Mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, cikkünkben a járástartalékokkal fogunk foglalkozni.

Manapság a legelterjedtebb automata szerkezetek – készüljenek azok akár Svájcban, akár Ázsiában – jellemzően 40 órányi érték körüli energiát képesek teljesen felhúzva tárolni. Ez az érték nyilván nem véletlenül alakult ki. Fontos szempont volt, hogy jó minőséget, nagy mennyiséget és a készterméken a lehető legkevesebb utólagos beavatkozást igénylő rugókat tudjanak gyártani.

Mint tudjuk, az alapprobléma a rugó nyomatékának csökkenése, ami a billegő lengésszögének csökkenéséhez vezet, ez pedig a óra pontosságára hat hátrányosan. Minél nagyobb a rugó hossza, annál nagyobb kihívással találjuk szembe magunkat. Ez ellensúlyozható a rugóházak számának növelésével, vagy egy nyomatékkiegyenlítő szerkezet alkalmazásával. Egyelőre ott tart az óraipar, hogy a két lehetséges megoldások egyikét sem tudja olyan mennyiségben előállítani, ami a belépőkategóriás órák árában érvényesíthető lenne. Más szóval, még mindig túl drága.

A kékvérűek

Felmerül a kérdés, hogy egyáltalán miért van szükség a járástartalék növelésére. Az haute horlogerie-nek erre a kérdésre jóval könnyebb válaszolnia, mi több, egy egyszerű „csak” is elég nekik. A 31 napos A. Lange & Söhne Lange 31 mindössze azért ketyeg egy hónapig, hogy bizonyítsa a márka rátermettségét, az Hublot MP–05 La Ferrari pedig másfél hónapot, 50 napot jár. Ezekkel az órákkal valószínűleg egy kicsit már túllőttek a célon, hiszen mindkettő kézi felhúzású. Könnyű elképzelni, hogy mennyit is kellene tekergetni a koronát ahhoz, hogy meglegyen az egy vagy másfél hónap. A két nevezett márkánál ezt nemcsak elképzelték, hanem szembesültek is vele, ezért a felhúzáshoz külön eszközöket biztosítanak. Az Hublot esetében ez kimondottan viccesre sikerült. Ők ugyanis a közel másfél százezer dolláros órához egy leginkább egy elektromos csavarhúzóra hasonlító eszközt mellékelnek, a Lange 31-gyel pedig visszatérünk a kulcsos felhúzás korszakához, azaz majdnem két évszázadot ugrunk a múltba.

Középpálya

Nagyon a többiek sem maradtak le, mi több az IWC az 5000-es kaliberével már az ezredfordulón előállt a saját, hétnapos, de automata kaliberével. Más kérdés, hogy valójában nyolcnapos, de hét napnál megállítják a szerkezetet, ugyanis a nyolcadik napra annyira lecsökken a nyomaték, hogy teljesen pontatlan lesz tőle az óra. Az 5000-es családot 2015-ben a 52 000-as kalibercsalád váltott le, de továbbra is maradt a hét nap.

Az Officine Panerai P.2003-as kaliber szintén automata, méghozzá az első saját tervezésű automata, a P.2000-es kézi felhúzásúnak a változata. Itt azonban már nyolcról tíz napra növelték a járástartalékot. Ezt a két márkát és versenytársaikat már aligha sorolhatjuk az haute horlogerie-hez, bár tagadhatatlan, hogy nem egy olyan modelljük van, amelynek ott a helye. Nyilván náluk is a konkurenciától való elkülönülés a fő szempont, de az is igaz, hogy árazásuk miatt nem tudnak, és természetesen nem is akarnak jelentős igényeket kiszolgálni.

