Site icon ÓraMagazinOnline

Laurent Ferrier École Annual Calendar Navy

Akár irányváltásnak is felfogható a Laurent Ferrier École Annual Calendar Navy modell, amely egyszerre két világot is megpróbál egyesíteni.

Hogy ez mennyire sikerült, azt eldönti az a 10 szerencsés személy, aki magának tudhat majd egyet ebből a modellből. Igen, egész pontosan 10 darab készül csak ebből a változatból. Nagyon nem nehéz kitalálni, hogy a kézzel végzett munka aránya ugyancsak magas, elvégre alapvetően erről (is) ismert a márka.

A másik dolog, ami felmerül a márkával kapcsolatban az a névadó és alapító személy múltja. Ő, azaz Laurent Ferrier sokáig a Patek Philippe kreatív igazgatójaként dolgozott, így ne csodálkozzunk azon, hogy formanyelve meglehetősen konzervatívan. Erről árulkodik maga az „école” -tok is. A névadó egykori vizsgadarabját vette alapul a tok elkészítéséhez, ami így talán sokkal közelebb áll a zsebórák formavilágához, mint a karórákéhoz.

Laurent Ferrier École Annual Calendar Navy – vidám, sportos színek, old school tok

Hogy a mesteri szerkezet ellenére klasszikus megjelenésű karórákkal nem feltétlenül lehet már babérokat aratni, arra már korábban rájött, így az éves naptárral ellátott óra a Grand Sport Tourbillon által kitaposott ösvényen igyekszik haladni. Egyszóval, sportos megjelenést kapunk. A rozsdamentes acélból megformált „école”-tok természetesen nem változott, maradt 40 milliméter, azaz sportórának kifejezetten klasszikus méretű.

Tud modernt is

Hogy nem csupán klasszikus vonalon mozog otthonosan Ferrier, arról mi sem árulkodik jobban, hogy az Urwerk alapításánál ő bábáskodott. Persze extrém irányváltásról azért nincs szó, a 2018-ban először bemutatott éves naptáras modellje csak új színekben tündököl. Jelen esetben a továbbra is népszerűnek mondható kékben, illetve annak komplementerében, narancssárgában. Ez a két szín elég ahhoz, hogy a teljesen konzervatív megjelenéstől elmozduljon az új változat, és egyenesen frissnek, vidámnak hasson.

Laurent Ferrier École Annual Calendar Navy – egyből látszik, hogy manufaktúra kaliber

A kézi húzású, 80 órányi járástartalékkal rendelkező manufaktúra szerkezet azért természetesen nem kapott frissítést. Kár is lenne érte. Egy egészen friss kaliberről (három éves) beszélünk, és persze felépítése és díszítése is jól kitalált. Arról nem is beszélve, hogy így még nyitva hagyja magának a kaput az alapító. Ha még modernebb irányba szeretne elindulni, akkor ott van még a genfi csíkok helyett a szemcseszórás, vagy esetleg a hidak bevonatolása.

Árat ugyan nem közöltek, de az 50 darabra limitált 2018-as változatok a tok anyagától függően 50000 franknál kezdődtek . Nem valószínű, hogy az idei, sportosabb kivitel akár csak kevéssel is olcsóbb lenne.

Laurent Ferrier

Exit mobile version