Nem ez az első alkalom, hogy a Maurice Lacroix Aikon Automatic karórát vesszük górcső alá. Finoman szólva is nehéz figyelmen kívül hagyni.
Az ok meglepően prózai: viszik, mint a cukrot. A márka pedig a kvarcválságot figyelmen kívül hagyva talán az egész óraipar leglátványosabb visszatérését hozta össze. A hitelválság ugyanis az átlagnál jobban viselte meg a zürichi gyökerű céget. Olyannyira, hogy eladásra is kínálták. Hogy ilyen hangulatban hogyan volt erejük egy új kollekció alapjait lefektetni, az több, mint rejtély. Lehet, hogy minden mindegy alapon, az esélytelenek nyugalmával még gyorsan összehoztak valamit. Az a valami pedig az Aikon volt, amely segítségével szinte Münchhausen báróhoz hasonló módon saját hajuknál fogva húzták ki magukat a pénzügyi nehézségek mocsarából.
Az óra nevében az „Automatic” nem véletlenül szerepel: 2016-os bevezetésekor ugyanis kizárólag kvarc szabályozású szerkezettel lehetett kapni. Ugyanakkor az automata változatok 2018-as bemutatkozása jóval többet hozott annál, mint a kaliberek egyszerű cseréjét. Mindössze két év után alapos ráncfelvarráson esett át az Aikon, hogy túlzás nélkül a márka slágerterméke legyen.
Átalakul
A külső módosítása során számos részleten finomítottak. Ami szinte mindenkinek egyből feltűnik, az a számlap. A korábbi vízszintes tagolást apró, szabályos gúlákból álló minta (Clous de Paris) váltott, kifinomultabb megjelenést kölcsönözve így. Ugyanez a folyamat ment végbe a lünettán. Míg a 2016-os gömbölydedebb, addig az automata esetében tökéletesen sík. Ennek következtében a lünettát átfogó „karok”, vagy „karmok” is kecsesebbek lettek.
A tok sem úszhatta meg az átalakítást. Ez már csak azért is érdekes, illetve inkább jelzés értékű (árulkodik az Aikon sikeréről) mert pusztán két évre nem szokás tokot tervezi. Túlságosan költséges a gyártás átállítása. Itt is gyakorlatilag mindent szögletessé formáztak, az íves formáknak búcsút intve. De ezt is tudták még tetőzni, ugyanis új csatot is kapott az automata Aikon. A második és negyedik sor elemei egy leheletnyivel kevésbé emelkednek ki a síkból, ami itt is a négyszögesítés számlájára írható. Örülni is lehet neki, így ugyanis valamivel kisebb eséllyel gyűjtjük össze rajta a karcolásokat.
Maradva még a dizájnnál, vegyük észre, hogy az óra neve beszédes. (Aikon angolul kiejtve nagyon közel áll az angol „icon” szóhoz.) Bár a márka hivatalos kommunikációjában a kollekció elődjét a 90-es években sikeres Calypso-modellekben jelöli meg, ezt csak fenntartásokkal tudjuk elfogadni. Az Aikon ugyanis tudatosan játszik az svájci óraipar jellegzetes formatervezési stílusjegyeivel. A kvarc Aikon számlapjának mintájára pillantva nehéz nem az Omega Seamaster Aquaterráéra, míg a lünetta „karjai” esetében ugyanazon márka Constellation kollekciójának tipikus ismertetőjegyére asszociálni.
Szintet lép
Hasonló dolgok mondhatóak el az automata Aikon esetében is. Nála azonban már nem az Omega jut eszünkbe. Míg a kvarc modell inkább amolyan szabadidős, mondhatni vidám, nyári modell benyomását kelti, addig az automata szintet lépett. Ő inkább a luxus-sportórákhoz méri magát, itt pedig nehéz nem az Audemars Piguet Royal Oakra gondolni. Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy nem egy homage-órával van dolgunk. Az automata Aikonnak talán még erősebb az identitása, mint a kvarcnak. És valójában ebben rejlik az óra sikerének egyik titka. A gulyásleves és a császármorzsa egymás után fogyasztva jó menü lehet (nem, ma nem ez volt ebédre), de ha a kettőt összeöntjük és úgy kellene elfogyasztani biztosan maradandó gasztroélményre tehetünk szert (negatív értelemben persze). Nagyon nem mindegy tehát, hogy egyes márkák mely stílusjegyeit felhasználva ötvözzük óránkban. A végeredmény ugyanis könnyen csúfos is lehet. Láttunk példát erre is, így a Maurice Lacroix-hoz sokkal magasabb szegmensben versenyző H. Moser & Cie-től. (Igen, tudjuk, hogy a Swiss Icons egy fricska, hogy trollkodott a márka, de mégis belebuktak.)