Az elérhetőek – a kezdetek

A hitelválság után az óraipar megérett arra, hogy immár a belépőkategóriában is megjelenjenek a megnövelt járástartalékú szerkezetek. Itt azonban jóval más szempontok játszottak szerepet. Aki a belépőkategóriában akart órát készíteni, az az ezredforduló előtt és után is a egyszerűen az ETA-hoz fordult szerkezetért, amely a svájci jogi környezet miatt egyszerűen kötelező volt kiszolgálni őket. Mivel a svájci óraipar hagyományos horizontális felépítésű, azaz sok szakosodott beszállító alkotja, ezért tényleges órakészítési tudással nem kellett rendelkezni. Elég volt összevásárolni az egyes alkatrészeket, összeszerelni az órát, egy vaskos marketingbüdzsét mögé tenni, és máris kész volt egy újabb svájci márka. Valójában azonban nem is az újak jelentették az ETA-nak az igazi problémát, hanem a mennyiséget termelő, bejáratott nevek. Ilyenek voltak például az Ulysse Nardin alapmodelljei, de a képletes pohár valójában a TAG Heuerrel telt be. A márka ugyanis az ezredfordulón zömében még kvarcszabályozású szerkezetekkel szerelte óráit, a TAG Heuer irányítását akkor átvevő és 2013-ig vezető Babin szinte teljesen átállította mechanikusokra. Mivel a TAG Heuer az LVMH-csoport tagja, az ETA pedig a Swatché, érthető volt, hogy utóbbi vezetője, a néhai Nicolas Hayek megelégelte a kialakult helyzetet. Nekik kellett ugyanis új épületekbe, új eszközökbe és új munkaerőbe beruháznia ahhoz, hogy törvényi kötelezettségének eleget téve kiszolgálja a konkurenciát. Érthető volt tehát az az igény, hogy ettől a kötelezettségtől megszabadulhasson, amit nyolc év alatt sikerült is neki.

Ez azonban még egyáltalán nem indokolja a belépőkategóriában a megnövekedett járástartalékú órák megjelenését. Az ETA a felszabaduló kapacitásait végre a csoportjához tartozó márkák szolgálatába állíthatta, volt idő és erőforrás a fejlesztésre. Erre pedig feltétlenül szükség is volt. Az ETA legnépszerűbb termékei, az igáslovak, a 2824-es, a 2892-es és a 7750-es kaliberek (és változataik) szabadalma réges-régen lejárt, azaz boldog-boldogtalan másolhatta azokat. Meg is teszik Svájcban és Ázsiában is. Az ETA szerencséjére azonban egy összetett finommechanikai terméket nagy mennyiségben előállítani nem olyan egyszerű, így egy kis lélegzetvételhez jutott. Az ETA-n kívüli két szóba jöhető svájci szerkezetgyártó versenytárs, a Sellita és az STP viszonylag gyorsan kiküszöbölte a mennyiségi gyártás során jelentkező gyerekbetegségeket. Az STP ráadásul néhány órával meg is növelte 2824-es klónjának járástartalékát.
Az ETA a lélegzetvételnyi időt arra használta ki, hogy megőrizhesse saját „igásló”-szerkezeteinek versenyelőnyét. Erőfeszítéseik eredménye a 2824-esen alapuló Powermatic-család, és a H–21-es, illetve a H–31-es, amely a 7750-es leszármazottja.

Powermatic

A Powermatic 80 láthatólag váratlanul érte az óraipar többi szereplőjét, mivel sok évbe tellett, mire válasz érkezett rá. A 80 óra valóban figyelemre méltó járástartalék a belépőkategóriában, számos jóval magasabbra pozicionált márka sem éri ezt el saját manufaktúraszerkezetével, ráadásul már a bevezetéskor is jelentkeztek kronométerkivitellel. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy azért a nem kronométeres változatoknál az első vásárlói beszámolók szerint a járástartalék vége felé bizony akadnak gondok a pontossággal. Néhány éve azonban ezt a hibát is sikerült kiküszöbölni. A Powermatic abból a szempontból is különleges szerkezet, hogy a Swatch-csoport „eldobható” automata szerkezete, a Sistem 51 gyártása során szerzett tapasztalatokat használták fel. Így például a szerkezet szabályzása nem igényel emberi beavatkozást, az lézerrel és gépekkel történik. Persze önmagában ez nem lett volna elég a megnövelt járástartalékhoz. Csökkentették a féllengésszámot 4-ről 3 hertzre, valamivel növelték a rugó hosszát, miközben a rugóház mérete változatlan maradt, és kevésbé súrlódó anyagokat használtak. Azóta pedig már szilícium hajszálrugóval szerelt változatok is léteznek, és még mindig a belépőkategóriában vagyunk. Időközben a Swatch-csoport már akkora mennyiséget képes gyártani, hogy nem pusztán a Tissot-t képes ellátni, amely eredetileg exkluzívan birtokolta volna ezt a kalibert, hanem az összes többi belépőkategóriás, vagy a közeli márkáját, így a Certinát, a Hamiltont és a Midót is. Mi több, ezeknél a márkáknál már a „kihalás szélére” jutott a 2824-es.

