Szinte valamennyi mechanikus óra működéséhez nélkülözhetetlen adalékanyag az olaj. Bár meglehet,
hogy e tény leginkább csak az órásmesterek, a téma iránt mélyebben érdeklődő rajongók, illetve a gondos felhasználók számára evidens.
S talán nem is annyira izgalmas tárgykör, amihez ódákat szokás költeni. Ellenben e viszkózus folyadék alkalmazása korántsem korlátozódik csupán az apró alkatrészek, kvázi súrlódásmentes mozgásának biztosítására.
Egy kis elmélet
Szeretett időmérőnk felfogható úgy is, mint a velünk szimbiózisban lüktető, élő szervezet. Többnyire fémből készült testében több száz, egészen parányi alkatrész, miként a sejtek, együttműködve rezegnek, mozognak, funkciójuknak megfelelő munkát végeznek. Az efféle analógia talán indokolatlan mértékben hat patetikusnak, ám mégis sokan épp emiatt részesítik előnyben a mechanikus szerkezeteket. A legtöbb esetben felépül valamiféle mélyen emberi érzelmi kötődés a hosszú éveken át a csuklóra tapasztott ketyegő és viselője között. Nem csoda, ha élőlényként kezdünk viszonyulni szeretett „szerszámunkhoz”. Mindennek valós alapot ad az a rengeteg tényezőtől befolyásolt, összetett folyamat, aminek látható eredménye a számlap felé feszített, határozott mutatók jelölte pontos idő. Feltéve persze, ha mindez olajozottan működik. Miként is épül fel a mechanikus óra úgy általában?
A csapágylemeznek, pontosabban az alsó csapágylemeznek nevezett állványzat általában egy, néha több, fémből készült lapos korong. Arra apró lyukakat fúrnak, szélesebb mélyedéseket, ún. süllyesztéseket marnak. Lényegében eme állványon fekszik az órában ténylegesen munkát végző alrendszerek mindegyike, az energiatároló, a kerékrendszer, a gátszerkezet és a szabályozórendszer. A csapágylemezen az órakerekek apró csapokkal rögzülnek a csapágyakhoz, miközben a forogni vágyó alkatrészek kívánatos mozgását is lehetővé teszi ez a fajta kötés. Más alkatrészek csavarozással, illetve egyéb, az elmozdulást kifejezetten gátló módon fixáltak az állványzathoz, s végül, az ún. hidakból „összeadódó” felső csapágylemez mintegy lezárja, egyben tartja és védelmezi is a működő mechanikát.
Két szilárd test, ha bármilyen apró felületen érintkezve is, de elmozdul egymáson, fellép a súrlódásnak nevezett reakcióerő. Reakció, azaz a nyugalomban lévő testek esetén e hatásnak nincs jelentősége. Ellenben az egymáshoz képest, ellentétes irányban mozgó és közben összeérő felületek részecskéi közt elektromágneses erők hatnak. Az efféle testek felszínének egyeletlenségeiből adódón az egyikből kiágaskodó részecskék benyomódnak a másik felületen található mélyedésekbe. A mozgásuk azonban nem áll meg, feltéve, ha az ezt kiváltó energia képes leküzdeni a súrlódás miatt fellépő ellenállást. Ennek okán viszont az egymásba „beakadó” molekulák ún. adhéziós kölcsönhatásba lépnek. Az eközben végzett munka hővé alakul, az érintkező felületek felkeményednek, megrepedeznek, s onnan részecskék válnak le, megajándékozva minket a kopás nevű jelenséggel.
Eme kéretlen látogató előbb hibás működést, majd komoly károsodást is okozhat, ezért annak minimalizálására vékony, ún. olajfilmbevonattal szükséges védenünk a mechanikus órák egymáson súrlódó belső alkatrészeit. Ez a kenés biztosít majd közvetítőközeget a két súrlódó szilárd test között. Az általuk kifejtett erőhatás ugyanis ún. nyíróerőt fejt ki a folyadékban, melynek hatására annak rétegei elcsúsznak egymáson. A nagy viszkozitású olaj azonban kellően erős belső súrlódással tudja a vele közölt erőt elnyelni, miközben a folyadék rétegei nem válnak el egymástól. Azaz a folyadék nem kopik, sőt megóvja ettől az egymással csaknem érintkező szilárd testeket is. Az olajréteg hiányában a nap mint nap, 24 órán át jobban vagy kevésbé, de lendületben lévő, folyamatosan mozgó csapok, tengelyek, fogaskerekek, illetve az ezt biztosító csapágyak igen hamar porrá őrlődnének, s dobhatnánk az órát a szemétbe.
