi különbség nincs egy roppant konzervatív Patek Philippe- és egy vele egyazon árazású és ugyanazon darabszámban előállított Hublot-, Girard Perregaux- vagy Parmigiani-modell között.
Akkor mégis mi a különbség?
A különbség a dizájnban, a megjelenésben van: míg a hagyományos márkák történelmi kollekciókat reiterálnak, addig az új márkák nem félnek új esztétikai nyelvezetekkel tanulmányozni, a többiek (és gyakran a már csak az újra igazán lázba jövő gyűjtők) ingerküszöbét jelentősen átugorva.
A csontvázasított órák esetében a két nagy csoport a hagyományos, valamint a modern, gyakran futurisztikus vagy retrofuturisztikus stílusú időmérőké. Előbbiek közé sorolhatóak az olyan klasszikusok, mint a Vacheron Constantin Patrimony Traditionnelle Openworked, a Jaeger-LeCoultre Master Ultra Thin Squelette vagy a Breguet Classique Complications 3795.

Breguet

Mivel sok rendhagyó érdekességet tartogatunk a bejegyzés második felében, ezért most a klasszikusok közül a legutóbbit, a 3795-öt, a tradicionális „magas komplikációk” egyik iskolapéldáját vesszük közelebbről szemügyre.
A 3795-öt, valamint a „tömör” testvérét, a 3797-et a 2014-es Baselworldön mutatta be a Breguet manufaktúra, de kétségünk sem fér hozzá, hogy ha ezt Abraham-Louis Breguet, a cégalapító látná, bizony ő is büszkeséggel tekintene erre a műremekre. A negyvenegy milliméter széles, mindössze alig tizenegy milliméter vastag vörösarany vagy platinatokba bújtatott Breguet Classique Complications Tourbillon Quantième Perpétuel 3795, ahogy teljes nevén hívandó, mégis tengermélynek tűnik a kezdő és az avatott órarajongói szemeknek egyaránt.
A kulcs jelen esetben nem a lenyűgöző frontban, hanem a hátlapban rejlik: kézbe véve a 3795-öt, bár nehéz megállni, mégis javallott mihamarabb megfordítanunk és a guilloché-motívummal cirádázott hátlap felől szemügyre vennünk azt. Amint a két zafírkristályon keresztül fénnyel elárasztott szerkezet hátulját megpillantjuk, párját ritkító látványban lesz ugyanis részünk: matematikai kalkulációkon keresztül megkomponált körívek és ellentmondást nem tűrő egyenes vonalak játékaként akár csak a legkisebb beesési szögből vizsgálva is nem egy hagyományos mechanikus szerkezet, hanem egy fogaskerekekkel tarkított szakadékrendszer jelenik meg előttünk. Szinte észveszejtő az ezüstbe burkolt rézhidak által határolt kanyonokba bepillantanunk, közöttük pedig fel-fel tűnnek a megszokottól eltérően nem aranyszínben, hanem szintén ezüstben játszó kerekek összessége. A monokromitást a lilás fényben már-már világító kövek törik meg.