Aikont mindenkinek
Az automata Aikonnal a márka ráadásul jóval nagyobb neveket, többek között a Chopard-t, az A. Lange & Söhnét, a Girard Perregaux-t stb, tudott majdnem másfél évvel megelőzni. Azzal, hogy már 2018 tavaszán felismerték a luxus-sportórák iránti növekvő keresletet, másrészt pedig nem retrós karórát készítettek, mint közvetlen versenytársainak zöme. Persze, aki megengedheti magának, hogy huszon-párezer euróért vegyen egy luxus-sportórát, az nem fogja beérni egy Aikonnal, de akinek nincs ennyi felesleges aprója, annak gyakorlatilag csak az Aikon marad. Jobban belegondolva, lehet, hogy az is vesz Aikont, aki inkább a fenti kékvérűektől vásárolna. Halandó ember várólistára kerülhet csak, hiába tenné le az asztalra a listaárat. A másodpiacon persze jókora felárral (akár 100 százalékossal is) szerencsével hozzájuthat.
Szintén ráéreztek a csökkenő méretekre. Nekünk ugyan a 42 millimétereshez volt szerencsénk, de 39 milliméteres átmérővel is készül. A 20 barig (200 m) nyomásálló tok kidolgozása értelemszerűen mindkét méret esetében megegyezik, ami valóban figyelemre méltó. Nem véletlen ez. A tokot ugyanis ugyanúgy, ugyanott díszítik, mint az egy nagyságrenddel többe kerülő Masterpiece-kollekció (remekmű, mestermű) időmérőit. A luxus-sportóra stílusnyelv formai követelményeinek eleget téve zömében szálcsiszolt felületekkel van dolgunk, az élek azonban polírozottak, így emelve ki az óra formáját. A lünettát is látványossá teszi ez a díszítési eljárás, amely ennek köszönhetően valamivel nagyobbnak tűnik. Cserébe a számlapot látjuk valamivel kisebbnek a ténylegesnél, így az óra egészéről inkább olyan 40 milliméteres átmérőjű benyomása támadhat elsőre az embernek.
Némi kompromisszum
A csatnál is ugyanazt a részletes kidolgozást találjuk, mint a toknál. Persze azért nem egy Rolex Jubilee vagy Grand Seiko csatját várjuk, de ebben az árkategóriában elég sokat sikerült azért kihozni. Nyilván vannak kompromisszumok. Nem csavarosak az egyes elemek, hanem stiftesek, a zárnál nincs lehetőség finom beállításra. Ez azt jelenti, hogy csak szemeket kivéve tudjuk csuklónkhoz igazítani a csatot. Cserébe viszont a csat folytatólagos, tehát nem töri meg zár.
Ha pedig már a zárnál tartunk, azt is vegyük észre, hogy oda is jutott díszítés, ami egyáltalán nem jellemző. Nem pusztán ebben az árkategóriában, hanem feljebb sem. Luxus-sportórák kötelező elemeként a csat integrált. Pontosabban csak annak tűnik, ugyanis két pöcök segítségével könnyen otthon is cserélhető. Van is mire, hiszen alapból bőrszíjat is kapunk hozzá. Ízlés kérdése persze, hogy az ember cserél-e vagy sem. Az automata Aikon elég elegáns ahhoz, hogy csattal is lehessen öltönyhöz viselni, és persze a luxus-sportórák világához inkább a csat illik. A bőrrel már csak azért is éri meg csínján bánni, mivel egyedi illeszkedése miatt jó eséllyel csak a márka kínálatából válogathatunk, nem éppen baráti áron.
Egy kis kritika
Ha mindenféleképpen kritizálni valót keresünk, akkor az egyik a dátumtárcsa színe. Míg a sötét és világos változatoknál ezt a számlaphoz igazították, addig a kéknél maradt a fehér. Annyira ezért mégsem zavaró, hiszen a három óránál lévő kettős index helyének a felét foglalja el, így szinte szimmetrikus az átellenben, kilenc óránál lévő kettős indexnél. Szintén fordíthattak volna egy kicsivel több figyelmet az ML115-ös kaliber, leánykori nevén Sellita SW200-as díszítésére. Az alap genfi csíkok, és gyöngyözésen túl mást nem igazán látunk. Ne feledjünk azonban, hogy ennél a modellnél fontos szempont volt az ár. Ezért kapunk egy olcsó, de megbízható, nem mellesleg olcsón és szinte bárhol szervizelhető szerkezetet a márka valamely manufaktúra kalibere helyett, és ezért kell némi kompromisszumot kötni a csatnál is.
Átmérőtől függetlenül egyébként egységes áron, 591000 forintért lehet egy automata Aikon a mienk, amihez mint már említettünk alapból jár a bőrszíj is.
