Számos gyönyörűen illusztrált oldalt teleértekeztünk már a most következő néhány ismert-ismeretlen óracsodával, és mégis most egy új szempontból tekintünk rájuk a nyolcszögletű órák legjobbjaira.

Nincs mese, az nyolcszögletű, avagy az oktogonális tokkal és/vagy lünettával szerelt régi-új óracsodákba lépten-nyomon belefutunk.

A téma teljessége kedvéért egy rövid történeti kitekintést tesszük. Jó ötlet ez azért is, mert igazán így válunk képessé arra, hogy a bemutatandó órákat teljességükben értékelhessük, illetve kritizálhassuk.

Ahogy egyre több időt tölt az ember az órák vásárlásával, tanulmányozásával, illetve csodálatával, könnyű elveszteni a megfelelő egyensúlyt a külcsín és a belbecs, valamint a márkanevek és a presztízs értékelésében. Objektíven gondosan, arányosan, intelligensen megtervezett órák lettek a sikertelenség áldozatai, vagy kevésbé drasztikusan fogalmazva, váltak az érdektelenség, a kitüntetett figyelem hiányának elszenvedői pusztán azért, mert nem a megfelelő márkanév került a számlapra vagy mert egy megbízható, de az „in-house” őrület lózungjaival nem felvértezett szerkezet került a tokba.

Más megközelítéssel élve: ha a megnyerő külső nem lenne, talán nem túlzás azt mondanunk, fele ennyi baráti órakedvelőt sem ismerhetnénk, mert hiába a fantasztikusan megnyerő fogaskerékrendszer és a pörgő-forgó tourbillon, ha az unalmas, vagy ami még rosszabb, egyenesen csúnya külsőben kerül tálalásra. Kell, hogy az óra leugorjon a reptéri hirdetésről, hogy észrevehető és azonosítható legyen (az avatott szemnek) a vacsoraasztal túloldaláról és kell, hogy érdekes legyen a vásárlás pillanatában éppúgy, mint évekkel vagy akár évtizedekkel azután.

Mindez így együtt talán meg is indokolta a létjogosultságát a nem kerek óráknak… ha pedig nem kerek, akkor mi legyen? Lehet egyebek mellett párnatokos, de kitüntetett szereplőként – nyolcszögletű.

Oktogon

Az oktogon, mint kiemelkedő fontosságú forma, szó szerint több ezer évre visszavezethetően része számos, egymástól roppant különböző kultúrában, legyen szó ezen sokszög funkcionális mivoltáról az építészetben vagy mitológiai szerepeiről az élet megannyi területén.

Az oktogon jellemzően és a történelem során ismétlődő jelleggel az újjászületés, a totalitás vagy akár az örök élet szimbóluma, a hozzá köthető nyolcas szám pedig a megújulásé, bár erre még visszatérünk. Ezen cikk írásakor elvesztünk kicsit a nyolcszög szerepének tanulmányozásában, ami a történelmileg kiemelkedő fontosságú, jellemzően vallási célból létrehozott épületeket illeti, rövidre zárva és még véletlenül sem a téma hozzáértőiként próbálva feltűnni, legyen elég most annyi, hogy a nyolcszögletű alapról induló és tökéletes körben záródó kupolák a földi lét és a mennyország közötti átmenetet, kapcsolatot voltak hivatottak szimbolizálni. Külön érdekes elfoglaltság lehet a katolikus egyház által emeltetett fontosabb épületek esetében elemezni a nyolcszög szerepét, de mi térjünk most vissza az órákhoz, elvégre miattuk vagyunk itt.

A nyolcszög, ha kicsit megerőltetjük fantáziánkat, roppant érdekes forma: tökéletes átmenet a kör folytonos íve és a négyszög között, ennél ideálisabbat pedig a kerek, unalmas formavilágból kitörni akaró óratervező aligha tud elképzelni.

Amikor a hetvenes évek elején először született meg nem csak az ötlet, de maga az elhatározás is, hogy a luxusóragyártók – közülük elsőként az Audemars Piguet – kitörjenek a kerek-lapos-arany drága órák akkorra már általuk is minden jel szerint érezhetően dögunalmas világából, nem csoda tehát, hogy a nyolcszög felé vették az irányt.

Genta itt is

Gérald Genta nevét minden órakedvelőnek ismernie kell, ő tervezte az Audemars Piguet Royal Oakot 1972-ben, majd valami pocsék indigópapírral a Patek Philippe Nautilust és az IWC Ingenieurt is. Továbbra is az Audemars Piguet-t illeti meg az elismerés, no meg hála a zseniális határozottsággal üzemeltetett marketinggépezetüknek, a mind a mai napig tartó töretlen piaci sikereknek az első ilyen trendteremtő, igazán új luxusóra megalkotásáért.

