Hazánk és az óraipar metszete meglehetősen szűk. Ugyan egyes, Svájc óraiparában is használt gépeket itthon gyártanak, ahogy nagy titoktartás mellett bőrszíjak is készülnek Győrben különböző svájci luxusmárkák számára, kész karórákat sorozatban itthon nem készítettek.
Az Evolvens története nem idén indult. Óráskörökben a név már jó ideje többé-kevésbé ismert, ahogy a mögötte álló személy, Mezei István is. Ő ráadásul szakmai szempontból kívülállónak tekinthető, hiszen képzettségét tekintve nem órás, de még csak nem is műszaki jellegű intézményekben tanult. Az ő igazi területe a formatervezés, és ez egyből megmutatkozik a különböző Evolvens-modelleken, illetve az órákhoz kapcsolódó egyéb termékeken, mint például a csomagolás vagy a különböző kirakati displayelemeken. Talán nem tévedünk akkorát, ha pont a formatervezésnek tulajdonítjuk a márka várható jövőbeni sikerét. Komolyan vehető (kar)óraipari múlttal nem rendelkező nemzetként ugyanis pont olyan megjelenésre van szükség, amely nem csak hazai környezetben kelt visszhangot. Itthon is volt már kísérlet magyar témájú karóra készítésére, és Szlovákiában is próbálkoznak nemzeti motívumokkal felvértezett szlovák karóra forgalmazásával. Ausztriában azonban sikeresen vetette meg lábát a Harbing2, igaz alapítója előtte hosszú évekig az IWC-nél dolgozott. Ha más, jóval nagyobb lakossággal és mellesleg óraiparral is rendelkező országok sem tudnak kizárólag hazai vevőkre alapozni, akkor nyilván egy sokkal kisebb nemzetnél ez hatványozottan igaz. A nemzeti büszkeségre hatni kizárólag egy kiegészítő vonása lehet az időmérőnek, az órának kereskedelmi szempontból enélkül is két lábbal szilárdan kell a földön állnia.
Az Evolvens időmérőinél ez a „Designed & Made in Hungary” feliratban mutatkozik meg, ahogy azt a számlapon is olvashatjuk. Illúzióink azért nincsenek, nyilván egy órán ez messze nem hangzik olyan jól, mint a „Swiss made”, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy szemben a svájciakkal a szerkezet kivételével tényleg minden egyes alkatrész itthon készül, ezzel egyben látleletet is adva a hazai ipar képességeiről. Ahogy azt egy amolyan nullszériásnak tekinthető C–1A modellen is látni fogjuk, a fejlődésre mindig van tér, és már maguk a C–1-es modellek is egy fejlődés eredményei.
Az első Evolvens-modellek elkészítéséhez komoly gondot jelentett az egyes alkotóelemek elkészítésére képes vállalkozásokat találni. Vagy a viszonylag alacsony példányszám miatt, vagy már az ötlet hallatán nem álltak kötélnek. Ha esetleg valaki vállalta is a kihívást, a kívánt precizitást nem sikerült elérni. A kezdeti nehézségek leküzdése után azonban mégis megszületett az első Evolvens óra, amelynek leszármazottjai a C–1-es modellek.
Sok apró újítás vezetett ide. Hogy csak a leglátványosabbak említsük: a tok ívében megjelent egy törés a koronánál, a tamponnyomott számlapot épített váltotta fel, felületkezelések között immár kerámiabevonatot is találunk, és a szerkezet is lecserélődött.
A cikk megírásához rendelkezésre bocsátott C–1A lünettáján első ízben tűnnek fel a márkánál csavarok is. Mint tudjuk, az ötlet önmagában nem újdonság, több évtizedes, viszont nem sűrűn látni, hogy szervesen kapcsolódik a számlaptervezés legalapvetőbb vonásához, a tengelyekhez. Legyen szó az Audemars Piguet-ről vagy az Hublot-ról – hogy csak a legismertebb „csavaros” márkákat említsük –, a lünetta csavarjai kizárólag a tok formavilágához kapcsolódnak, de ugyanez a helyzet pl. a Bell & Rossnál is. Az Evolvens C–1A csavarjai gyakorlatilag a számlap vízszintes és függőleges tengelyét vetítik a számlap fölé, négy cikkelyt hozva így létre, ezzel is megkönnyítve a leolvasást. Szintén a funkcionalitást szem előtt tartva rajzolták meg a számlapot, ami azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az órára pillantva egy lecsupaszított mező nézne vissza ránk. Ha színekkel nem is tanácsos egy indusztriális megjelenésű óránál játszani, attól még szintekkel bátran lehet. Ha összeszámoljunk, akkor a dátumtárcsától a számlap pereméig összesen ötöt különböztethetünk meg, ami azért egyáltalán nem mindennapos, ahogy a márkajelzés három szintre való elkülönítése (számlap síkja fölött „Evolvens”, a számlap síkján Budapest olvasható, míg a számlap síkja alatt a logó látható) is különleges vonásnak számít.
