IWC Big Pilot’s Watch Heritage

Repülős órák iránt rajongóknál legtöbbször a schaffhauseni márka egy-egy modellje szokott szerepelni képzeletbeli listájuk csúcsán. Mi az IWC Big Pilot’s Watch Heritage változatot tapogattuk meg közelről.

Gyorsan tegyük is hozzá, hogy meglehetősen furcsán hangzik a név így angolul, a Große Fliegeruhr szinte minden szempontból jobban illik hozzá. Kezdve azzal, hogy eleve szerepel benne a “Flieger” szó, ami egyben egy egész stílus megnevezése is. Ahogy sejthető, ennek eredete német nyelvterületre vezethető vissza, egész konkrétan a Birodalmi Légügyi Minisztériumhoz (igen, a horogkeresztes korszakban járunk). A történelem leckét itt most kihagyjuk, amiatt jogosan kapnánk a TL;DR-t. Aki bővebben szeretne tájékozódni, annak ajánljuk nyomtatott társlapunk 75. számát. A lényeg, hogy az óra megjelenése alapján megérdemli, hogy ne pilótaórának hívjuk. Azt hagyjuk csak meg pl. a Breitlingnek.

IWC Big Pilot's Watch Heritage - Gázkaron is jól mutat, de csuklón még jobban / Fotó: Venicz Áron
IWC Big Pilot’s Watch Heritage – Gázkaron is jól mutat, de csuklón még jobban / Fotó: Venicz Áron

Mivel a repülős, avagy Flieger órák formai követelményei meglehetősen szigorúak, ezért a formatervezők kezei szinte kötöttek. Óvatosan lehet csak a dizájnhoz nyúlni. Persze sokat segít a dolgon, ha van tér. Az IWC Big Pilot’s Watch Heritage a maga 46,2 milliméteres átmérőjével pedig meglehetősen bőkezű e tekintetben. (Azt csak halkan tesszük hozzá, hogy a II. világháborús társától azért jócskán elmarad, mivel az 55 mm volt.) Jut így hely dátumablaknak és egy járástartalék kijelzésnek is. Előbbi egyáltalán nem zavaró, utóbbi pedig távolról akár kismásodpercnek is tekinthető, egy szó, mint száz, a formai elvárásoknak az óra eleget tesz.

IWC Big Pilot's Watch Heritage - A leolvasásra nem lehet panasz / Fotó: Venicz Áron
IWC Big Pilot’s Watch Heritage – A leolvasásra nem lehet panasz / Fotó: Venicz Áron

Persze az óra nevében a Heritage szó egy kicsit ellentmondásos, elvégre a jellegzetes Flieger stílus mit sem változott az elmúlt majd’ nyolcvan év alatt. Persze a tipográfiával, a számok betűtípusával lehet azért játszadozni, ahogy az egyébként számos más márka teszi is. Az IWC Big Pilot’s Watch Heritage esetében inkább a számok színével variáltak, hogy azok patinás benyomást keltsenek. Ebben azonban ki is merül a múltidézés, mert minden más tekintetben inkább modern ez az óra.

IWC Big Pilot's Watch Heritage - A jellegzetes korona. Akár egy sokhengeres csillagmotor is lehetne / Fotó: Venicz Áron
IWC Big Pilot’s Watch Heritage – A jellegzetes korona. Akár egy sokhengeres csillagmotor is lehetne / Fotó: Venicz Áron

Kezdetnek vegyük egyből a tokot. Anyaga nem a szokásos rozsdamentes acél, hanem titán. Mint tudjuk, az IWC az első svájci óramárka, amely titánnal dolgozott (a Porsche Design megbízásából). Az még az 1980-as évek elején történt, úgyhogy ha nagyon akarjuk, erre is ráfoghatjuk, hogy múltidéző, de az óraiparban a titán továbbra is high-technek számít, és még mindig ritka. Elsősorban ennek köszönhető, hogy az óra szíjjal együtt is mindössze 120 grammot nyom, azaz átlagos súlyú, méretéhez képest pedig kifejezetten könnyű. Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy ez a 2017-ben bemutatott modell a második Große Fliegeruhr, amely tokjának anyaga titán, viszont már a viselhető kategóriába tartozik, nem úgy, mint a 48 milliméteres első titán tokos modell. Ráadásul ez az óra az alapkollekció része, azaz különlegessége ellenére sem limitált.

