Site icon ÓraMagazinOnline

Montblanc 4810 Chronograph – bevált recept

montblanc-4810-chronograph-zoom

Kettős évfordulóról is beszélhetünk a modell kapcsán. A márka alapításának centenáriumára, 2006-ban vezették be a 4810-es kollekciót, és ami a pénzügyi részét illeti, az elmúlt évtizedben ez a kollekció vált a legsikeresebbé. Bőven eljött tehát az ideje annak, hogy tíz évvel később igazítsanak egy keveset az óra vonalain és egyéb jellemzőin. Persze a kollekció talán legjellegzetesebb vonásához, a számlapon hullámként tovaterjedő Montblanc logó gilosált mintájához nem nyúltak: ez ugyanolyan lenyűgöző, mint 11 évvel ezelőtt volt, és egy kis gyakorlással a leolvashatóságot sem zavarja. Sokat módosítottak azonban a tokon.montblanc-4810-chronograph-mood

Úgy tűnik tényleg elérte az óraipar azt a tokátmérőt, amit az észszerűség határain belül nem lehet tovább növelni. Sőt, úgy tűnik a vásárlók is inkább a konszolidáltabb méretek irányába orientálódnak, ezt pedig a Montblanc 4810-es kollekciójának is követnie kell, hiszen az alapkollekció megfelelő forgalma biztosítja az anyagi hátteret például az olyan ínyencségeknek, mint az ExoTourbillon Slim. A 4810-es kollekció a 44-47 milliméter átmérőjű tokokról 43 milliméterre fogyott, s közben arányosan laposabb is lett. A valamivel szerényebb méret kapcsán az óra arculata is átalakult: még kifinomultabb, még elegánsabb lett. Kecsesebbek az indexek, a római számok, és a mutatók is. Ugyanebben a szellemben változtak meg a nyomógombok és a korona is. Utóbbinál kimondottan látványos a régi és új közötti különbség.

A szerkezet ugyan az MB 25.07 megnevezést viseli, de manufaktúra szerkezetről azért nem beszélhetünk. Gyakorlatilag egy Sellita SW500-sal van dolgunk, amelyet a márka saját igényeinek megfelelően díszített. Az egyelőre csak sötét és világos számlapos kivitelben kapható.

Exit mobile version