Az olajozás mint megoldás persze korántsem tökéletes. A folyadék párolog. Idővel a viszkozitása csökken, szennyeződik. Az olaj „elfárad”. A kiinduláskor még igen kedvező tulajdonságait elveszíti. Többek között ezért is szükséges és igen fontos óránkat, ahogy a gépkocsinkat is, rendszeresen szervizbe hordani, s az „olajcserét” mindkettőben elvégeztetni. Mindezt aligha lehet eleget hangsúlyozni. Az olaj nélkülözhetetlen a mechanikus órák világában. Még akkor is, ha a Panerai-féle, 2017-ben bemutatott LAB-ID Luminor – hála a különleges anyaghasználatnak – nem igényel sem kenőanyagot, sem szervizt az elkövetkező 50 évben. Legalább is a gyártó szerint, de erre azért majd térjünk vissza 2067-ben. Addig viszont lássuk, hogyan használható fel az olaj az óraiparban másképp az alapvető funkcióján kívül.
Német példa
Első példa a német Frankfurt am Main városából származó Sinn Spezialuhren GmbH. Kétségtelen, hogy a „legöregebb óramárka” címmel nem dicsekedhet, ellenben a márka 1961-es létrejötte talán a legszebb kort valaha megélt alapító, Helmut Sinn nevéhez fűződik. Az egykori világháborús pilóta, későbbi repülésoktató 102 éves korában, 2018 februárjában hunyt el. Akkor már jó ideje nem ő irányította a nevét ma is viselő vállalkozást. Azt ugyanis eladta Lothar Schmidtnek 1994-ben. Róla érdemes tudni, hogy korábban az IWC-nél teljesített szolgálatot. Az alapító képzettségét látva egyértelmű, hogy leginkább a különböző pilóta- és fedélzeti időmérők alapozták meg a márka piaci helyét. 1985-ben dr. Reinhard Furrer fizikusprofesszor, későbbi asztronauta kezén egy Sinn 140 S karóra a világűrbe is kijutott. Aligha vágyhat egy pilótaóra ennél „magasabbra”. Az űrrepülés fontos tapasztalattal szolgált. A 140 S automata mechanikája bizonyította, hogy földi gravitáció hiányában is megbízhatón képesek működni. A történeti hűség kedvéért megjegyezzük, hogy ezt előtte egy Seiko 6139-6002 automata kronográf is megcselekedte az amerikai William Pogue űrhajós ezredes kezén.
Számunkra azonban egy valamivel frissebb fejlesztés, a Sinn által 1996-ban bemutatott HYDRO-technológia érdekesebb, amely már az új vezetés irányítása alatt a búvárórák víz alatti leolvashatóságát kívánta tökéletesíteni. Az eljárás lényege, hogy az óratokot a „hagyományos” módon felszerelik a megfelelő szerkezettel, számlappal, mutatókkal, elhelyezik a tömítéseket és lezárják a hátlapot, s ezt követően kristálytiszta olajjal töltik fel. Az óra valamennyi „belső szerve” olajfürdőben ázik. Sehol egy légbuborék, csak a sűrű, áttetsző, összenyomhatatlan folyadék. A szokatlan megoldás több jelentős előnnyel is jár. Aki ment már vízbe karórával a kezén, az tudja, hogy bemerítve az időmérőt, függetlenül attól, hogy melyik gyártó milyen típusa az, a leolvashatósága drasztikusan megváltozik. Néha egyenesen lehetetlenné válhat. Ennek oka, hogy a víz eltéríti a fotonokat, azaz úgy töri meg az óra számlapjáról, illetve a mutatókról visszavert fényt, hogy azt egészen másképp képes csak érzékelni az emberi szem. Persze a problémáért az óraüveg, az alatt lévő levegő és a folyadék együtt okolható. Gyakori ilyenkor, hogy bizonyos szögből eleve csak az üveg felülete, mint egy tükör látszik csupán, amiből aligha derül ki, mennyi a pontos idő. Az olajtöltelék ezt a fizikai hatást hivatott kiküszöbölni.