IWC Big Pilot's Watch Heritage - egy hétre való járástartalék / Fotó: Venicz Áron
IWC Big Pilot’s Watch Heritage – egy hétre való járástartalék / Fotó: Venicz Áron

Szintén nem a múltat idézi az 52000-es manufaktúra kaliber, amely mindössze három éves, és valamennyire beismerésnek is nevezhetjük. Azt ismerik el vele, hogy az eredeti 5000-es kalibercsalád pontosságán bizony volt mit javítani. Az IWC szempontjából persze az óra viselője volt a hibás, hiszen ők eredetileg hétvégén viselendő órákhoz szánták az 5000-es szerkezetet. Arról ők igazán nem tehetnek, hogy a vásárlók nemcsak hétvégén, hanem a hét minden egyes napján akarták órájukat hordani. Így persze állandóan siettek az 5000-es kaliberrel szerelt órák, hacsak tulajdonosa nem szabályoztatta utólag viselési szokásaihoz. Ennek oka többek között az egyetlen rugóházba gyömöszölt hosszú rugó volt. Az 52000-es szakított ezzel a felépítéssel és két rugóházzal rendelkezik, így a rugó(k) nyomatékcsökkenéséből adódó eltérés kisebb, kevésbé befolyásolva a pontosságot. Ezen kívül a korral haladva kerámia elemekkel is felvértezték a szerkezetet. Ebből készültek a rotor csapágygolyói, és a rotor mozgását a rugóház felé közvetítő felhúzókar is. Esztétikai téren is finomabb díszítéseknek lehetünk tanúi. Persze csak akkor, ha a tokot megbontatjuk, üvegbetétes hátlapja ugyanis nincs az órának. Elsősorban azért, mert nincs értelme, ugyanis a kalibert lágyvassal vették körbe, így védve a szerkezetet mágneses mezők káros hatásaitól.


IWC Big Pilot’s Watch Heritage – inkább az alkar legvégén viseljük, mintsem a csuklón / Video: Venicz Áron

Milyen viselni az órát? Elsőre felettébb furcsa, hiszen a méretből adódóan nagyobb súlyra számít az ember. Rossz hírünk van azoknak, akik lazán szeretik viselni az órát. Egy átlagos csuklón bizony kényelmetlen lehet. Egyrészt a jellegzetes korona elkerülhetetlenül belefúródik a kézfejbe, a tok pedig a kéztőcsontnál lehet kényelmetlen. Ezért az órát bizony az alkarunk legvégére érdemes felcsatolni, méghozzá úgy, hogy ott biztosan üljön. Ez pedig a második meglepetés. Amennyire kényelmetlen lehet a csuklón, annyira kényelmes fölötte viselni, még átlagosnál kisebb csuklón, pontosabban alkarvégen is. A titán könnyedsége és a méretes lapos hátlap a “ludas”. Utóbbinak az alkar vége tökéletes felületet biztosít, elvégre az mindenkinél lapos. A stílusnak megfelelően bőrszíjat kapunk, amely persze a márka presztízséhez illeszkedve kivételes minőségű. Sajnos azzal számolni kell, hogy más forrásból csak rendkívül nehezen tudunk majd szíjra szert tenni, ugyanis a két szíjrész hosszúságának felosztása nem szabványos. Lehet ezt a zsanérzárral indokolni, amit így valóban kényelmesebb viselni, de talán jól gondoljuk, hogy itt inkább a szíjak utólagos beszerzése fölötti ellenőrzés megszerzése volt a cél.

IWC Big Pilot's Watch Heritage - Prémium órához prémium bőrszíj / Fotó: Venicz Áron
IWC Big Pilot’s Watch Heritage – Prémium órához prémium bőrszíj / Fotó: Venicz Áron

Nyilván nem kell mondani, hogy ez az óra hosszú ujjú inggel nem igazán viselhető, nem arra találták ki. Pedig pusztán a 10000 eurót jócskán meghaladó ára alapján már eléggé tiszteletet parancsoló. Ha valaki nagyon nem tud flieger stílusú IWC nélkül élni, és zakóhoz is viselni szeretné, annak ott vannak a Mark modellek (most épp a Mark XVIII-nál járunk). Igaz, szemben a Große Fliegeruhr gyökereivel, amelyek a Luftwaffénak készültek, a Markok a Brit Királyi Légierő felkérésére születtek. De annyi baj legyen! A két modell egymás mellett amúgy is jól tükrözi a háború alatti svájci mentalitást: ők a hét hat napján a németeknek dolgoztak, míg a hetediken azért imádkoztak, hogy ne győzzenek.

www.iwc.com

[ape-gallery 2776]