Az ember a szíve mélyén szeretné néha, legalább egy kicsit bántani, cafatokra szedni az olyan modelleket, mint amit az elmúlt napokban testközelből is górcső alá vettünk. Jólesne megmondani a „tutit”! Kimondani az ordító igazságot végre, s a gyártó és a világ arcába vágni az ítéletét, erre tessék! Épp, hogy mindennek a szöges ellentéte következik. Íme, egy újabb élőszereplős teszt, avagy nagyító alatt egy MAURICE LACROIX AIKON Automatic 42mm.
Többnyire a ropogós újdonságok közhírré tételére koncentrál a legtöbb (főleg, ha online) médium, annak ellenére, hogy azokat csak nagyon ritkán sikerül már a kikiáltásuk első pillanatában testközelből is megtapasztalnia. Tény, hogy a sajtónak összeállított dokumentáció és képanyagból is viszonylag hamar kialakul a vélemény, ám a privátmód együtt töltött napok, bizony egészen más milyen, sokkal mélyebb, alaposabb tapasztalatokkal ajándékoznak, hogy azokat aztán tovább adhassuk, remélhetőleg olvasóink örömére. Ráadásul az efféle közvetlen kontaktus mindig fokozottan objektív és szubjektív is egyszerre.
MAURICE LACROIX
A tesztalany le sem tagadhatná, hogy honnan merít ihletést. A szíve mélyén talán le sem akarja. A modell család neve kvázi le is leplezi önmagát: AIKON, avagy „A IKON”, azaz „Egy Ikon”. Bizonyára a MAURICE LACROIX (ML) is, de a legtöbb órakedvelő kétségtelen, hogy az Audemars Piguet (AP) Royal Oak (RO) modellcsaládjára gondolt legelőbb, mikor az itt is látható karórát megpillantotta. Elkerülhetetlen tehát, hogy a tesztkörökre elvitt AIKON-t ne hasonlítsuk össze kissé a legendás „nagyöreggel”, amely lényegében az AP szekerét már 1972 óta húzza. Bár a kezdeti években (már csak kevesen emlékeznek rá), mennyire nem fogadta kitörő örömmel a nagyérdemű, de az már egy másik történet…
Hogy volt?
Túl mélyen nem vájunk az APRO múltjába, de a párhuzam okán érdemes megjegyezni, hogy az sem az a kifejezett „eredeti” AP modell. Korának egyik legkeresettebb, igen sok óramárka számára „megváltó” (ugye Patek Philippe?) rajzokat adó tervezője, Gérald Genta szellemi terméke, méghozzá teljes mértékben, legalább is, ami a külcsínyt illeti.
S ha már itt járunk, a belbecs szintén nem AP teremtmény. Az „eredeti” ikon bizony Jaeger-LeCoultre (JLC) szerkezettel készült. Az igazság az, hogy az Audemars Piguet esetében még ma is tűvé kell tenni a teljes kollekciót, hogy találjunk 100%-ban in-house, avagy saját fejlesztésű és előállítású mechanikát. Akkor is igaz ez, ha az AP jó ideig magáénak tudhatta a JLC egy jó nagy szeletét. 1971 – 1972-ben tehát nem saját tervek alapján, nem saját szerkezettel készített egy Royal Oak névre keresztelt, sportos, acél luxusórát az AP, s a többi már történelem.
2016
A fenti dátum már az első MAURICE LACROIX AIKON bemutatásának éve. Hogy mennyire nem hihetett maga a gyártó sem e kétes vállalkozás sikerében, arra igencsak felkiáltójelet tesz a tény, hogy az első széria kizárólag kvarc szerkezettel érkezett. Persze a jó áras, ritkán látott vonalakat idéző, menőn sportos különlegesség várhatóan mindig kedvező fogadtatásra talál a piacon. Azonban egyből felvillant a kérdőjel is, miszerint egyáltalán komolyan vehető –e, egy svájci márkától a 21. század első kvadránsának végén egy kvarc szerkezetes újdonság? Az eredettörténet egyébként (a gyárót szerint) az 1990-es években (állítólag) sikeres, ám 2000-ben megszűntetett Calypso szériát jelöli meg, mint felmenő. A hasonlóság egyébként való igaz, felfedezhető.
Még egy kis múltidézés
Ahhoz, hogy a fenti kérdés jogosságát értelmezni tudjuk, érdemes ismernünk a márka történetét, ugyebár. A márkanév 1975 óta létezik, székhelyéül a svájci Zürich városát jelölhetjük meg. A valódi tulajdonos, avagy alapító ellenben a Desco von Schulthess, ugyanebben a városban honos, 1889 óta ténykedő, selyemkereskedő vállalkozás. A 130 éve ténykedő cég viszonylag korán, már 1946 óta szoros kapcsolatot ápol a felsőkategóriás, svájci óragyártással, hiszen többek között épp az AP-ban és a JLC-ben is volt már részesedése, majd 1961-ben vásárolt magának egy óraösszeszerelő gyárat, ahol neves márkáknak épített tokot. Hogy mit és kinek, az persze titok, ilyen ez a svájci módi.
Saját márkával eztán – MAURICE LACROIX, 1975 – 44 éve jelent meg a piacon, s az 1990-es években a Les Mécaniques, avagy (később átkeresztelt) Masterpiece szériával odatette magát az elismert svájci órakészítők szerteágazó családfájának egyik ágára. 2006-ban első ízben jelentkezett saját fejlesztésű (in-house) mechanikus szerkezettel.