Ha egymás mellé teszünk egy efféle és egy hagyományosan levegővel telített óratokot, egyből látni milyen egyértelmű a különbség. A szemet szúró eredmény mögötti fizikai jelenség a fénytörés. Akkor jelentkezik ilyen szignifikánsan, ha a fény két eltérő optikai sűrűségű közeg határára ér, ahonnan a részecskék egy része visszaverődik, kisebb részük elnyelődik, s egy harmadik adag ugyan belép az új közegbe, de az iránya megváltozik. A fő problémaforrás ugyanakkor nem a levegő–víz találkozásakor lép fel, sokkal inkább a levegő–zafírkristályüveg–víz hármas felállás okolható érte. Az egyenletből a víz – búvárórákról lévén szó – nyilván nem kivonható. A zafír, illetve a bármilyen kristályüveg megint csak szükséges feltétele, hogy működképes maradjon az óra. Marad tehát a levegő. A megoldás a megfelelő olaj, ami optikai szempontból épp eléggé hasonló módon viselkedik, mint a zafírüveg, ezért a fény ide-oda térüléséből adódó tükröződést csaknem tökéletesen kiiktatja. És lám, a régóta jól ismert kenőanyag megoldott egy nem elhanyagolható problémát. S ha mindez nem lenne elég, az olajfröccs további előnyökkel is jár. E folyadék gyakorlatilag összenyomhatatlan. Azaz nagyon nagy nyomásnak képes ellent állni. Ez a tulajdonsága megint csak jól jön a mélybe szánt időmérők esetén. Az olaj hozzáadott értékének köszönhetőn a Sinn UX SDR GSG 9 EZM 2B nem túl beszédes nevű búvárja elképesztő, akár 12 000 méteres mélységig állja a vizet. Legalább is ami a tokot illeti. A szerkezet vízállóságára „csak” 5000 méter mélységig vállal garanciát a gyártó. Vegyük észre, hogy ez 1100 méterrel, azaz nem kicsit haladja meg a Rolex kereskedelmi forgalomban is kapható, mélytengeri szörnyetege által elvállalt értékeket (ami 3900 méter). Igen, a valósághoz persze hozzátartozik, hogy az említett modellben ETA 955.652 kvarcszerkezet szorgoskodik. E tényt és az 1800–2050 euró közötti árcédulát látva (mely attól függ, milyen szíjjal kérjük az órát), talán kissé visszább fogja az agarakat az ember. Ám a gyártó elmondása szerint a nem mechanikus belső épp az olajfürdő miatt indokolt. S bár bizonyára a legtöbb órakedvelő nagyobb örömmel látna zakatoló fogaskerekeket e mélytengeri szörnyeteg gyomrában, el kell ismerni, hogy rövidebb időintervallumban egy jó minőségű, elemes szerkezet megbízhatóbb, strapabíróbb társ lehet, főleg extrém körülmények között.
Az órát valódi szerszámnak szánták, oda, ahová csak kevés ember sem kedvtelésből merészkedik. Érthető és talán megbocsátható is a gyártó fenti választása ezért. A tok 44 milliméter átmérővel készül, német „tengeralattjáró”-acélból. Bőr-, szilikon- és acélszíjjal is választható. Mattfekte számlapján a domináns indexek a fehér, a jelölésekhez képest talán visszafogott mutatók és a Sinn felirat kiegyensúlyozott harmóniát fest a szemnek. S valamiféle olyan selymes tónusban teszi mindezt, amire egy nem olajjal borított „kijelző” aligha képes. Miközben a számlapra rejtett vörös feliratok és a GSG 9 címer vészjóslón arról árulkodik, hogy fenevad lapul a szolid acéltok belsejében.
