A „speedy”, amit hiába szeretnél, nem lehet a tiéd. Pedig nagyon szeretnéd. De akkor sem!
Számtalan verzió, különleges és korlátozott számban gyártott kiadás, végtelen számban látott, unalomig ismert dizájn és megjelenés, és mégis! Az Omega Speedmaster rajongott állócsillag az óragyártás égboltján. Lázba hozza-e még egy újabb variáció a nagyközönséget? Hogy megőrülnek-e majd érte a rajongók? Bizony meg! Az Omega Speedmaster „Silver Snoopy Award” 50th Anniversary (Referenciaszám: 310.32.42.50.02.001) a gyártó 2020. évi legnagyobb sikertörténete, s nem is érdemtelenül. Vegyük sorra, hogy miért, de kezdjük e történetet az elején! Lássuk, hogy kerül a csizma az asztalra, pontosabban egy kutya a számlapra! Elvégre mégiscsak különös a rajzolt Beagle egy karórán. S annál is váratlanabb összekötni az űrutazással, mi több, a Holddal.
Gondolhatja, aki előtt nem teljesen ismert a NASA (National Aeronautics and Space Administration, azaz Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) és az aranyos képregénykarakter legendás kapcsolata. Ez utóbbi jószág, vagyis Snoopy az 1950 és 2000 között megjelent amerikai Peanuts-képregények mellékszereplője. Bizony, hiszen a főhős Charlie Brown, a kutyus gazdája volt, mert a főszerepet Charles M. Schulz, az alkotó, eredetileg nem a négylábúnak szánta. Snoopy mégis a képregények, később a rajzfilmek, egész estés filmek és sorozatok, sőt élőszereplős, színpadi musicalek legemblematikusabb figurájává nőtte ki magát.
NASA+Snoopy
Visszább lépve 50, de inkább majd’ 70 évet, az említett képregény már meglehetős népszerűségnek örvend, mikor az 1950-es, 1960-as években öldöklő versengés, avagy hidegháborús csatározás bontakozik ki a második világháborúnak hála egyértelmű szuperhatalommá puffadt Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A korabeli alapvető (és kezdeti) cél (már ami az űrkutatást illeti) nem sokkal volt több, minthogy melyik ellenfél tud előbb olyan interkontinentális rakétát készíteni, amivel vissza tudja „atombombázni” a másikat az ókorba. Persze mindehhez rengeteg egyéb kutatás (főleg hadászati célú fejlesztés) csatlakozott, s nem mellesleg a másik legyőzésére való elszánt törekvés minden téren, az űrversenyben is. S ha már ókor, már a rómaiak is tudták, hogy a népnek leginkább „kenyér kell és cirkusz”. A világűr meghódítása remek kis propagandacsemegének bizonyult, ami kellőképp lelkesítette a szembeállított népeket.
Az elhivatott „rajongók” táborát gazdagította Snoopy, illetve a Peanuts-képregények alkotója is. Ennek állít emléket a korabeli „Snoopy on Moon” című szösszenet, miközben a NASA elkövette nem az első, nem is az utolsó, ám kétségtelenül az egyik legnagyobb baklövését az Apollo-program (1961–1972) során. A szóban forgó katasztrofális balesetben egy földi teszt alkalmával „sikerült” felgyújtani az Apollo 1 űrhajót, és annak teljes legénységét. Három kiváló pilóta vesztette életét, értelmetlenül.
A nem épp kedvező visszhangot kiváltó kudarcot követően az űrkutatási hivatalnak szüksége támadt valamiféle barátságos, szerethető kabalára, ami eltereli a figyelmet a gyászos kudarcról, egyszersmind újra lelkesítően hat a közönségre. Megkeresték a fent említett képregényrajzoló Charlest, aki örömmel állította jópofa kis állatkáját az ügy szolgálatába. S a többi már történelem. Snoopy plüssfigura, ezüstkitűző, felvarró, szobor és megannyi formában volt már jelen, valamennyi a színre lépését követően elindított küldetés során. Az Apollo 10 (a Holdra szállást előkészítő, avagy a Hold felszínét és a lehetséges leszálló helyeket „körbe szimatoló”) misszió ún. „Hold-modulját” róla, a parancsnoki egységét Charlie Brownról nevezte el a legénység (Snoop = szimatol, szaglász). Snoopy máig a NASA figyelemfelhívó kabalája. Emlékeztetőül, hogy a hivatal megtesz és meg is kell, hogy tegyen mindent a biztonság maximalizálásának érdekében.
NASA+Omega
A svájci Omega-óragyártó űrkutatáshoz, egészen pontosan az amerikai űrhajózási hivatalhoz fűződő kapcsolata szintén ezekben az időkben vert gyökeret, bár a Speedmaster-sorozat (mely máig az egyik legsikeresebb és talán legismertebb szériája, ami az eladások 26%-át egymaga produkálja) sokkal korábban, még 1957-ben mutatkozott be. Sportos, de nem kifejezetten autós, versenysportokhoz kapcsolódó kronográfkaróraként kezdte pályfutását. Az Omega ugyanis már 1932 óta az olimpiai játékok hivatalos időmérő partnere.
A Speedmasterhez (ahogy a rajongók nevezik: „Speedy”-hez) visszakanyarodva, a NASA épp 1 évvel később (1958) kezdte meg működését, hogy aztán 1963–1964-ben, főleg az űrhajósok kérésére és igényei szerint keresni kezdje az ideális kronográfkarórát, „felkészüléshez és a repüléshez” egyaránt.