Amikor az eredeti Royal Oak 1972-ben megjelent, még a cég által is beismerten volt nagy megrökönyödés és felháborodás: „Luxusórát acélból, ilyen furcsa tokkal, látható csavarokkal, ennyiért?!” – szólt okkal a kérdés a legtöbb viszonteladótól és óravásárlótól.

Nem véletlen az sem, hogy a többiek – Girard-Perregaux, Patek Philippe, IWC – nem törték össze magukat a sietségben, hogy megalkossák a Royal Oak konkurenciájaként szánt modelljüket… A Girard-Perregaux esetében három, a többieknél négy év telt el a Royal Oak debütálását követően, mire kimerészkedtek a piacra a saját, ma már persze bátornak és formabontónak kommunikált kollekcióikkal.

Lássuk most ezeket az órákat, no és egy másik, ma már közéjük a maga módján abszolút be- és felérő modellt, a Bulgari Octót részletesebben!

Royal  Oak

Kezdésnek itt az Audemars Piguet Royal Oak, az 1972-ben luxusórákhoz mérten abszolút új megközelítésként nem kizárólag arany-, hanem rozsdamentes acéltokban bemutatott karóra ki is érdemelte a „Jumbo” becenevet a maga „hatalmas”, nagyjából 39 milliméteres átmérőjével… Bizony a hetvenes évek elején, amikor exkluzív módon a kicsi, lapos, kerek és kifejezetten aranyból készült órák lehettek drágák, ez a 39 milliméteres „monstrum” nem kis meglepetést okozott. Az egyenlet egyszerű: bármi más, a most említett, diszkrét, tradicionális kritériumokkal szembemenő óra nem tudott volna kellőképpen kifinomultnak látszani, így pedig sikertelenségre volt ítélve.

Az Audemars Piguet mindezek tudatában érthető óvatosságról téve tanúbizonyságot, mindössze ezer darabot készített az első Royal Oakból, az 5402-es referenciaszámra keresztelt modellből, mely azóta egyébként egyrészt gyűjtői darabnak számít, másrészt pedig a legsikeresebb modern Royal Oakok alapjaként szolgál.

A siker kulcsa a tökéletes arányokban keresendő: Gérald Genta hihetetlen érzékkel találta el a számlap, a lünetta, a tok hármas méretezését, és integrálta a mai óragyártásban továbbra is egyik legmagasabb minőségi színvonalon előállított acélcsatot a tokba. Az Audemars Piguet-t is elkapta a ’00-s és ’10-es évek nagyóra-trendje, így a Royal Oak is – szegény – megélt néhány ambiciózus variációt, köztük a 15 400-as szériát, ami nagy sikere ellenére, objektíven az egyik legaránytalanabb Royal Oak a túlméretes számlappal és a hozzá mérten vékony lünettával.

Ha az eredetinél nagyobb Royal Oak, akkor sokkal védhetőbb álláspont az 1992-ben – épp időben a huszadik évfordulóra – debütált Royal Oak Offshore, ami a 70-es évek sportos-elegáns óráját még sportosabbá tette. A 25721ST (meg még sok-sok betű és pont és szám, csak, hogy a gyűjtőknek legyen mitől libabőrözni) bizony érezhetően oda akarta tenni magát a megfelelő belépő érdekében: a debütálás védjegyeként masszív, negyvenkét milliméter átmérőjű tok szolgált, az óra pedig rögvest nem hárommutatósként, hanem kronográfként jelent meg, így a tok nem csak széles, de vastag is volt.

Royal Oak Offshore

A Royal Oak Offshore, azaz „a parton túli”, mit nekem az óceán kiadását a hagyományos Royal Oaktól legkönnyebben a gumírozott (soha nem nyers acél vagy arany) koronáról és nyomógombokról, valamint a tok és a lünetta közötti látványos, gumi tömítőgyűrűről lehet megismerni.

Mivel a 15 400-zal ellentétben nem egy hagyományos Royal Oak enyhén felnagyított mása, hanem az eredeti dizájn teljes újragondolása volt a 25 721, így az arányok is helyükön maradtak. A nyolcszögletű, hajóablakok által ihletett lünetta, mely olyan kecsesen működött a Jumbo esetében, masszivitást és hála a továbbra is ott található csavaroknak, már-már „célszerűség”, funkcionalitás érzetét kölcsönözte az egyébként meredeken a luxuskategóriába árazott órának. Margóra megjegyezzük, hogy ahogyan azt illik, itt még nem sikerült elrontani a leolvashatóságot sem: a „királynő kékjében” pompázó, egyébként elég brutális megjelenésű számlapról szinte leugranak a fehér és sárga mutatók.