Nem csak a mélység becsapós azonban: az erősen csontvázasított 558T Breguet manufakturális kaliber „mindössze” százkilencvenhat komponensből áll, ami igazán nem sok egy öröknaptárral és tourbillonnal szerelt szerkezet esetében. A csontvázasított fő hidaknak és alaplemeznek köszönhetően azonban a vizuális komplexitás egészen új szintjét mutatja a 3795.
Most jön az igazán érdekes rész, amit a Breguet manufaktúrát bejárva tanulhattunk meg: a 3795 és a 3797 szerkezetének hátsó csapágylemeze ugyanúgy egyetlen darabból áll, csak hasonlítsuk össze a kettőt, és kiderül, hogy a nagyjából a kaliber háromnegyedét lefedő lemez nem több elemből lett kialakítva, hanem egyetlen tömör rézkorongként kezdte életét. Az igazán figyelemreméltó ebben egyrészt az, hogy az ember szeme eleinte nem is észleli ezt a ritka részletet – csak a szerkezet megbonthatatlan egészének érzete tűnik fel –, másrészt pedig az, hogy ez a csontvázasító és gravírozó mesterek munkáját jelentősen megnehezíti. Egyetlen hiba, a könyörtelenül hegyes vésővel vétett rossz mozdulat az egész elemet javíthatatlan selejtté rombolja, annak megmunkálása pedig kezdődhet elölről – a nyers rézlaptól.
Hol itt a kifejezetten tradicionális megközelítés? Nos, éppen ott, hogy a Breguet-nél ezt az egyetlen darabot kézzel faragják és könnyítik, eltávolítva gyakorlatilag az utolsó négyzetmilliméternyi anyagot is amely strukturálisan nem létfontosságú – más szavakkal nélkülözhető.
A csontvázasítás tehát hagyományos eljárás esetében annyit jelent, mint egy nagy, egybefüggő elemen kijelölni az eltávolítható területeket, egy fúrással a munkát megkezdeni, majd a fúrt lyukon a fűrész szálát átvezetve kézzel kifűrészelni az adott terület határát, ezzel távolítva el azt az anyagból. A 3795-nek úgy a számlapja, mint a szerkezet főbb strukturális elemei ezzel az eljárással csontvázasították, tisztelve a bő kétszáz éves eljárás hagyományait. Ezekkel összhangban, miután a végső formája az adott szerkezeti komponensnek kialakult, következhet a gravírozás, a vízszintes felületek cirádás mintákkal, természetesen kézzel való dekorációja. Nem maradhat el az élek letörése, az úgynevezett „anglage” sem, így téve teljessé ezt a káprázatos képet. Mekkora felárat kell fizetnünk ezért a rengeteg, kézzel végzett, csak mesteremberekre bízható munkáért? Nos, a Breguet 3795 esetében, ha összehasonlítjuk a „nem csontvázasított” 3797-tel, mely funkcionalitásában és felhasznált anyagaiban tökéletesen megegyezik a 3795-tel, akkor nagyjából pontosan egy harmaddal, harmincnégy százalékkal kell többet fizetnünk a vörösarany verzió esetében.

Girard-Perregaux

Elég a hagyományokból, lássuk, mihez kezdenek azok, akik nem rettennek el nem csak felhasználni, de büszkén meg is mutatni, hogy ők bizony a XXI. század óragyártásának oszlopos tagjai. Kezdjük a diszkrét átmenetet jelentő Girard-Perregaux 1966 Skeletonnal, mely klasszikus dizájnt (és nevet) párosít egy ultramodern megjelenésű, külön erre a célra fejlesztett szerkezettel.
A diszkrét, harmincnyolc milliméter átmérőjű, vörösarany tokba rejtett, Girard-Perregaux GP01800-0006 kaliber legkevesebb ötvennégy órás járástartalékot ígér – nem sokkal kellene többnek lennie, hogy péntek este levéve hétfő reggel még ketyegjen amikor újra felvennénk –, és maga a szerkezet mindössze 4,16 milliméter vastag, így garantálva az egy centiméternél is vékonyabb profilját az elegáns toknak. Bár a funkciók mindössze az óra, perc és másodperc kijelzésekre szorítkoznak, mégsem lesz a legkisebb hiányérzetünk sem, amint elveszünk a szerkezet részleteiben.
Pontosan tizenkét óránál kapott helyet a billegő – rögtön az aranyból megformált és kézzel applikált „GP” logó alatt –, tőle balra láthatjuk a nagy sietséggel izgő-mozgó gátszerkezet elemeit, még tovább haladva lefelé pedig a negyedik és harmadik kerekeket. Előbbi, hogy tovább fokozzuk a mechanikus órák kedvelői számára oly fontos részleteket, még a másodpercmutatót is cipeli magán, így téve igazán könnyen átláthatóvá és megérthetővé, hogyan is működik egy viszonylag egyszerű, mindenféle mechanikus komplikációtól mentes szerkezet.

