Meglehetősen gyér felhozatalból volt kénytelen válogatni az, aki lakkozott számlapú órát szeretett volna választani magának. Ez azonban változni látszik.
Annak ellenére, hogy eredetileg egyáltalán nincsenek európai gyökerei, mégis kultúrkörünk szerves része a díszítésnek ez a formája. Valójában a korai XVII. században érkeztek az első tárgyak Távol-Keletről Európába, és a század közepére kezdett meghonosodni az eljárás. A kezdeti apró használati tárgyak után bútordarabokon is egyre nagyobb felületen jelent meg lakk, igazodva a barokk és a rokokó stílus igényeihez, hogy aztán a klasszicizmus megjelenésekor szinte teljesen eltűnjön.
A Távol-Keleten, elsősorban Kínában, Koreában és Japánban évezredek óta ismert eljárás, amely azóta is nagy megbecsülésnek örvend. Japánban például bizonyítottan a hatodik század óta ültetvényeken termelték a keleti lakkfát. Erre szükség is volt, hiszen a 10 éves fák a csapolást nem élik túl, elpusztulnak. Ugyan a gyökér új sarjakat hajt, de így is csupán néhány nemzedék tud felnőni.
Mi az oka annak, hogy az óraipar újra kezdi felfedezni ezt a díszítési formát? A válasz alapvetően inkább kijózanító, mintsem felemelő. Az egyre inkább koncentrálódó óraipar egyre uniformizáltabb termékek előállítását teszi csak lehetővé, ugyanakkor pont a luxustermékeket készítő vállalkozásoknak kiemelten fontos, hogy megkülönböztethetőek legyenek a termékeik. Ehhez adódik hozzá, hogy immár belépőszinten is részletgazdag modellekkel találkozhatunk. Mivel egy óra megjelenését elsősorban a számlap határozza meg, így szinte szükségszerű volt, hogy itt próbálkozzanak. Természetesen a megfelelő mennyiségben történő előállítás lehetősége is fontos szempont, ezzel a különböző kövek (meteorit), intarziák és egyéb különlegességek szóba sem jöhetnek. A szokásos díszítések, mint a sugárcsiszolás túlságosan elterjedt, a gilosálás pedig ornamentikás jellege miatt nagyon megköti a formatervezők kezét. Szerencsére azért még vannak lehetőségek. A zománcozott számlapok, és itt most nem a különböző művészi eljárásokra, mint a rekeszzománcra kell gondolni, hanem a homogén színűekre, kiváló alternatívát jelentenek. Nagy mennyiségben is előállíthatóak, ugyanakkor egyvalamit mind ez idáig nem sikerült megoldani: csökkenteni a selejtszámot. Svájc legjelentősebb iparági képviselője ezen a téren a Donzé Cadrans, amely saját ügyvezetőjének elmondása alapján 75 százalékos selejtaránnyal dolgozik. Ez a magas arány magas árat is jelent.
IWC
További lehetőség lehetne a porcelán, amelyet viszonylag könnyű előállítani, viszont természeténél fogva nem igazán kedveli a megrázkódtatásokat, magyarul könnyen törik. Ha egy márka nem pusztán formatervével szeretné megkülönböztetni számlapját, gyakorlatilag a lakkozáson kívül nincs igazán más alternatívája. Jelen esetben a mennyiséggel sincs különösebb probléma, ahogy azt tavaly az IWC be is bizonyította. Alapításának 150. évfordulója alkalmából bemutatott jubileumi kollekció minden egyes modelljét lakkozott számlappal látott el. Az összesen 27 különböző változat a limitációk ellenére is többezres darabszámot jelent, miközben az alapmodellhez képest alig 10 százalékkal lett magasabb a listaára. A nagyobb összeg ugyanakkor a limitációnak, illetve az évfordulónak is betudható. Mivel ezekkel az órákkal tavaly már foglalkoztunk, így inkább csak a teljesség igénye, illetve a jelentős mennyiség miatt említettük meg.
