A neve a legfontosabb paramétereket elárulja, de az Omega Seamaster 300 Co-Axial Master Chronometer 41 mm azért ennél többet is tud.
Mielőtt azonban megosztanánk személyes tapasztalatainkat, próbáljuk meg nagyon röviden megismerni, hogyan is illik a képbe az idei újdonság. Már pusztán azért is, mert a modell a Seamaster kollekció Heritage családjába tartozik. Ebből pedig már nem nehéz kitalálni, hogy mintául a legelső Seamaster szolgált.
Rögtön helyesbítsünk is, hiszen valójában az 1957-es Omega trilógia (Speedmaster, Railmaster és Seamaster) mára már valóban kitüntetett népszerűségnek örvendő (CK2193 referenciaszámú) modelljéről beszélünk, nem pedig arról, amely ténylegesen elsőként viselte a Seamaster nevet. Az ugyanis még 1948-ban, az Omega centenáriumának alkalmából debütált, és inkább egy sportos öltönyórának neveznénk ma. Ugyanakkor a mai Seamasterek legelső modellje kétségkívül az 1957-es modell, így az 1948 és 1957 közötti Seamasterek 9 évét fogjuk fel úgy, mint a várandóság 9 hónapját.
Retró
Értelemszerűen egy retró stílusú búvárórát kapunk, amely azonban sok tekintetben különbözik a mintául szolgáló CK2193-tól és persze az eggyel korábbi, 2014-ben debütáló változattól is. Ennek ellenére sem tagadhatja le, hogy bizony szépen beállt a sorba, és követi az immár évtizedes trendet. Teszi ezt azonban úgy, hogy nem szolgaian ismétel csak. Azt ugyanis már elsütötték a 2017-es limitált példányszámú „The 1957 Trilogy” sorozat Seamaster változatával. Ott alkalmazták a korhűség kedvéért az eloxált alumíniumot a búvárlünettán. Ugyanezt az anyagot kapjuk a mostani modellhez is, amit sokan az óra leggyengébb pontjának tarthatnak. Igen, valóban kevésbé ellenálló, mint a kerámia, ám nem is olyan fényes. A kerámia magas fénye bizony nem feltétlenül illik egy retró hangulatú időmérőhöz. Dönthettek volna még a Liquid Metal, avagy az amorf szerkezetű fémüveg mellett, ám ez az anyag a utóbbi években eltűnni látszik a márka kínálatából a kerámia javára.
Ezzel azonban nagyjából le is tudtuk az órának azt a tulajdonságát, amely a leginkább megosztóbb. Lehet érvelni ellene, azaz a kerámia tényszerűen sokkal ellenállóbb, így a funkcionalitás szempontjából észszerű döntés lett volna, és persze mellette is. Elvégre mégiscsak egy retrós stílusú óra, és azon bizony nincs keresnivalója a kerámiának. Amennyire lehetett, az alumínium felületét oxálsavval igyekeztek keményebbé tenni. A lünetta alumínium betétjén azonban tegyük túl magunkat, és vegyük észre a részletetek, azok gazdagságát. Ilyen például a lünetta és a zafírüveg illeszkedése, amelyek nagyon jól másolják az egykori plexiüvegek illeszkedését. Szerencsére itt azért nem voltak annyira retrós hangulatban, hogy a plexit is visszahozzák.
Ezzel azonban még nem értünk a dolgok végére. Az órát oldalára fordítva tűnik csak fel, hogy a lünetta tulajdonképpen túlnyúlik a tok síkján, azaz valójában nem a tok 41 milliméteres, hanem a lünetta. Ezt hangsúlyozza ki a lünetta alatti gyűrű is, amelyet fényesre políroztak, hogy jól elkülönüljön az egyébként zömében szálcsiszolt tokközéptől. Ugyanezt, a matt és fényes felületek játékát figyelhetjük meg a lünetta recéinél is. Segítik annak használatát, bár egyébként nem kell különösebben megerőltetni magunkat hozzá. Viszonylag könnyen forgatható (természetesen csak egy irányba) és határozottan áll meg a kívánt helyeken, nem „lötyög”. (Csak érdekesség képen jegyezzük meg, hogy a CK2193 lünettáját még mindkét irányba lehetett forgatni.)