A lényeg azonban nem is itt van, az sokkal inkább a csontvázasított elemek kialakításában és díszítésében keresendő. Nézzük csak meg a kettő és négy, valamint a nyolc és tizenegy óra között csavarokkal rögzített, elegánsan ívelt szerkezeti elemeket: ezek már a tervezőasztalon (reálisan szemlélve a CAD számítógépes tervezőprogramban) „üregesített” komponenseknek születtek. Jobban megvizsgálva látható, olyan, mintha mindkét elem nélkülözhető lenne, hiszen a fogaskerekeket és egyéb mozgó alkatrészeket az egy réteggel alábbi elemek is rögzítik, míg ez a kettő látszólag illesztés nélkül fedi őket. Akárhogy is, amit észre kell venni, az a fundamentális megközelítésbeli eltérés a Breguet 3795-ös tradicionális dizájnjához képest.
Hiába nevezik 1966-nak, a Girard-Perregaux ezt az órát a szerkezet alapkialakításától kezdve a rátett elemekkel együtt úgy tervezte, hogy az csontvázasítva mutasson a legjobban. Természetesen nincs ezzel semmi baj, mi több, az 1966 Skeleton tökéletes átvezetőként szolgál a nagy múltú, hagyományőrző megmunkálás és a modern óragyártás között, hála újkeletű szerkezetkialakításának és klasszikus, letisztult összképének.
Itt az ideje azonban újabb lépéseket tennünk, még egy nagy név, aztán jöhetnek a várt-váratlan nagy dobások az ismeretlenből!

Cartier

A Cartier az egyik legérdekesebb a világ vezető luxusóramárkái közül. Akár száz évvel is visszamehetünk az időben és látni fogjuk: a párducos márka történelmében állandó volt a kettősség, ahol tökéletesen megfért egymás mellett a Tank letisztultsága és a Pasha őrült, rácsos frontja, vagy az 1904-ben Alberto Santos-Dumont-nak gyártott, mind a mai napig elérhető Santos modell úttörő mivolta.
Mindennek fényében nem meglepő, hogy a manufaktúra nem zárkózik el az egészen észveszejtő vizuális és technikai komplexitású óráktól, melyekből mégis – sok más sztárolt márkával ellentétben – árad a célszerűség, mi több, a mindennapos hordhatóság iránti törekvés.
Pontosan ebbe az összképbe illik a Cartier Crash Skeleton, ami – pestiesen szólva – egyik „legbetegebb” luxusóra, amit csak el lehet képzelni. Ha nem ismernénk, a Crash, ez a szó szerint ütközésről, balesetről elnevezett Cartier-óra egyfajta mementóként terveztetett, miután a Cartier cég egyik vezetője 1967-ben egy autóbalesetben életét vesztette. A balesetben az autó kigyulladt és az illető Cartier Baignoire Allongée órája a tűzben megolvadt…
A Cartier nem volt rest még ekkor bemutatni, majd 1991-ben újra bevezetni a Crasht, melynek csontvázasított verziója kétségkívül még inkább hátborzongató, mindazonáltal kíváncsiak vagyunk, hány Cartier Crash-óra viselője ismeri az óra fenti, valódi történetét.

Akárhogy is, a Crash Skeleton a tér minden irányában ívelt 9618MC, kézi felhúzású szerkezete kifejezetten ehhez a furcsa tokhoz lett kifejlesztve, járástartaléka elismerésre méltó három nap, modern, négy hertzes frekvencia mellett. Rendhagyó történet vegyül fantasztikus technikai megvalósítással, a Crash Skeleton vérbeli Cartier.

H. Moser & Cie

A H. Moser & Cie Venturer Tourbillon Dual Time Sapphire Blue Skeleton felettébb leíró neve azt hihetnénk, mindent elmond, amit tudnunk kell, de ez távolabb sem lehetne a valóságtól, mert a Venturert látni kell! Bő negyvenegy milliméter átmérőjű, tiszta zafírtokján keresztül csak úgy árad be a fény, minden létező szögből megvilágítva a mindössze hat és fél milliméter vastag, automata felhúzással három hertzen üzemelő, királykékben pompázó szerkezetet.