Ez utóbbi kódnév egyébként Németország 9. határőrcsapatát jelöli, amely 1972 óta az ország különlegesen képzett terrorelhárító alakulata. Végül az olajozott belső egy harmadik előnyös képessége, hogy megakadályoz bármiféle belső párásodást. A levegőben ugyanis szinte mindig található némi vízgőz molekula, avagy páratartalom. Nincs ez másképp a hagyományos órák tokjába zárt gáz esetében sem. Ami aztán egy hirtelen és jelentős hőmérséklet-változás hatására folyadék-halmazállapotban csapódik ki az óra belsejében. Adott esetben megint csak megnehezítve a pontos idő leolvasását, illetve akár rozsdásodás útján komoly károkat is okozhat. A megfelelőn kezelt és előállított olajban ellenben nincs vízmolekula. Bármilyen hőségből is lépjünk be vele a legnagyobb hidegbe akár, párától nem kell tartanunk, ha az óránk efféle folyadékkal van töltve. A lünetta fekete színű ún. „Black Hard Coating”-borítással védekezik a karcok ellen. A magyarul nemes egyszerűséggel csak „kemény, fekete bevonat” névre fordítható eljárás lényegében egyfajta PVD-réteget feszít az acélra, mely eme Sinn-óra esetén „titán-alumínium–karbon-nitrid” vegyület.
A gyártó adatai szerint 2000 pontot ér el a Vickers-keménység-skálán. Mihez tartás végett a gyémánt 10 000 pontot tud, bár ezt a keménységmérési módszert, inkább fémötvözetek esetében alkalmazzák.
A két érték közötti 8000 pont talán kevéssé győz meg arról, hogy a „BHC” a jó választás, ha lünettát kell karcállóvá tenni. Sokkal többet mond azonban, ha tudjuk, hogy az átlagos 316L rozsdamentes acél 140–200, a zafírüveg 2200 pontot ér el ugyanebben a versenyben. S ez utóbbi meglehetősen nehezen megkarcolható. S hogy teljes legyen a UX SDR GSG 9 HYDRO bemutatása, a fentieken túl ún. „hőmérséklet-rezisztens technológiával” is felvértezett. Hála neki, garantálja a megszokott pontosságát –20 és +60 Celsius-foknak megfelelő hőmérsékleti tartományon belül, valamint vállalja, hogy bármi történjék is, nem áll meg a működése akkor sem, ha –45, esetleg +80 fokot mérne a hőmérő. Köszönet érte újfent az olajjal töltött tokozásnak.
Olasz példa
Láthattuk, hogy pár, nem feltétlen tetszetős következményt leszámítva (kvarcszerkezet), bőven hoz előnyt, ha a szokásos adagnál jóval nagyobb mennyiségben önti fel olajjal óráit egy gyártó. Meglepő lenne, ha más nem igyekezne előnyt kovácsolni e technológiából.
Az olasz U-BOAT számára sem ismeretlen a csúszósabb terep, ezt bizonyítja a 2018 novemberében bemutatott legújabb CAPSOIL-modellcsalád. Acéltokkal, DLC-bevonattal és kronográfkivitelben is elérhető a gyártó kínálatában. A magát 1942-től eredeztető gyártó a 2000. évben kezdte ostromolni a luxusórák piacát. A történet szerint az alapító Italo Fontana nagyapja, Ilvo Fontana felkérést kapott az olasz haditengerészettől, hogy tervezzen a részükre órát. Fontana úr rajzolgatott is serényen, ám a projektből sajnos végül nem valósult meg semmi. A skiccek nagy része – a márka eredettörténete szerint – ámbár fennmaradt, így mikor a drágább mechanikus órák iránti kereslet ismét erősödni látszott, az unoka a tettek mezejére lépett, s a fent írt dátumban megszületett a márka és a cég az olaszországi Lucca városában.
A múlt erősen a hit kérdése, a jelen pár kissé talán meghökkentő kivitelben elkészült karórát mutat, s a jövő mint minden gyártó esetében kérdéses. Akárhogy is, a jelenleg elsősorban divatmárkaként értékelhető gyártó egyike azon keveseknek, akik olajjal töltik fel egyes óráik tokját a már fent írt eredmények érdekében. S valóban, mivel a zafírüveg erősen domború, olyan hatást kelt a számlap, a finomkodónak aligha nevezhető osztások, a Panerai nyers, ifjúkorát idéző számok és mutatók, mintha azok az óra üveglapjára lennének belülről felfestve. Miközben természetesen ez nincs így. Ehhez társul a tényleg mélyfekete, csaknem teljesen tükröződésmentes, lágy színárnyalatokkal a szemünket kényeztető látvány. Annak ellenére, hogy az efféle mértékben dudorodó zafírkristályok esetén bizony elég nehéz reflexiómentes képeket készíteni. Ha másért nem is, de emiatt a fotósok bizonyosan kedvelni fogják a CAPSOIL-t.
