Site icon ÓraMagazinOnline

Longines HydroConquest

Longines HydroConquest / Fotó: Venicz Áron

Longines HydroConquest / Fotó: Venicz Áron

Bár elsősorban múltidéző modellek kapcsán hallat magáról a márka, a Longines HydroConquest éppen a modern időmérői közé tartozik.

Persze azért nem annyira nem kell félteni a Swatch-csoport középkategóriás márkáját, tudnak ők búvárórák kapcsán is nosztalgiázni. Ilyen a Legend Diver, vagy a Skin Diver család. A HydroConquest azonban a Longines múltjának hosszához képest egy kifejezetten fiatal kollekció, hiszen még nincs 15 éve, hogy megjelent. Ebből könnyű kiszámolni, hogy az indulás még a hitelválság előtti évekre tehető. Egy olyan időszakra, amikor az óramárkák mertek újítani. Ennek jegyében a HydroConquest kollekció is modernnek tekinthető, a Longines aktuális felhozatalának tükrében pedig végképp az.

A szerkesztőségben megfordult darab nyilván nem a 2007-es, másfél évtizedet modellfrissítés nélkül még órák sem bírnak ki. Ugyanakkor a 2018-as ráncfelvarrás óta lassan négy év telt el, és immár kikristályosodott, hogy melyik a legkedveltebb változatok egyike. Változatokból pedig bőven van: így például fekete, csupa kerámia kivitel is létezik, és szinte alig két hónapja jelentették be az arany-acél modelleket is. Utóbbiak esetében nehéz nem észre venni, hogy itt a retró trend is szerepet játszik, hiszen az acél-arany párosítás az 1980-as években volt népszerű. Szintén ezt a trendet erősíti, hogy a bevált vörösarany mellett sárgaarany változat is készül, amely ötvözet szintén a 80-as években volt kedvelt.

Modern

Ennek ellenére kategorikusan kijelenthető, hogy a HydroConquest nem egy retró és nem is egy múltidéző óra. Modern darab, modern átmérővel. A 43 milliméter búváróráknál talán manapság sem számít nagynak, de akit ez tartana vissza, annak ott a 41 milliméteres változat is. A magassága 12 mm, amivel búvárórák között egyáltalán nem számít vastagnak, de elegánsabb órákhoz viszonyítva is éppen csak egy kicsivel dagadtabb. Ebből adódóan könnyen jár az ingujj alatt, ha éppen elegánsabb öltözékünk kísérőjeként választjuk. Ez utóbbi írja le egyébként a 2018-as frissítés lényegét is: az óra eszközjellege helyett inkább kiegészítő funkcióját erősítették.

Longines HydroConquest – domború hátlap miatt még laposabbnak tűnik az amúgy is viszonylag keskeny tok / Fotó: Venicz Áron

Természetesen mégis megmaradt a HydroConquest egyik legjellegzetesebb vonása: az ugyancsak zömök koronavédők. Persze mi mást is várnánk egy órától, amely nevével a víz meghódítására vállalkozik. A korona is meglehetősen méretes, ami pusztán használhatóság szempontjából vizsgálva valóban előnyös. Főleg, hogy menettel is záródik, ami nagyban segíti a 300 méteres vízállóság (30 bar) elérést. Bár aligha van bárkinek is kétsége afelől, hogy az eladott mennyiséghez képest szinte elenyésző lesz azon darabok száma, amelyeket nagyobb mélységekbe elkísérik viselőjüket.

Longines HydroConquest – zömök koronavédők hódításhoz / Fotó: Venicz Áron

Funkcionális

Ugyanakkor a könnyű leolvashatóság szárazföldön sem hátrány. A méretes arab számoknak és indexeknek, illetve az egymástól jól elkülönülő mutatóknak köszönhetően egy néhány tizedmásodperc alatt kivitelezett csuklómozdulat és pillantás elég ahhoz, hogy megtudjuk a pontos időt. A számlap jelen esetben kék színű sugárcsiszolású mintával, de fekete, szürke, illetve matt zöld változatok is kaphatóak. A búvárlünetta kerámiabetétjének színét amennyire csak lehetett igyekeztek a számlapéhoz igazítani, de nyilván tökéletesen azonos sohasem lesz. A számlap sugárcsiszolt, illetve a kerámia fényes felülete szükségszerűen máshogy veri vissza a fényt. A különbség azonban még jó megvilágítás mellett sem feltűnő, zavarónak pedig aligha lehet nevezni. Használni egyébként meglepően könnyen lehet, nem igényel intenzívebb erőkifejtést.

Longines HydroConquest – szinte csak tökéletes megvilágításban jön ki a lünetta és a számlap közötti színkülönbség / Fotó: Venicz Áron

Ha erőlködni nem is, de határozott mozdulatot igenis igényel a csat zárjának nyitása. Ezt azonban jelen esetben inkább érdemes előnyösen értékelni. Maga a csat természetesen hozza azt, amit ebben a kategóriában elvárunk, de arra azért figyeltek, hogy házon (luxuscsoporton) belül ne csináljanak konkurenciát – például az Omegának. Pontosan ez mondható el a zsanérzárról is. Míg a zsanérok tömörek, esztergáltak, addig magát a zárat lemezből préselték. Nyilván a használhatóságot ez nem befolyásolja, és világos, hogy csoportérdekek miatt döntöttek így.

Longines HydroConquest – ha nem luxuscsoport tagja lenne a márka, biztosan jobb zárat kapnánk / Fotó: Venicz Áron

Ismert kaliber

Ezt ellensúlyozandó ez a modell is saját kalibert kap a L888.2-es kaliber formájában. Ahogy lenni szokott, ez is egy módosított ETA kaliber (A31.L01, avagy továbbfejlesztett ETA 2892). Szépen kitölti a tokot, amit a tömör hátlap miatt azonban nem láthatunk, de a 64 órára megnövelt járástartaléknak azért így is örülhetünk. Kipróbált, megbízható kaliber, rengeteg hárommutatós Longines-modellben ezt találjuk. Nem véletlen, hogy 5 év a garanciális időszak.

Longines HydroConquest – leolvashatósággal nem lesz gond, amihez a mindkét oldalon felvitt többrétegnyi tükröződésgátló bevonat is hozzájárul / Fotó: Venicz Áron

Lássuk be, búvárkodni búvárórában szinte már kivételnek számít, bár strandon azért még látni vállalkozókedvűeket, de egy búvárórának természetese közege ellentmondásos módon a szárazföld. A stílusnak azonban nagyon sok kedvelője van, a HydroConquest listaáron 1500 frankért pedig egy ugyancsak csábító ajánlat. Többek között ennek is köszönhető, hogy a Longines az 1500-4000 frank közötti kategóriában piacvezetőnek számít.

A teszthez az órát a Babós Szalon biztosította.

Exit mobile version