Indusztriális formavilágnál általában a nagy méret is eszünkbe szokott jutni. A C–1A a maga 44,8 milliméteres tokátmérőjével papíron eleget is tesz ennek az elvárásnak, de mint tudjuk, az ember szemét nagyon könnyű megvezetni. Így a széles lünetta és a fekete számlap kettősének köszönhetően kisebbnek tűnik az óra. Szintén sokat segít ezen az átmérőhöz képesti meglehetősen alacsony magasság, ami szintén egy újabb előrelépés a korábbi modellekhez képest. Ahogy tudjuk, a laposabb óra legtöbbször egyet jelent az elegánsabb megjelenéssel is, és a C–1A-nak is jót tett a fogyókúra, hiszen így a tok vastagsága összhangba kerül a számlap részletes kidolgozásában megjelenő igényességgel. Nem mintha a tok felépítése nem lenne elég részletes. Ahogy a számlap is különböző szintekből áll össze, úgy a tok is réteges felépítésű, aminek középső eleme fekete színű kerámiabevonatot is kapott. Ennek vastagsága ugyan csak néhány mikron, tehát ez a vastagság viszonylag könnyen sérülne. Mivel azonban a tok középső részét alkotja, így már-már szándékos rongálás szükségeltetne ehhez. Megemlítendőek még a fülek is, amelyeket szintén egyenként, önálló alkatrészként kerülnek a helyükre, és nem a tokkal, vagy annak valamely részével együtt öntötték ki.
A C–1A tokjának kecsessége (9,8 mm) elsősorban az újonnan alkalmazott szerkezetnek köszönhető. Ez a Miyota 9015-ös kalibere, amely 3,9 milliméteres magasságával egyértelműen a laposabbak közé tartozik. Nyilván készülhetett volna az óra az ETA 2892-es kaliberével – az ráadásul 0,3 milliméterrel laposabb is –, de komolyan megnövelte volna az árat, és egyáltalán nem biztos, hogy azt a piac még elviselte volna. Kompromisszumokat ugyanis egyelőre még kell kötni.
Ez kizárólag a hazai vállalkozások felkészültségének „köszönhető”. Tény, hogy lehetett volna kevésbé komplex tokkal tervezni a C–1A modellt, ami nyilván megkönnyítette volna az alvállalkozók dolgát is. Ugyanakkor egy összetett felépítésű tok, főleg ha ez a felépítés könnyen észlelhető is, nagyon sokat képes dobni egy óra megjelenésén, és másként is tekintenek rá, mint egy hagyományos, három részből (hátlap, középrész, lünetta) álló modellre. Ráadásul az Evolvens esetében az összetett tokkal járó magasabb árat sem kell kifizetni – egyelőre. Amint sikerül a tok és a fülek tökéletes illeszkedését megoldani, vagy az egyes helyeken, például a koronánál a megmunkálási nyomokat vagy teljesen eltüntetni, vagy hangsúlyosabbá tenni – elvégre indusztriális dizájnú az óra –, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az árak elindulnak felfele. Kevésbé zavaró ugyan, de nagyban növelné az óra presztízsét, ha a kétoldalt tükröződésmentesített zafírüvegnél, illetve az üvegbetétes hátlapnál láthatatlanná lehetne tenni a üvegek tömítését.
Bár tudjuk, hogy az Evolvens név létező kifejezés a geometriában, illetve a mechanikában (például fogaskerékprofil tervezésekor), ugyanakkor az angol „evolve” (fejlődés) szó is felfedezhető benne, amire valószínűleg sokkal többen asszociálnak, főleg, ha nemzetközi vásárlókkal is számolunk. A nullszériás C–1A-modell is egy lépcsőfok a fejlődésben, evolúcióban, hiszen mint tudjuk, tökéletes munka nem létezik, de törekedni mindig is kell rá.
A cikk a Prémium Óra Ékszer Magazin 109. számában jelent meg.
[ape-gallery 3336]