Érdekes, szinte már játékos apróság a számlap feletti olajtavacskában kacsázó buborék. Az a gyártó szerint a hőingadozások okozta térfogatváltozások okán szükségeltetik. Ők tudják. Egykor voltak azok a régi gyerekjátékok, ahol apró vasgolyókat vagy pici egérkéknek látszó műanyag figurákat kellett beegyensúlyozni kis mélyedésekbe vagy valami furcsa kis keretbe. Bár ki tudja, akad-e még, aki emlékszik az ilyesmire. Az élményt mindenesetre a CAPSOIL is nyújtani tudja. Hosszabb utazás alkalmával tartós elfoglaltság lehet a gyereknek, ha megkérjük, tartsa a kis bubit mondjuk 12 óránál.
Az óra rozsdamentes acélból formált, 45 mm átmérővel bíró tokkal érkezik bőrszíjakon. Ahogy fent említettük, DLC-bevonattal is elérhető. A számlap, mely fekete, rajta sárga jelzések és feliratok, mind a négy elérhető variáció esetében egységes. A mutatók alá vékonyka, de vörös betűkkel felírták, hogy 0 és +60 Celsius-fok közötti hőmérséklet-tartományban „dolgozik”. Valószínűleg az óra. Bár ez azért annyira nem rázza meg a világot, főleg, ha számításba vesszük, hogy benne is svájci kvarcszerkezet lapul, ami jó eséllyel az ETA műhelyéből érkezik. A U-BOAT egyébként igen vakmerő. S erre nem csak az egész dizájn enged következtetni. Talán a modern idők egyetlen óragyártója, amely zafír hátlapon át megmutatja nekünk a ritkán látott eleme, az oszcillátor és a nyomtatottáramkör-kombináció indusztriális egyszerűségét a maga valóságában. Az óra 100 méterig vízálló. A nem kicsi tokon emberes korona emlékeztet az ismertebb olasz eredetű, bár ma már svájci márkára, s mindez 1500 euróért bármikor megvásárolható a gyártó honlapjáról.
Belga példa
A még serdülőkorba se lépett, 2010-ben alapított belga cég, mely magát „órás Start-Up” vállalkozásként aposztrófálja, szintén bátran nyúl az olajoskannához, miközben valami egészen szokatlan időmérőket kínál. A „belga” jelző persze kissé csúsztatás, hiszen óráit a svájci Fleurier városban kelti életre. Ha ismerősen cseng a név, az nem a véletlen műve.
A szomszéd névtáblákon olyan neveket olvashatunk, mint a Parmigiani, a Chopard, de a Richemont szerkezetgyártó cége és a Vaucher Manufacture is Fleurier-ben található. Ez utóbbi többek között a Richard Mille-nek is gyárt. A Ressence – talán a város efféle kisugárzásának is hála – az előző márkáktól eltérő módon mechanikus szerkezettel szereli olajjal töltött TYPE 3 és TYPE 5 modelljeit.
A képlet ennek megfelelőn kissé eltér a fentebb részletezettektől. Az olaj, egészen pontosan 35,7 ml folyadék (TYPE 3) tölti ki az óra „felső kamráját”. A tok tehát két, viszonylag elkülönített felső és alsó részre osztható. Felül a jócskán olajozottan működő, több tárcsából álló számlap lubickol, míg alant a levegőnek árja megengedi végre az automata szerkezet beépítését. Az ok a miértre ez esetben is főleg optikai. A fent ismertetett fénytörést kijátszva, e módszerrel éri el a cég, hogy részben minden lehetséges szögből egyformán jól leolvasható legyen az egyébként erősen domborodó, sőt lényegében az óra tokozását adó zafírüveg alá rejtett látnivaló. Mélyfekete árnyalatok, egyértelmű, határozott kontúrok mutatják a pontos időt. Miközben megint csak olyan érzésünk támad, mintha az üveglap belső felületére lenne ragasztva a sok kis szám és mutató. Ha szétszednénk a Ressence óráit, e téren megint csak csalódnánk. Bár itt klasszikus értelemben vett mutatókat nem találunk. Helyette egy erősen moduláris számlapot, egy nagyobb lemezből és az abba vágott körökbe illeszkedő további kisebb „lapocskákból” épül fel. S azok aztán körbe-körbe forognak, jobbra is, balra is, ha épp úgy játszunk a finoman szólva is bolondos koronával. Ez utóbbi lényegében az óra hátlapja. Megszokott koronát itt ne is keressünk, nincs. A tok ilyenformán töretlen egységet alkot.