A hat óránál található tourbillon aranyhídja éppúgy, mint a szerkezet összes többi strukturális eleme csontvázasított, vadonatúj óratípus újdonatúj kaliberéről lévén szó, ezt a szerkezetet a kezdettől fogva csontvázasított órának tervezték és ez látszik is! Egymást érik az ívek és egyenesek, ahogy körülhatárolják az áttört lemezeket és hidakat. A kék és az arany érdekes színjátéka a hátlapon is folytatódik, ahol a huszonkét karátos vörösarany rotor hivatott a front szintén vörösaranyból megformált mutatóival harmonizálni. Bár csak egy darab készül belőle, ára pedig nagyjából egymillió euró, mégis privilégium, hogy láthatjuk a modern óragyártás ilyen ritka kreálmányait is.

Molnar Fabry

A végére hagytuk a fentiek közül talán leginkább kiemelkedő csontvázasítókat, Michal Molnar és Igor Fabry duóját, akik a szlovákiai Besztercebányán található műhelyükben dolgoznak csak és kizárólag egyedi megrendeléseken. Két éve ellátogathattam hozzájuk személyesen is megtekinteni munkájukat, így láthattam, hogy amit a kicsi, de jól felszerelt, kétfős műhelyben elérnek, az valóban világszínvonalú.
A Molnar Fabry manufaktúra egyedi megrendelőkkel dolgozik, beszerzett alapszerkezeteket átalakítva (ezek lehetnek régi vagy új ETA-kaliberek, illetve – ahogy rögvest látni fogjuk – a legmagasabb színvonalú forrásból származó nyersszerkezetek. A vevőkkel hosszas folyamat során választják ki a csontvázasítás kiindulási pontjaként szolgáló kalibert, majd véglegesítik az illető elképzelései alapján az új óra formatervét. Természetesen új tok, mutatók és ha a dizájn része, akkor számlap készül, a vevő egy vadonatúj órát kap készhez.

Csontvázasított órák válogatásomba a Molnar Fabry Majestic Tourbillont azért szemeltem ki, mert tökéletes kombinációja a Breguet-nél megismert tradicionális, kézi anyagmegmunkálásnak és a modern szerkezetek nyújtotta lehetőségeknek. Molnar Fabryék több svájci beszállítóval is dolgoztak már együtt, ami a módosítások alapjául szolgáló szerkezet forrását illeti, a vevő kéréséhez leginkább illeszkedő kialakítással rendelkező szerkezettel kezdenek mindig dolgozni.
A Majestic Tourbillon szerkezete jelen esetben a Technotime-tól származik, de dolgoztak már Christophe Claret által biztosított szerkezeten is. Ahogyan a képek is mutatják, Molnar Fabryék szakértelme és munkája a különböző elemek kézzel történő megrajzolása, majd létrehozása, kifűrészelése, teljes díszítése (ideértve az óragyártás legkifinomultabb szerkezetein látható, kézzel letört, lekerekített és polírozott éleket), illetve összeszerelése.

Teljesen egyedi minden Molnar Fabry-óra – függetlenül attól, hogy ETA 6497-ből vagy tourbillonszerkezetből születik-e –, ez pedig már önmagában minden megrendelő kedvére van, a tény, hogy árban pedig a nagy nevek hasonló munkát és szakértelmet igénylő ajánlataival könnyedén versenyre kelnek, csak még csalogatóbb a sokat látott és immár valami újat kereső óragyűjtők számára.
Tradicionálistól ultramodernen át egészen a mindig egyedileg és kézzel készítettig számos csontvázasított órát megcsodálhattunk jelen válogatásban, aggódnunk pedig nem kell, a csontvázasított órák megdöbbentő megjelenése még egész biztosan sokáig foglalkoztatni fogja a legnagyobb és a legkisebb manufaktúrák legjobbjait.

[ape-gallery 1837]