Mostani szereplőnk, és egy Panerai modell közötti ad hoc kapcsolatot most pusztán az teremti meg, hogy miként korábban egy évtizedes Submersible esetén , úgy most egy szinte már-már klasszikus Omegáról is lefújjuk a port. Képeken az Omega Seamaster Planet Ocean 2500.
A fent, illetve lent is látható Omega PO megnevezésébe rejtett számkupac, az automata szerkezetét jelöli. Ám, ha kicsit összerázzuk őket, e meglehetősen sikeres modellcsalád bevezetésének éve is előállítható. A 2005-ben rajtolt, mélyebb vizekbe szánt ketyegő csúcsképességei:
a 600 méterig garantált vízállóság,
az ehhez szükséges hélium szelep, illetve
a kronométer tanúsítványt szerzett mechanika.
Ez utóbbi lényegében az igencsak gyakran hadrendbe állított ETA 2892-A2 báziskaliber, felütve az Omega saját „koaxiális” gátszerkezetével.
A kronométer tanúsítványról röviden csak annyit idézünk ide, hogy az egy, a svájci COSC (Contrôle Officiel Suisse des Chronomètres), szabadon fordítva a Hivatalos Svájci Kronométer Tesztelő Intézet által kiadott igazolás, amit csak az igazán megbízható és pontos óraszerkezetek szerezhetnek meg, a szabványosított tortúrák kiállása után kiállított dokumentum. Az akadály sikeres megugrásához, vagyis ahhoz, hogy az óra tanúsított „kronométer” lehessen, több eltérő pozícióban, különféle hőmérsékleteknek kitéve sem késhet több mint 4, és nem siethet több, mint 6 másodpercet naponta. A tűrési tartomány 1973-ból maradt ránk, s ma már kissé meghaladottnak tetszik. A Rolex legújabb automatáira kevesebb, mint napi 2 másodperc eltérés a vállalás, +/-. A COSC tanúsítványért talán épp ezért nem áll már sorba a korona logós nagy rivális .
A hélium szelep, a „másik korona”, 10 óra tájt találjuk a tokba csavarva, amely az akár fél kilométert is meghaladó merülés alkalmával hasznos. Akit ennek története illetve működési elve jobban érdekel, a hely szűke miatt itt most hoppon marad, ellenben a Prémium Óra 2019 különszámunkban közreadott, terjedelmes írásunkból kimerítő mértékben tájékozódhat.
A Seamaster
széria egyébként valódi aggastyán. A márka 2018-ban ünnepelte az 1948-ban a világsiker felé szélnek, illetve víznek eresztett, legendás sorozatának 70. évfordulóját. A történeti hűség kedvéért, a hősünk 1932-ben látszik megfoganni, mikor is bemutatták a gyártó első vízálló karóráját, Omega Marine néven. Korabeli „rekordja” a 14 méteres merülés, egy bizonyos Charles William Beebe csuklóján, aki egy kötél segítségével a „mélybe” eresztett „tengeralattjáró” „pilótájaként” került be a köztudatba. Minden kezdet nehéz, és néha nem is túl meggyőző.
Ellenben a második világháború alatt, a gyártó saját feljegyzései szerint, több mint 110.000 db karórát szállított a Brit Védelmi Minisztérium, illetve a fronton szolgáló katonák, tengerészek és pilóták számára. A Marine technológiája már kielégítően strapabírónak és vízhatlannak bizonyult. S e sikerek, valamint tapasztalatokon építkezve mutatkozott be végül 1948-ban a már békésebb idők polgárainak szánt vízálló Omega Seamaster.
A történet ezen pontján támad némi vákuum. Lévén túl sok információt nem találni, az első szériás „tenger mesterekről”. Annyi bizonyos, hogy 1955-ben többféle Seamaster tokkal folytak a kísérletek, hogy elérjék a 60 méterig biztos „szárazságot”, s két év elteltével a siker már nem váratott tovább magára. Piacra dobták az első valóban búvár Omegát, Seamaster 300 néven. Beszédes neve immár a 300 méterig vízálló képességgel hivalkodik…, ami valójában csak 200 méterig bizonyított. A gyártó szerint persze nem az óra hibájából. Ennyi év távlatából majdhogynem mindegy is ez már.
PO 600
Különösen annak fényében, hogy a jelen sorok sztárja, a 2005-ben bemutatkozó Planet Ocean, a maga 600 „méterével” igencsak feltette a pontot arra a bizonyos i-re. Az óra több méretben, majd más-más komplikációval is elérhetővé vált, s e hagyományokat azóta is követik a tervezők. 38 milliméteres tokátmérővel kezdődőn, egészen a 45,5 mm-es tartományig tornázta fel magát a PO, ügyesen meglovagolva a túlméretes órák iránt feltámadt hullámok habjait.
A képeken létható modell is ez utóbbi. Azaz a legtekintélyesebb méretben kínál rendkívül jó leolvashatóságot, keveredjünk bármiféle fényviszonyok közzé is vele. A lumineszcens festékkel agyontöltött, nyílformájú mutatók és indexek tudják mit várunk egy igazi búvárórától. A számlap kiegyensúlyozottságát ráadásul az utóbbi jelölések „mögé” felrajzolt 6-9-12 sem töri meg. Sőt, e trióval jól összecseng a rejtőzködő dátumablak. Ez utóbbi a néha zavaró, vagy idegesítően nehézkesen leolvasható, nagyítós megoldás helyett pont jó méretben, pont jó háttérrel, épp a jó helyen egyensúlyoz, a letisztult összhang, és a sportos praktikum vékony mezsgyéjén.
007
A tok, bár nagy, és jelen esetben rozsdamentes acél, nagyobb részt szálhúzott, másutt magasfényűre polírozott. Letört, tompa ívek, markáns vonalak kontúrja rajzolja ezt az igazi maszkulin időmérőt a férfiember csuklójára. Ha bizonyíték kell és nem ígéret, elég kutató tekintettel végignézni a Daniel Craig megformálta James Bond csuklóját, a 2006-os Casino Royale c. filmben.
Ehhez képest a frissített változatok elegánsabbak, ha mondhatunk ilyet egy sportórára. Kecsesebbek, fényesebbek. Az első kiadás nyers ereje a már nálunk is felvonultatott későbbi utódok testéből kiveszni látszik. Feláldoztattak, talán épp a Rolex Submariner ellen vívott presztízscsata oltárán.
A fémcsat remek, s minden igaz rá, ami a tokra. A zár, ami összefogja, hasonlóan kellemes, bár kissé talán túl robusztus. Ezen a ponton jót tett neki az eljövendő nemzedékek finomodása. A számlap egyszerű fekete, semmi fakszni. Pont így tökéletes. A festett, alumínium lünetta még 60-at kattog, egyetlen irányba, s bár stílusában remekül passzol a képbe, sajnos a karcoknak hamar áldozatul esik. Bár költséghatékonyan cserélhető, ha kapunk hozzá alkatrészt.