A korona alulra került, és kétkezes móka használatba venni. Különböző pozíciókba állítva egyrészt képes felhúzni az időmérést biztosító automata szerkezetet. Egy másik, meghatározott helyre tekerve aztán tudjuk manipulálni a mutatóknak megfeleltetett tárcsákat. S ha megfordítjuk az órát, vissza számlappal felénk, a korona kvázi kiugrik az állítási funkciókból. Hiába tekergetjük ezután ide-oda, nem fog történni semmi. Egyedi megoldás, az nem kérdés. Bonyolultabban hangzik, mint a megszokott? Mondhatjuk, hogy igen. Értelme van-e? A vásárlók majd eldöntik. Az olaj mindenesetre elsősorban a jobb látvány érdekében ömlött bele a tok felső traktusába, illetve a gyártó szerint a tárcsák így kevésbé súrlódva csúsznak el egymáson, ezzel is fokozva a pontosabb járást.
Ahogy valamivel korábban már említettük, a tok felső és alsó része is zafír, középen titánkerettel. A hátlap ezért teljes mértékben áttetsző, bár a hatalmas felhúzósúlyt leszámítva szinte semmi látnivaló. A TYPE 3-modellekben használt mechanikus automata ETA 2824/2 báziskaliberre épül, amit a gyártó igencsak önképére formált a hozzá már saját maga által fejlesztett ROCS- (Ressence Orbital Convex System) modulnak hála. A kódot nem törnénk fel mindenféle esetlen fordítással, a működési elv lényegesebb. Ez utóbbi a mechanikus órák ősi ellenségét, a mágnesességet használja fel ahhoz, hogy az olajban úszó felső házat összehangolja a szerkezetet befoglaló alsó traktussal.
Nincs tehát a megszokott értelemben vett fizikai kapcsolat a „kijelző” és a mechanika között. Ami egyébként mindennel együtt 36 óra járástartalékkal szerénykedik a 15 mm magas tokban. Mindez nem tűnik valami soknak. A 44 mm széles „ufó”-vázból többet is kinézne a 21. századi ember. Nézhetünk is, elvégre a tárcsák finom mozgása miatt ügyelni kell a hőmérséklet ingadozásra, azaz szükség van kiegyenlítő tartályokra, hogy az “olajnyomás” állandó maradjon. Ezek a számlapon lévő hőmérséklet-kijelzéssel állnak összeköttetésben. A technológia persze még fejlesztés alatt áll. A TYPE 3 mindössze 3 atm, azaz lényegében nem létező vízállósággal szerénykedhet. Egy nedves kendővel megtörölgethető, de vízcsap alá mi már nem tartanánk. A számlap egyébként fekete és fehér háttérszínnel is elérhető, melyen annak megfelelőn negatív színekkel olvasható az óra-, a perc-, a másodperc-, a nap-, a dátum-, az olajhőmérséklet-kijelző, de még az is, hogy épp hétvége van-e már. A TYPE 5 ehhez képest már 10 atm nyomásig vízálló, s magát kissé merszen búvárórának állítja be. Ezt erősíti az egyetlen irányba tekerhető lünetta is.
A tok 46 mm szélesre és 15,5 mm magasra dagadt, bár a szerkezet és a járástartalék változatlan. Az óra mindemellett remek éjszakai fényeket is produkál, miközben az árát tekintve sem szégyenlős. A TYPE 3 Svájcban ajánlott fogyasztói ára 36 500, a TYPE 5 29 500 svájci frank.
A cikk a Prémium Óra Ékszer Magazin 118. lapszámában jelent meg.