Feltehetőleg hasonlót figyelhetünk majd meg néhány év múlva a 7750-es szerkezetnél. Ezeket a H21 és a H31 (6–9–12, illetve 3–6–9 órás elrendezésű segédszámlapok) kaliberek váltják, amelyek máris megjelentek a Tissot-nál, a Hamiltonnál és a Midónál. Hogy a Certina is kap-e majd belőle, az kérdéses. Egy ilyen kaliberrel szerelt óráért már valószínűleg annyit kellene kérni, amellyel a Tissot felségterületére lépne, és ez csoportszinten érthető módon nem megengedett. Csüggedniük nem kell, a C01-es automata kronográfkaliberrel ki tudják szolgálni az ilyen jellegű igényeket. A H21 és a H31 szintén járástartalékával múlja felül a 7750-es családot, ami majdnem 50 százalékkal több, számokban kifejezve 60 óra. Itt is a rugó hosszát növelték, de újjátervezték a teljes kerékművet is. Mint látható a Swatch-csoport mindent megtett azért, hogy képes legyen többet nyújtani versenytársainál.

A Swatch-csoporton túl

Mit léptek erre a többi csoportok? Az egész folyamatot okozó TAG Heuer (LVMH-csoport) például inkább botladozott. Gondoljunk csak az 1887-es kaliber botrányos bevezetésére, és a gyártás beindítása körüli nehézségekre. Ugyanakkor a saját manufaktúraszerkezetekkel szerelt óráik nagyon nem a belépőkategóriában versenyeznek. Oda a Sellitától vásárolt szerkezetekkel szerelt óráikat szánják.

A Kering-csoportnak nincs olyan márkája, amely itt érintett lenne, a Richemont-csoportnál is pusztán egyetlenegy, a Baume & Mercier jöhet szóba. Igaz, ez a márka inkább a belépő- és a középkategória határán egyensúlyoz, de egyértelműen a legkedvezőbb árazású a csoportnál. Ők a Baumatic-szerkezetükkel hívták fel magukra a figyelmüket. Értelemszerűen nem maga a márka tervezte és gyártja a szerkezetet, elvégre a Richemont-csoportnak is van saját szerkezetgyártója, a ValFleurier. Az ő munkájuk szülötte a 5 napos járástartalékkal rendelkező BM12–1975A kaliber, amely azonban nem pusztán járástartalékával hívja fel magára a figyelmet.

Talán nem túlzás, hogy ez jelenleg a Richemont-csoport legkorszerűbb alapkalibere, amiről elsősorban a hajszálrugó tehet. A szilícium használata nem új dolog az óraiparban, és a Baumatic horgonya és gátkereke is ebből az anyagból készült, ahogy a hajszálrugó is. Az azonban kettő (valójában három) rétegből tevődik össze. A két egymáshoz képest eltérő orientációjú kristályszerkezettel rendelkező hajszálrugórészt egy vékony szilícium-dioxid réteg választja el egymástól, amely a hőkompenzátor feladatát látja el. A szilícium alkatrészeknek köszönhetően a szerkezet ráadásul 1500 gauss erősségű mágneses mezők káros hatásának is ellen áll. (Rolex Milgauss 1000-t tud.) Csak halkan jegyezzük meg, hogy valószínűleg a Swatch-csoport új szerkezetei is jól megbirkóznak a mágnesességgel, csak sajnos a csoport nem éppen kommunikatív ezekben a kérdésekben.
Hogy a Swatch-csoportot alulról szorongató márkákról is ejtsünk pár szót, említsük meg a Fossil-csoportot. Ők birtokolják az STP-szerkezetgyártót, akik mint fentebb is írtuk, egy kevéssel képes volt növelni az ETA 2824-es klónjának járástartalékát.

Jönnek a japánok

Az svájci óraipar egyik legújabb játékosa, a Citizen-csoport is próbálkozik. A csoporthoz tartozó Bulova például Classic-kollekciójában szereplő Wilton-modellek is 60 órás járástartalékkal rendelkező szerkezetet kaptak. Valójában azonban nem is elsősorban a Bulova lehet izgalmas a csoportnak, hanem legújabb szerzeménye, a Frédérique Constant és testvérmárkája, az Alpina. A márka saját manufaktúraszerkezetekkel is rendelkezik, ám azok már inkább a középkategóriába tartoznak. Vagy végleg abba a szegmensbe pozicionálják át a márkát, vagy kénytelenek lesznek választ adni a többi csoport lépéseire. A lehetőség elvileg mindkét irányban adott, hiszen a La Joux-Perret szerkezetgyártó is a Citizen-csoporthoz tartozik, bár egyelőre közép- és felsőkategóriás órákhoz készítettek szerkezeteket. Hacsak nem késlelteti egy újabb válság a fejlődést, szerkezetek szempontjából néhány év múlva biztos sokkal színesebb kép fogadja majd az óravásárlót.

A cikk a Prémium Óra Ékszer Magazin 116. számában jelent meg.