A nyolcszögletű dizájn szerepe tehát mi is volt a Royal Oak a trendteremtő fontosságú és megannyi különböző változatot megért kollekciója esetében? Nos, a Royal Oak az elmúlt negyvenöt évben mindig az tudott lenni, ami épp akart: ha kellett, kilógott a sorból, mint tette azt 1972-ben, ha kellett elegáns, határozott, visszafogott öltönyóra, ahogyan az alapmodell az is a mai szemmel nézve, és ha kell újraformálható, egyszerűsíthető és bonyolítható, megfelelő módszerekkel pedig roppant változatosan nagyítható-kicsinyíthető. Ez mind ennek a jellegzetes toknak és lünettának köszönhető, melyeknek hála a Royal Oak jól mutat harmincnyolctól negyvensok milliméterig.

Laureato

Ha időrendi sorrendben kívánunk haladni – és miért ne tennénk –, akkor a következő megemlítendő, még ha óra-történelmi szempontból nem is eget rengető fontosságú nyolcszögletű, a Girard-Perregaux Laureatója. Róla nagy részletességben értekeztünk az előző lapszám külön neki dedikált cikkünkben, így most tényleg csak áttekintésünk teljességének érdekében szentelünk neki figyelmünkből.
Ahogy említettük, a Girard-Perregaux megelőzte a Gentával dolgoztató IWC-t és Patek Philippe-et: a Laureato már 1975-ben, egy évvel az Ingenieur és a Nautilus előtt debütált.

Bár megjelenése nagyot változott, fejlődött a 2016–2017-es modellekre a hetvenes évekbeli darabokhoz képest, a meghatározó, oktogonális lünetta megmaradt, még akkor is, ha jelen formájában kicsit olyan, mintha az óra hátlapját csavarozták volna a lünetta helyére.

Kapható harmincnégy, harmincnyolc és negyvenkettő milliméteres változatokban, legtöbb konkurensével ellentétben a Girard-Perregaux külön elismerést érdemel, hogy a két nagyobb modellbe különböző szerkezetet pakol, így tartva egyensúlyban az arányokat. Mit számít egy szerkezet, ha úgyis tele a számlap, nem csontvázasított vagy átlátszó? Nos, a szerkezet mérete nagyban meghatároz három, az óra frontjának megjelenését befolyásoló dolgot. Egyrészt egy nagyobb szerkezet rendre nagyobb főrugóval, ez által pedig nagyobb nyomatékkal bír. Ennek köszönhetően nagyobb főmutatók illeszthetők az órára, így elkerülhető az a széles körben elterjedt dizájnbaleset, amikor az óra- és percmutatók közel sem elég hosszúak ahhoz, hogy elérjék a megnövekedett méret miatt kintebb tolódott indexeket és skálákat. Harmadrészt egy óra megjelenését, ha dátummal van ellátva – mint a Laureato – nagyban befolyásolja a dátumkijelzés elhelyezkedése, egy alulméretezett szerkezetnél a dátum a számlap közepéhez közelebb kerül majd, elárulva, hogy nagyobb tokra igen, hozzá illeszkedő szerkezetre viszont már nem volt hajlandóság a gyártónál. A Laureato két jelentősen, négy milliméterrel különböző férfimodelljét összevetjük, láthatjuk, hogy a nagyobbikon is minden a helyén maradt, ehhez viszont kellett az erősebb és szélesebb szerkezet.

Nautilus

A Patek Philippe Nautilusról is értekeztünk már nagy részletességben a közelmúltban, az óra fontosságát, összetettségét, jelentőségét azonban jól mutatja, hogy megannyi téma esetében releváns, meghatározó elemként kerül megemlítésre. 1976-ban a Royal Oak megálmodója, Gérald Genta tervezte a Nautilust a Patek Philippe-nek, az eredmény pedig a Royal Oakhoz mérhető szenzáció volt. Ha nagy dolog volt az acél luxuskaróra ’72-ben, akkor igazi felfordulás volt a sportos, acél Patek Philippe ’76-ban.

Ha villogni szeretnénk órakedvelő barátaink előtt, jegyezzük meg: 3700-1A. Ez az első, az 1976-os Baselworldön bemutatott Nautilus referenciaszáma. Ha szeretnénk részleteket is tudni róla, akkor ezekre figyeljünk oda: a Pateknél az Audemars Piguet-vel szemben, de a legkevésbé sem meglepő módon nagyon nem fért bele, hogy mindenféle csavarok látszanak az óra frontján, efféle sárba tiprását a tradicionális, kifinomult óratervezésnek természetesen nem engedélyezték.