Jaeger-LeCoultre
A 2010-es évek lakkozott számlapú óráinak első sztárja a Jaeger-LeCoultre két Reverso-modellje. Ahogy a Grande Reverso 1931 „Rouge” neve is mutatja, a márka ikonikus órájának 80. évfordulójára készítették. Az óra több szempontból is figyelemre méltó. Először is furcsa, hogy lakk és nem zománc mellett döntöttek. Egy olyan, már-már ősinek nevezhető kollekció esetében, mint a Reverso meglehetősen nehéz valami újat mutatni, arról nem is beszélve, hogy az évfordulók alkalmából megjelenő modellek rendszerint valamilyen korábbi kivitelt idéznek meg. Így van ez a „Rouge” esetében is, amelynek elődje a Reverso korai éveiben, még a 30-as években hívta fel magára a figyelmet.
Egy vérvörös számlapú óra még ma is különlegesnek számít, könnyű elképzelni, hogy nyolc évtizeddel ezelőtt milyen nagyra is tágult a szemlélők pupillája. Lényegesen kevesebb darabszámban is készült, ezért könnyen választhatták a zománcozást. Ugyan a történelmi háttér adott, a szín az új évezredben is merésznek számított. Nyolc évvel ezelőtt ugyanis nemhogy a piros, de még a ma újra rendkívül népszerűnek számító kék is csak éppen bontogatta szárnyait. A „Rouge” egészen 2015-ig volt gyártásban, és természetesen kizárólag márkabutikokban lehetett kapni.
Helyét egy még ritkább változat, a zöld számlapos Grande Reverso 1931 vette át. Ez kizárólag a londoni butikban került forgalomba, csupán 26 példányban. A zöld – legalábbis a genfi vásáron tapasztaltak szerint – úgy tűnik népszerűségében a kék babérjaira tör, ugyanakkor indokolatlan lenne ennek a trendnek az előfutárának nevezni a londoni Rerversót. Természetesen a motorsportban használt „racing green” adta az ihletet. Mondani sem kell, hogy mindkét óra jól szerepel a másodpiacon, nem pusztán ritkaságuk, hanem méretük miatt is. Szemben ugyanis a „Rouge” mintájául szolgáló modellel, mindkettő korunk ízlésének megfelelő méretű tokot kapott. Szintén értéknövelő tényező, hogy a márka idén is jelentkezett egy piros (pontosabban bíbor) színű kivitellel, egy Reverso Tribute Small Seconds-modellel, ennek számlapja azonban „csak” sugárcsiszolt.
H. Moser & Cie
Valamivel fiatalabb a H. Moser & Cie Venturer Tourbillon Dual Time lakkozott számlapú változata, amely 2016-ban mutatkozott be. A svájci óraipar fenegyereke rendkívül alacsony darabszámmal dolgozik, évi nagyjából 1000 órát állít elő, és természetesen ennek megfelelően meglehetősen borsosak az árai. Ugyanakkor valóban teljes egészében svájci „kézműves terméket” kaphatnak vásárlói. Mindez ráadásul értékelhető műszaki tartalommal is kiegészül. Az óra HMC 802-es kalibere két évvel korábban debütált, benne a moduláris felépítésű tourbillonnal. Az ötletet már annál is korábban bevezették a hagyományos szabályzással ellátott kalibereknél, a tourbillon volt a soron következő. Gyakorlati jelentősége, hogy a teljes szabályzás egyetlen modulként távolítható el a szerkezetről, ami nagyban megkönnyíti a szervizelést. Figyelembe véve, hogy az haute horlogerie márkák igyekeznek különösen a komplikáltabb modellek esetében saját hatáskörbe vonni a szervizelést, ami sokszor irracionálisan hosszú szervizelési időt (hónapokat) jelent, minden olyan megoldást, ami segít ezen csökkenteni, csak üdvözölni lehet.