Elég a lünettából
A tokközép a megszokott „formáját” hozza, nagyrészt szálcsiszolt felületekkel és polírozott élekkel. Ugyanakkor egy kevéssel laposabb lett az elődhöz képest, ami állítólag kifejezetten vásárlói/kereskedői visszajelzések eredménye. Az óra teljes magassága így 13,85 mm, ám a tok laposabbnak tűnik ennél, hiszen a domború zafírüveg egy-másfél millimétert hozzátesz a magassághoz. Persze erre szükség is van, hiszen a 300 a névben mégiscsak mélységet jelent, azaz 30 bar nyomást. Ide már kell anyagvastagság. Érdekesség, hogy a névben ez a számszerű adat eredetileg fiktív volt. Az 1957-es CK2193 bevezetésekor ugyanis a márka csak olyan eszközökkel rendelkezett, amelyek 200 m / 20 bar nyomásállóságot tudtak hitelesíteni. Az Omegánál azonban meg voltak győződve arról, hogy az órájuk bírja a 30 bar nyomást is, így megmaradtak a néveben a 300-nál, de csak 200-ig tudták hitelesíteni.
Ugyanezt a párhuzamot találjuk az óra azon alkotóeleménél, amely a legkevésbé sem retró. A 60 órányi járástartalékot biztosító 8912-es szerkezet METAS minősítéssel rendelkezik, amelynek egyik kritériuma a mágneses térerőkkel szembeni rendkívül magas ellenálló képesség. Az érték 15000 Gauss, ám csak azért ennyi, mert a hitelesítő intézet (METAS) csak ekkora térerőt tud gerjeszteni. Az Omega szerint a Master Chronomter szerkezetek, így a 8912-es is ennél nagyobb igénybevételnek tud ellenállni, csak nincs mivel bizonyítani. Rosszul tesszük, ha nem igazán tartjuk fontosnak, hogy az óránk ezen a területen is helytálljon. Indukciós tűzhelyek közelébe például „védtelen” szerkezettel szerelt órát nem ajánlott vinni, és persze a mobil közelében sincs éppen jó helyen, hogy a különböző, (állandó) mágnessel záródó táskákról ne is beszéljünk.
Ahogy a szerkezetek neve is jelzi, a pontosság terén sincs mit kifogásolni. A „Master” jelzés annak tükrében is helytálló, hogy a kaliber a COSC (azaz kronométer, napi -4/+6 sec) minősítésnél szűkebb tartományban kell bizonyítani, konkrétan napi 0/+5 másodperc lehet az eltérés. Az a példány, amelyhez szerencsénk volt, vibrográfon +3,2 másodperc/nap eltérést mutatott, tehát bőven határértéken belül teljesített.
Szendvics
Ha nem is feltétlenül modern, de mindenféleképpen kivételes jellemzője az órának a szendvics szerkezetű számlap. Kategorikusan kijelenteni nem merjük, hogy ez az Omega első szendvics számlapos modellje, de nagyon esélyes. Mint tudjuk a tényleges számlap alatt egy másikat is találunk, amely pusztán a lumineszcens festéket hordozza. Ennek fénye a fölötte lévő számlap áttörésein hatol át, és ketten együtt alkotják a számlapi képet. A szín a retró jegyében természetesen bézs, így imitálva a patinát. Vannak, akik ennek a színnek annyira nem örülnek, viszont el kell ismerni, hogy a melegebb árnyalat barátságosabbá, szerethetőbbé teszi az órát. A rikító fehér inkább a funkcionalitás, azaz szerszám jelleg felé tolná, míg valamilyen élénk szín egy kis rosszindulattal játékszerré degradálná. Mindenesetre nagynevű óramárkától szendvics számlapos búvárórát most már nem csupán az Officine Paneraitől vásárolhatunk.
Ugyan bőrszíjjal is kapható, amivel még jobban kihangsúlyozható a retró hangulat, de búvárórához mégiscsak csat dukál. Sokszor leírtuk már, hogy jó fémcsatot készíteni nem egyszerű vállalkozás. Az Omega is biztosra ment, és mindössze a szemek fényezését cserélte fel az elődváltozathoz képest. Most a külső szemek polírozottak, míg a középsők szálcsiszoltak. A zár természetesen nem lemez, és finom beállításra is van lehetőség. Ez különösen a nyáron jöhet jól. Ami viselést illeti, úgy nincsenek meglepetések, kényelmesen fekszik fel az óra, és a szemek közötti, átlagosnál nagyobb hézagok a szőrszálakat sem húzogatják. Nyilván télen, az órát reggel felcsatolva jön a szokásos „lefagyó csukló” élmény, de a búváróra amúgy is nyári műfaj.
Zárásként pedig a sokakat leginkább érdeklő kérdés: mennyi az annyi? Értelemszerűen árfolyamtól függ, jelenleg a 6450 frank kicsivel 2 millió fölötti összeget takar. Akinek ez lélektani határt jelent, az 300 frankkal olcsóbban juthat hozzá a bőrszíjas kivitelhez, elvileg az éppen csak nem lépi át a fenti kerek összeget.
