Longines Master Collection

Presztízst sugároz, és többnyire a múlt előtt tiszteleg a Longines Master Collection, de azért természetesen igyekszik a jelen igényeit is kielégíteni.

Még egy márka, amely a retró útjára lépett – gondolhatnánk, de valójában a Longines-nek erre az útra nem kellett rálépnie. Már lassan évtizedek óta azon halad. Többek között ezért is érezzük hitelesnek. A mögötte lévő ok pedig meglehetősen prózai. A Longines a kvarcválság előtt egyértelműen a legnagyobb presztízsű svájci márkák közé tartozott, olyanok, mint például a Rolex alatta helyezkedtek el. A kvarcválság után létrejövő Swatch-csoportban azonban a Rolex versenytársa, az Omega alá pozicionálták, és ez a kijelölt hely már évtizedek óta fix és megingathatatlan. Nem maradt tehát más nekik, mint az egykori múlt felidézése, így építve és erősítve a márka arculatát.

A Longines Master Collection már nevével is tiszteletet parancsol. Persze ahhoz, hogy ezt dekódolni tudjuk, nem árt kicsit jobban ismerni az angol nyelvet. Nyilván érthetjük úgyis, mint a mesteri órakészítés kollekciója, de egy teljes naptáras, holdfázisos kronográf modell, illetve ugyanez kronográf nélkül, de négy retrográd mutatóval megoldva azért nem az haute horlogerie netovábbja. A megoldáshoz sokkal inkább a szó régebbi jelentését kell segítségül hívnunk. Az így kapott “úrfi” vagy “nemesi rangba emelés előtt álló személy” jelentés már sokkal inkább illik a presztízst hangsúlyozó márkaarculathoz.

Longines Master Collection L2.841.4.18.5 - méretes tokhoz méretes korona. Könnyű és kényelmes kezelni / Fotó: Venicz Áron
Longines Master Collection L2.841.4.18.5 – méretes tokhoz méretes korona. Könnyű és kényelmes kezelni / Fotó: Venicz Áron

A Longines Master Collection L2.841.4.18.5 referenciaszámú modelljét volt szerencsék megtapogatni. Lássuk hát, milyen nemesi cím várományosai is lehetünk! Ha a tok méretéből indulunk ki, akkor minimum grófok, vagy őrgrófok leszünk, mivel a 47,5 milliméteres tok finoman szólva sem tartozik a szerény méretűek közé. Hogy miért lett ekkora az óra? Magyarázhatjuk például a Longines repüléshez kapcsolódó múltjával, (Charles Lindbergh és a Longines közös múltja, és az erre alapozó különböző Lindbergh órák), de azért azt is látni kell, hogy van igény klasszikus megjelenésű, ám méretes időmérőre. Miért is? A legtöbb nagyméretű óra ezzel a modellel szemben ugyanis sokszor hivalkodónak hat, hasonlóan letisztult külsővel pedig csak a flieger típusú órák rendelkeznek. Azokból pedig már szinte felfoghatatlan mennyiség van a piacon. Ha viszont valaki nem szeretne fliegert hordani, annak gyakorlatilag nem volt miből választania. Ez a Longines Master Collection modell tehát már-már kapóra jöhet nekik. Igen, egy piaci rés ez csupán, és nem is túl széles, de úgy tűnik, érdemes kiaknázni.

Mint minden nagy tokkal készülő óránál, itt is gondot jelenthetett volna a hátlap esztétikus kialakítása. Nyilván a legegyszerűbb megoldás az üvegbetétes hátlap, a szerkezet látványa ugyanis önmagában megoldja a fenti feladatot. Ehhez persze nem árt, ha a szerkezet ki is tölti a méretes tokot. Sok márka itt elvérzik. A Longines a Swatch-csoport tagjaként azonban támaszkodhat az ETA-ra, amely képes is kielégíteni az ilyen igényeket, mégpedig az L506.2-es kaliber formájában. Bár saját neve van, gyakorlatilag az Unitas 6497-2-es kalibert tisztelhetjük benne. Ez ugye a megemelt lengésszámú kivitel, azaz 21600 hertzen dolgozik a billegő, és természetesen kézi felhúzású. Szemben a hagyományos, 18000 hertzes társával, ez a kaliber lényegesen drágább is, közel dupla annyiért mérik. Mellesleg ugyanezeket a kalibereket építették be többek között különböző Panerai modellekbe még mielőtt a márka teljesen át nem állt a manufaktúra szerkezetekre.

Longines Master Collection L2.841.4.18.5 - a jellegzetes Unitas avagy L506-2 külső fogad a hátlapon / Fotó: Venicz Áron
Longines Master Collection L2.841.4.18.5 – a jellegzetes Unitas avagy L506-2 külső fogad a hátlapon / Fotó: Venicz Áron

A számlap a korábban leírtaknak megfelelően letisztult, a festett arab számok a II. világháború előtti stílust idézik. Ami azonban felkeltheti a figyelmet, az magának a számlapnak a felülete. Valószínűleg a fotókon annyira nem lehet látni, de a számlapot könnyen porcelánnak vélhetjük. Persze erről azért nincs szó, sima lakkozott számlappal van dolgunk, de annak polírozása valóban jól sikerült. Persze egy kicsit rá is játszanak azzal, hogy a kismásodperc segédszámlapját egyrészt mélyebbre ültették, másrészt ezüstözték és finom vonalú, koncentrikus körökkel díszítették. Gyakorlatilag egy optikai trükköt vetnek be, hogy kerámiához hasonlónak véljük a számlap maradék részét. Bár lehetne, mégsem kapott lumineszcens festéket se a számlap, se a mutatók. Az is igaz, hogy a fehér számlapon a kékített mutatók jó kontrasztot adnak, azaz gyenge fényviszonyok között is leolvasható marad az óra, sötétben pedig oldjuk meg máshogy.

Longines Master Collection L2.841.4.18.5 - trükközik a kismásodperc / Fotó: Venicz Áron
Longines Master Collection L2.841.4.18.5 – trükközik a kismásodperc / Fotó: Venicz Áron

Kritizálni persze mindig lehet valamit, igaz ezt nem csak ennél a Longines modellnél, de még csak nem is a Longines-nél lehet. A három bar nyomásállóság jelenleg általánosan elfogadott elegáns stílusú, illetve öltönyóráknál, de mint tudjuk, kezet mosni is már-már hazárdjáték. Igazán emelhetnék legalább 5 barra ezt az értéket.

Longines Master Collection L2.841.4.18.5 - ilyen stílust ilyen méretben ritkán látni / Fotó: Venicz Áron
Longines Master Collection L2.841.4.18.5 – ilyen stílust ilyen méretben ritkán látni / Fotó: Venicz Áron

A Longines Master Collection L2.841.4.18.5 alapvetően egy érdekes szelete a márka kínálatának. A méret miatt nyilván nem lesz igazán népszerű, de aki zsebórák hagyományaira építkező, presztízst sugárzó időmérőt szeretne a csuklójára, annak egyértelműen érdemes lenne ki- és felpróbálnia.

Longines Master Collection L2.841.4.18.5 - átlagos csuklón elég karakteres
Longines Master Collection L2.841.4.18.5 – átlagos csuklón elég karakteres

www.longines.com

[ape-gallery 1636]