A letisztult megjelenés szintén a márka ismertetőjele, így a második időzóna mutatója az óramutató alá rejthető. A lakkozott hófehér számlap is a puritánság jegyében született, és sokkal szerényebb megjelenést kölcsönöz a modellnek, mint a HMC 802-es kaliber 2014-es bevezetésekor látott modelleken. Tudatos döntés eredménye a festett, kecses római számok használata is. Nem mintha ne lettek volna képesek szerelt indexekkel ellátni a számlapot, ahogy tették azt a 2014-es változatoknál, azonban a számlap homogenitása így biztosítható a legjobban. A lakk ugyanis az áttöréseknél, illetve azok szélein homorú lesz, mintha befolyna a lyukba, vagy lefolyna a szélről. Ezt a jelenséget könnyű észrevenni például a számlap központjánál, a mutatóknál. Éppen ezért figyelemre méltó, hogy ott, ahol a tourbillon környezetében „elfogy” a számlap, csak nagyon visszafogottan találkozunk ezzel a jelenséggel. Ugyan nem tökéletesen merőleges a sík, de közel áll hozzá.
Chanel
Talán nem véletlen, hogy pont két francia márka, a Chanel és az Hermès veszi célba lakkozott termékeivel a hölgyeket. Ráadásul mindketten jóval szabadabban viszonyultak mind a tervezés feladatához, mind pedig a lakkozandó felületek kiválasztásához. Ennek eredménye, hogy alapvetően nem is feltétlenül egy órát kapunk, hanem egy kiegészítőt, ami az időt is mutatja.
A modern kor európai nemzetei közül pont a franciák mutatták a legnagyobb érdeklődést a lakk iránt, és messze nem csak bútorokat, hanem akár helyiségeket, falfelületeket is díszítettek vele, amelyek közül a leghíresebb példákat kétségkívül a versailles-i kastélyban találjuk.
A Chanel a Code Coco-modelljeivel egészen új szintre emelte a női karórák formatervezését. Mivel alapvetően divatház a márka és nem óramanufaktúra, így csak természetes, hogy ha a múltjából kell ötleteket meríteni, akkor kénytelen abból dolgozni, amije van (pontosabban volt). A Code Coco esetében például nyilván a lassan istenségként dicsőített alapító neve az egyik pillér, a másik pedig egy kézitáska. A nem éppen fantáziadús (a bevezetés hónapját és évét, azaz 1955 februárját jelöli) névadásnak örvendő 2.55 kézitáska két jellegzetes vonása jelenik meg az órán: a steppelt felület a fémcsaton és a zár. Akár előbbi felülete is lehetett volna lakkozott, de könnyű belátni, hogy bármilyen kemény is lenne, biztosan karcolódna a karperecként is bátran viselhető fémcsat. Ezért a steppelt mintát idéző négyzetek anyaga fekete kerámia. Ugyanakkor csak alaposabban szemügyre véve mondja meg bárki is, hogy a csat, illetve a számlap merőben más anyagokból született. A számlap és persze maga az óra is alapvetően másodlagos szerephez jut csak, a főszerep egyértelműen a formatervé. Aligha van ugyanis még egy olyan óra, amelynek zárját egy kézitáskáéval azonos módon kell nyitni, és ráadásul nem is a csat egysége bontható meg vele, hanem a toké.
Hermès
Az Hermès bátrabb volt társánál, legalábbis ami a lakk használatát illeti. A forma természetesen már két évtizede ismert, hiszen a „H” betűt, a márka nevének kezdőbetűjét mintázó tok először 1996-ban keltett feltűnést.
Két évvel ezelőtt is volt azonban min csodálkozni. Az akkori új Heure H-modelleknek nem pusztán a számlapja kapott lakkozott felületet, hanem a tok teljes számlap felőli oldala is. Értelemszerűen a toknak ez a felülete a leginkább sérülékeny, így a tok pereme egy leheletnyit a lakk fölé magasodik.
Ugyanakkor voltak annyira bátrak, hogy ne csupán egy homogén felülettel dolgozzanak. Létezik fele-fele arányban lakkozott, illetve gyémántokkal kirakott változat is. Nyilván nem kell mondani, hogy műszaki szempontból sem a fönti Chanel-, sem pedig az Hermès-óra nem éppen figyelemre méltó: mindkettőben egyszerű kvarcszerkezet dolgozik. Ahogy azonban fönt is említettük, nem az órafunkció az elsődleges ezeknél az időmérőknél, hanem a megjelenés. Annak pedig teljes mértékben eleget tesznek.