Genta széthúzta az oktogon lünettát és kerekített sarkain, viszont hogy a sportos, már-már kalandos, célszerszámszerű hangulatból visszacsempésszen egy kiadós adagot, hajóablakok zsanérjai által ihletett elemeket tervezett a Nautilus tokjának két oldalára. Tényleg, mintha csak jobbról balra felnyithatnánk az egyébként gondosan illesztett, vízzáró tokot és a kék, sokszor (főleg fehér variánsoknál) „garázsajtónak” is becézett-csúfolt számlapot, hogy meglessük a szerkezetet a Nautilus mélyén.
Újabb példa az oktogon változatosságára: így, kissé elkenve, lágyítva már egészen máshogyan fest, mint a hátlapokra emlékeztető, éles sarkokba kifutó Laureato esetében.

Egy korabeli Patek Philippe-hirdetés éppen a nyolcszögletű lünetta által definiált órájuk változatosságát, variálhatóságát és sokszínűségét hangsúlyozta: a szövege nagyjából úgy szólt, hogy „(A Nautilus) Épp olyan jól néz ki a búvár-, mint a báli ruhával”, a képen pedig férfi és női Nautilus látható, az előbbi két, roppant eltérő felhasználási módra alkalmazott öltözékkel párosítva. Mivel a kép egy szingapúri viszonteladó hirdetése, így a térség ízlésének megfelelően arany- és gyémántórák láthatók, de kétségtelen, hogy ez a reklám ma acél Nautilusokkal éppúgy megállná a helyét.

Octo

A Bulgari Octo szintén ismerős lehet elkötelezett olvasóink számára, hiszen sokat tárgyaltuk már ezt a fantasztikus dizájnt. A Gérald Genta saját neve alatt bemutatott, majd a kétezres évek elején a Bulgari égisze alá történő költözés miatt mára Bulgari Octónak ismert óra a csúcsra pörgette Genta a nyolcszög mint formatervi elem iránti érdeklődésének kifejeződését.

A Bulgari Octo tokja több mint száztíz „homlokzattal” bír, elképesztő összetettségről és egyensúlyról szolgálva iskolapéldaként. Tényleg egy, a szakterületén hihetetlen tapasztalattal bíró mesternek a munkáját dicséri, olyat, mint az Octo, nem alkothatott más, csak egy sokat látott zseni.

Kerek lünetta ül nyolcszögek által definiált talapzaton, miközben a tok rétegződései kisebb-nagyobb, a tér minden irányában döntött letöréseken keresztül vezetnek a fülek legalacsonyabb sarkaiig. Jól mutat bőrszíjon is, de az igazi a hosszú, széles, a csuklót emiatt tökéletesen körülvenni képes acélcsaton az Octo, megbonthatatlan egésznek tűnik.

Bár a Bulgari idén bevezetett egy új Octót az Octo Roma-kollekcióval, a Bulgari tervezői ennek alapján belátták: csak egyszerűsíteni lehet ezt a formatervet, máshogyan hozzányúlni vétség lenne. Az Octo Roma az eredetihez képest fele annyi letöréssel bír, így egyszerűbb, ugyanakkor nem feltétlenül pozitív értelemben „másabb” lett. A kevesebb néha több, de itt a bizonyíték, hogy ezt nem könnyű elérni.

Ferdinand Berthoud 1

Zárásnak egy igazi óracsodát tartogattunk: ez a Ferdinand Berthoud FB1, melynél nyolcszögletűbb óra nincs is: a tökéletes oktogon tokot a régi hajós kronométerek ihlették, ezzel is utalva Ferdinand Berthoud jelentős, ám eleddig nagyrészt elfeledett hagyatékára. A nevet a Chopard cég tulajdonosa és igazgatója, Karl-Friedrich Scheufele támasztotta fel, saját tervező- és órásmestercsapatot állítva fel az extrém limitált, évi néhány darabban készülő Ferdinand Berthoud FB1 gyártására. Az FB1 egy nyolcszögletű tokban kerül tárolásra, melynek közepén kerek óratartó található, így tényleg olyan, mintha az ezerhétszázas évek végén a tengeri navigációt forradalmasító kronométerberendezések egyik darabját birtokolnánk, és vinnénk magunkkal, ha épp az FB1-gyel megyünk dolgunkra…

…Ha így teszünk, legyünk azért a megszokottnál körültekintőbbek: a szerkezet nem kevesebb, mint 1120 alkatrészből áll, melyből hétszázkilencven a konstans nyomatékot biztosító rendszer apró láncához tartozik.
Egy hihetetlen alkotás, mely sokféleképpen megdöbbentő, még akkor is, ha a tok tervezésekor a fentebb tárgyaltakkal ellentétben nem ez, hanem történelmi szempontok voltak mérvadóak.

Az órák közül kétség kívül a legváltozatosabb módokon megjelenni képesek ezek a nyolcszögletű órák, melyek a történelem viharait átvészelve ma sikeresebbek, mint valaha.

A cikk megjelent a Prémium Óra Ékszer Magazin 107-es számában.