2018
A csak kvarc szerkezetes kiszerelés tehát vagy egy merész üzleti modell része (2016-ban… aligha, 1976-ban az lett volna), vagy a fogadtatás körüli bizonytalanság jele. Amikor viszont szemlátomást valóban hinni kezdett az AIKON-ban a cég (vagy mikor már bőven hozta az elvárt számokat a modellcsalád), végre mechanikus szerkezettel is elérhetővé tette, s 2019-ben már kifejezetten női modellekkel is előállt. Sőt, a választék egyre csak bővül! Fekete, fehér, kék, szürke, sőt csontvázas számlap variációkkal, kronográf kivitellel, bőr szíjjakkal, valamint bronz és fekete PVD tokkal is kínáltatik az AIKON, mindenki örömre.
VERSUS
Lássuk végre közelebbről, tényleg olyan egyértelmű az a fent írt hasonlóság?
A közönség általános véleménye szerint az leginkább a mutatók, a számlapi indexek és feliratok, a tok és az acél fémszíj szerkezete, alakja és kidolgozása esetén érhető tetten. Épp csak a márkanév és logó változik. A számlap viszont valójában csak első blikkre egyforma. Az ML AIKON ugyanis sok apró, remek minőségben kivitelezett gúlából, ha tetszik, megannyi miniatűr piramisból építkezik (Clou de Paris gilosálás), míg az APRO egy jóval összetettebb, de inkább téglalapokkal textúrált számlappal ékeskedik (tapisserie gilosálás). Tehát nem egyforma.
Az ördög a részletekben rejlik, mint tudjuk, ezért a mutatókat és indexeket is közelről szemügyre kell vennünk. Ha így teszünk, látni fogjuk, hogy a tesztalany esetében azok bizony kevésbé kifinomultak. Az APRO finom íveket, lekerekített formákat, szebben polírozott felületeket mutat a makro lencse alatt. Az ML AIKON nyersebb, robosztusabb. Ám ezek megmunkálásra sem lehet egyetlen rossz szavunk sem, különösen, ha a két modell közötti, csaknem tízszeres árkülönbségre gondolunk. A stílus más, a kidolgozás minősége, ha nem is azonos szintű, de mindenképp összemérhető és ár-érték arányban több, mint megfelelő. Az indexek és a mutatók egyébként ródiummal bevontak, ennek megfelelően legalább olyan fénnyel tükrözik a beeső fényt, mint a nagytestvér rovátkái.
A tokforma, a lünetta, a korona, a fémszíj, a csat, a zafírüveg hátlap, nos, valóban, talán épp csak annyira térnek el, amennyire muszáj. E téren is találunk azonban differenciát. Az AP védjegyszerű csavarok hiánya, illetve a valóban az ML Calypso-k esetén látott, magasfényűre polírozott rátétek avagy sávok, megtörik a többi alkatrész szálcsiszolt, matt hatású, tompa fényét. A lünetta profilja, illetve a tok élei kiváló minőségben polírozottak; e téren és így, aligha ciki hasonlítani az Audemars Piguet-re!
Teszt
A tokátmérő 42, a magassága 11 mm. Azaz valamennyire szélesebb és vastagabb, s ez utóbbi jelzőpáros igaz a fémszíjra is. Egyfelől kár, mert emiatt valamennyire pont elvész az AP modellekre jellemző kifinomultság, másrészt épphogy a méreteknek hála, egy jóval „macsóbb”, avagy férfiasabb, sportosabb modellt kapunk.
A szerkezet Sellita SW200 automata, ami lényegében ETA 2824. Ebben az ár kategóriában még nyilván senki sem várta a ház saját fejlesztésű csúcsszerkezetet, ugye? Bár ki tudja, ha folytatja hódító útját a széria, még az is lehet, hogy egyszer csak bekerül a tourbillon egy AIKON tokba! (A szkeletált „számlapos” verziókban egyébként már egy sajátnak mondott mechanika szolgál, igaz erősen felismerhetők az Unitas alapok.) Természetesen a fent írt svájci igavonóra se panaszkodhatunk nagyon. A tesztünk alapján egyébként érdekes figura az a konkrét modell, amelyik tiszteletét tette nálunk. Egyfelől a másodpercmutatót figyelve dobálta a 7 – 10 másodperceket naponta. Másrészt a percmutató végig pont oda mutatott, ahova az atomóra szerint kellett neki. Ergo, az óra pontos, a másodpercmutatót pedig majd kivizsgáltatjuk, mitől kergült meg kissé.
Ítélet
S ha már hódítás, akkor ki kell mondani, amire mindenki gondol, mihelyst egy kis időt személyesen is eltölt ezzel az AIKON-nal. Azaz, hogy ez az óra bizony jó! Ugyan nem olcsó óra, legalább is magyar zsebhez mérten, de mégis megfizethető. Svájci szerkezettel, viszonylag elismert svájci márkától érkezik, egy legendákat idéző, ám kifejezetten remekül kivitelezett mechanikus óra, ami ha 40 évvel hamarabb érkezik, talán ma ő lenne az Ikon!
A teszt margójára
Kiemelést érdemel az AIKON gyors szíjcserélő megoldása, amely pont olyan praktikus és remekül működik, mint amilyen egyszerű. Rejtőzködhetne valamivel jobban, de nem tapasztaltuk, hogy az órát csuklóra véve feltűnt volna, hogy apró pöckök ágaskodnak a tokfülek között. Melyek aztán, ha az órát levettük, s a kis karokat összenyomtuk, már szabadon is eresztették a tokhoz erősített csatot. Visszafelé pedig szimplán alulról felfelé tolva pusztán csak bepattintjuk az új (vagy ugyanazon) szíjat a helyére, és már indulhatunk is. Egyszerűbben ezt valószínűleg nem is lehet! Egyike az eddigi leggyorsabb szíjcserélő mechanizmusoknak, melyeket volt már szerencsénk kipróbálni.
