Site icon ÓraMagazinOnline

Nivada F77

Meglehetősen dinamikusan hangzik a Nivada F77 név, de persze nem ez, hanem megjelenése és ár/érték aránya miatt lehet sikeres.

Óraipari öreg rókának, vagy a kvarcválság előtti karórák gyűjtőinek garantáltan nem hangzik ismeretlenül a Nivada név. Már csak azért sem, mert az óraipar szempontjából az egyik legismertebb, nem francia nevű svájci városhoz, Grenchenhez kötődik. A márka teljes nevében is ott szerepel a város neve.

Ugyanakkor a Nivada a kvarcválság miatt eltűnt a történelem süllyesztőjében és a lehető „legjobb” évben, 2020-ban jelent meg újra a piacon. Azt, hogy a világjárvány alatti indulást túlélték, azért elárul egy s mást az ár-érték arányról.

Ismerős

Persze sokat segített az is, hogy még mindig kitart a retró trend, amit viszonylag könnyű meglovagolni, egy olyan márkával, aminek igenis van múltja. Így természetesen az F77 sem a semmiből jött, de azt az órára ránézve is egyből lehet ezt tudni. Le sem tagadhatja az óra, hogy honnan is merítettek ihletet hozzá (Royal Oak 1974-ből), a névben a 77 pedig a bemutatás évére, 1977-re utal. A reinkarnáció érdekessége, hogy az nem feltétlenül előzetes piackutatás eredménye, hanem állítólag a közösségi média erejének, konkrétan a márka követőinek kérésére született.

Nivada F77 – hiába kecsesen vékony a tokközép, a hátlap és az üveg összehozza a 12,6 milliméteres vastagságot

Tény, hogy az eredetihez meglehetősen közelálló darabot kapunk, persze a közel félévszázaddal ezelőttihez képest jóval jobb kivitelben. A tok átmérője 37 milliméternek, aminek köszönhetően uniszex modellként is tekinthetünk az F77-re. Ugyanakkor a rozsdamentes acéltok a 12,6 milliméteres magasságával nem csupán az átmérőhöz képest vastag. Igaz, ezért a lünetta fölé jócskán kiemelkedő domború zafírüveg is felelős, amely az egykori plexiüveget hivatott másolni.

Nivada F77 – ritkán látni ilyen számlapot ebben az árkategóriában

Az üveg alatt az ebben a árkategóriában egyáltalán nem megszokott mintázatú számlapot találjuk egyelőre fekete és kék színben. A márka ígérete szerint azonban a nyárra várható egy barna változat megjelenése is. Mint tudjuk, ebben a szegmensben általában a sima, matt, illetve szálcsiszolt felületekkel találkozni leginkább, így a számlap mindenféleképpen többletet képvisel.

Van dátum, nincs dátum

Ugyanez mondható el a szerkezetről is. Igaz, hogy csupán egy újabb 2824-es klónról van szó, de ezúttal a Soprod kivitelében P024 név alatt. Érdekesség értéke egész biztosan van, mert a 38 járástartalékot aligha nevezhetjük annak. Viszont van más előnye is a szerkezetnek: dátum nélküli kivitelben is készül, és ez az F77-ben is megjelenik.

Nivada F77 – dátum nélkül is van

Nem egy példát találni ugyanis arra dátum nélküli óráknál, hogy valójában dátummal rendelkező szerkezet lapul a számlap alatt. A korona kihúzható az első állásba, és még állíthatjuk is a dátumtárcsát, csak nem látjuk. Van, aki ezzel meg tud barátkozni, van, akinek ez az olcsóság jele. Igen, valóban nem olcsó egy gyárilag dátummal rendelkező modellről utólag eltüntetni azt, majd a koronát is ennek megfelelően módosítani.

Maradt még az ár kérdése. Kiviteltől függetlenül egységesen 1089 eurót kérnek egy darabért, ami a versenytársakat és a presztízs ranglistán elfoglalt helyüket figyelembe véve kimondottan baráti. Az óra azonban egyelőre nem kapható, csupán előrendelés adható le április 7-től a márka honlapján.

Nivada Grenchen

Exit mobile version