MeisterSinger Edition Anton Bruckner

Nagy ritkaságnak számít a MeisterSinger Edition Anton Bruckner modellje, ám ennek ellenére sem valószínű, hogy különösebben keresett lesz.

Természetesen nem magával az időmérővel van baj. Továbbra is azt kapjuk a német márkától, amit az elmúlt lassan negyed évszázadban megszoktunk. Egy darab mutató a számlapon, jellemzően valamilyen belépő szintű szerkezet, és egy inkább nagyobb tok. Ennél a konkrét modellnél 43 milliméter az átmérő, és itt is inkább a jobb leolvashatóság miatt van szükség rá.

A szerkezet ugyanis aligha kívánja. A Sellita SW-200-as kalibere az alap, amire a márka meglehetősen ötletesen megalkotott modulját ültették. A modul segítségével az óra ugyanis az órák elteltét hanggal is jelzi, ami igény szerint ki, illetve bekapcsolható a korona fölötti gombbal. A modul azért tekinthető ötletesnek, mivel egy már meglévőt kellett csupán módosítaniuk. Az ütőmodul alapja a márka ugró órás modulja, ám tárcsa helyett kalapács lép működésbe minden egész órakor. Nyilván a kalapács alakját és a hangrudak hosszát ki kellett kísérletezni, de ettől eltekintve nem kellett fejlesztésre költeni. Így egy karórában van jelen egyszerre az órák világának két legrégebbi időmérési módja.MeisterSinger Edition Anton Bruckner soldat picture

Lehet keresett?

Amiért mégsem valószínű, hogy túlságosan keresett lesz az óra, az a kiadás névadója. Anton Bruckner, a XIX. századi osztrák romantikus zeneszerző, ugyan ismert név a klasszikus zene világában, de a klasszikus zene iránt rajongók valószínűleg túl kevesen vannak ahhoz, hogy az óraipar számára potenciális vásárlói réteget alkossanak. Nagyítóval sem találunk olyan aktuális modellt, pláne nem márkát, amely a klasszikus zenéhez köthető lenne. Egyedül a Raymond Weil tartott kis sokáig a klasszikus zene mellett, ám a családi vállalkozás vezette márka a generációváltás során a klasszikus zenét a könnyűre váltotta.MeisterSinger Edition Anton Bruckner back

Ezért talán nem is véletlen, hogy csupán 50 darab készül az osztrák zeneszerző születésének 200 évfordulója alkalmából. Ennyi embert talán csak találni a bolygón, aki segítség nélkül is kitalálja, hogy a számlapon lévő hangnemek Brucker kilenc szimfóniájára utalnak. Nekik talán megér 4890 eurót egy példány. Ez majdnem másfélszer annyi, mint amennyiért a márka az ütőkomplikációját 2021-ben bevezette.

MeisterSinger