Seiko
Eddig csak európai márkákat néztünk, pedig maga a lakkozás egyáltalán nem európai eredetű. A távol-keletiek közül értelemszerűen a Seiko jut eszünkbe, amelynél szintén kezdenek nagyobb hangsúlyt fektetni a díszítésnek erre a náluk őshonos fajtájára. Mi több, ha lakkozásról van szó, bizony Ázsia az öreg kontinens előtt jár. Szinte a kezdetektől elismerték, hogy a távol-keleti lakk keménysége és színének mélysége felülmúlja az európai utánzatokat, amin persze ne is csodálkozzunk, elvégre bizonyítottan egy évezrednyivel több tapasztalatuk van, de szinte biztos, hogy ennél is jóval több. Kína a XX. század történelmi eseményei során elvesztette a lakkozással kapcsolatos ősi ismereteket, Japánban (ahova egyébként Korea közvetítésével pont Kínából érkezett az eljárás) azonban ez nem következett be. Mivel Japánban a kézművességet amúgy is nagy becsben tartották, aminek tisztelete a kor előrehaladtával egyre csak fokozódik, a japán lakkmesterek az évszázadok elteltével a kínait meghaladó minőséget voltak képesek előállítani.
Ezt a hagyományt hozza el a Seiko a kiemelt Presage-modelleken. A 2016-ban immár világszerte debütáló kollekció egyik csúcsdarabja volt az Urusi-lakkos számlapú kronográf, amelyről magazinunk hasábjain is beszámoltunk.
A legújabb „családtag” a Seiko Presage Urushi Byakudan-nuri (referenciaszám: SPB085), amely az elérhető árazású, lakkozott számlapos óráknál magasabbra teszi azt a bizonyos lécet. A képek egyből elárulják, hogy miért is. Nem egy homogénen lakkozott számlapot kapunk ugyanis, hanem két további eljárás segítségével újabb részleteket is. Ezek közül az egyik a byakudan-nuri, amely a két segédszámlapnak mély, bíborvörös színt kölcsönös. A hivatalos kommunikáció szerint a bíborvörös segédszámlapok, a járástartalék aranyszínű ívével kiegészülve a pirkadatot idézik, de ez inkább csak a felületesebb szemlélőknek szól. A byakudan-nuri eljárás rendkívül nagy megtiszteltetésnek örvend, ezért hagyományosan kizárólag valláshoz kapcsolódó tárgyaknál és épületeknél használták, illetve a feudális Japánban a sogunok (felettük csak a császár állt) páncélzatának díszítéséhez. A már említett járástartalék pedig a maki-e eljárással születik.
Ennek a Presage-modellnek a számlapján tehát egyből három hagyományos japán díszítési technikát találunk, amely ennek ellenére is az elérhető kategóriában marad. Ne legyen kétségünk afelől, hogy erre itt Európába már ráaggatnák a „métiers d’art” jelzőt, és erősen limitálnák is a mennyiséget. Mivel ezek a számlapok valóban kézzel készülnek, ezért természetesen ez a Seiko-modell is limitált, a 2000-es példányszám azonban egyáltalán nem kevés. Figyelembe véve, hogy a 2016-os modell esetében a lakkozómester átlagosan napi 15 darab számlapot tudott előállítani, könnyű belátni, hogy a munkaigényesebb SPB085 esetében ennél kevesebb lehet a mennyiség. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy a kezdeti mennyiség elfogyása után majd várni kell erre a Seikóra.
A leckét tehát alaposan feladták, és reméljük hogy kihívásként is kezelik majd. Ezzel ugyanis egy közbenső lépcsőfok jönne létre a számlapok képzeletbeli hierarchiájában, ami ugyan drágább lenne a hagyományosaknál, de messze megfizethetőbb, mint a zománcozottak.
A cikk a Prémium Óra Ékszer Magazin 117. lapszámában jelent meg.