Az űrkutatási hivatal (1962-ben) saját maga is vásárolt erre a célra jó néhány modellt, illetve később felhívást tett közzé, melyre három gyártó, az Omega, a Rolex és a Longines küldött be időben olyan „pályamunkát”, melyek átmentek az előválogatáson. Ezt követően vehette kezdetét a 11 tesztfázisból álló tortúra: 48 óra +71, majd 30 perc +93 Celsius-fokban. Rögtön utána 4 órányi –18 fokos „hűsölés”. Később egymás után tizenöt ciklusban hevítették +45 fokosra, majd hűtötték le –18 Celsiusra az órákat 45–45 perc alatt 10, illetve 6 atm nyomáson. S ha ez nem lett volna elég 240 órán keresztül, véletlenszerűen +20 és +71 fok közötti hőmérsékleten „hintáztatták” őket 95%-os relatív páratartalom mellett. 6 alkalommal, 6 különböző irányból 40 G sokkhatás következett, 130 decibeles hang-„csapás” 40 és 10 000 hertzes frekvenciatartományban cikázva 30 percen át és így tovább.
A tesztfolyamat végeredményeként 1965. március 1. napján lett hivatalos, hogy az Omega Speedmaster kiállta a próbatételt, és a Gemini Titan III-legénység személyes időmérője lett. Ahogy az űrkutatási hivatal hivatkozott rá, „tartalék”. Abban az esetben, ha a fedélzeti digitális műszerek meghibásodnának, illetve a földi irányítással is megszakadna a kapcsolat, az egyetlen vésztartalék műszer, amire hagyatkozhat – ahogy erre később bizony szükség is támadt – az űrhajós csuklójára erősített mechanikus Omega-karóra. A svájci gyártó egyébként az eredeti Speedmaster-dizájnt a próbák kiállása érdekében áttervezte. 1964-ben jelent meg a máig továbbörökített ún. Lyra-tokfül-kialakítás és az aszimmetrikus tokforma, mely jobb ellenállóságot, illetve nagyobb védelmet biztosít a felhúzókorona és a kronográf nyomógombjainak (Ref.: ST 105.012).
A számlapra pedig büszkén felkerült a „Professional” megjelölés. A 42 milliméteres átmérővel készített, rozsdamentes acéltok védelmében manuális húzású Lemania 2310-kronográfszerkezet teljesített szolgálatot. A mechanika, ahogy a neve is mutatja, nem az Omega sajátja (ahogy manapság nevezzük, nem „in-house”), miközben egy kicsit furcsa mód mégis az. Albert Gustave Piguet tervezte a Lemania- (főleg) szerkezetgyártó cég égisze alatt 1942-ben. Az órásmester neve nem véletlen ismerős. Édesapja Henri Auguste, a Zenith igazgatója volt, míg távoli unokatestvére az Audemars Piguet alapítója, Edward-Auguste Piguet.
A Lemania-gyár ugyan 1884 óta jegyzett, ám az Omega 321 néven híressé vált Lemania 2310 első gyártási évében már rég a Tissot, az Omega és a Lemania által formált szövetség, a Société Suisse pour l’Industrie Horlogère tagja és részese. Ilyenformán lett a Lemania az Omega-óramárka exkluzív szerkezetgyártó-beszállítója 1932-től. Mi több, az igencsak híres családból származó Albert Gustave Piguet alapvetően a jó fél évszázaddal korábbi Omega-zsebórák kronográfszerkezeteit alapul véve tervezte meg a máig legendás mechanikát – ahogy láttuk –, kifejezetten az Omega (és a Tissot) igényei szerint, ímmár karóra-„testbe”. Ez a szerkezet pedig meglehetősen időtállónak bizonyult. Hiszen mindmáig az egyik legerősebb kronográf-„alap”, illetve láthattuk, hogy az egyetlen megoldás, ami 1965-ben kiérdemelte a NASA elismerését (a Rolex és a Longines modelljeiben Valjoux 72-szerkezet lapult, de ez már egy másik törtnet). A teszten elért győzelmet követően aztán 5 évvel később életmentő szerephez is jutott a Speedy…
Sikeres kudarc
Történt ugyanis, hogy 1970. április 11. napján útjára indult az Apollo 13-küldetés. Az űrjármű fedélzetén három asztronauta, Jim Lovell parancsnok, Fred Haise holdmodulpilóta és John L. „Jack” Swigert pilóta. Ez utóbbi egyébként – apró kis fricska – az űrruhába öltözés előtt még a saját Rolex GMT Master-óráját viselte, majd a felszállás előtti felkészülés során vette magához a „rendszeresített” Omega „Speedy”-t. A küldetés célpontja ismételten a Holdra leszállás, és ott további feladatok teljesítése… lett volna.
A sikeres kilövéstől mérten hozzávetőleg kettő és fél órával az űrhajó megfelelően pályára állt égi kísérőnk felé. Ezt követően, hogy megkönnyítsék a „landolást” a Hold „Fra Mauro” régiójában, pályakorrekciót hajtottak végre, méghozzá tűpontos eredménnyel. Ehhez a parancsnoki modulhoz csatlakozó kiszolgálómodul főhajtóművét többször „begyújtották”, hogy általa a parancsnoki modul majd ne az eredetileg tervezett 389, hanem egy jóval közelebbi pályán beérkezve, mindössze 109 kilométerre közelítse meg a Holdat. Viszont az új pályán haladva – későbbi korrekciók hiányában – az Apollo 13 nem kerülte volna meg megfelelően az égitestet, s elmaradt volna az ún. gravitációs hintamanőver. Ennek hiányában a legénység nem térhetett volna vissza a Földre, hiszen a visszaút során az űrjármű jó 4750 kilométerrel száguldott volna el a bolygónk mellett.
A küldetés második napján továbbra sem történt incidens. Minden megfelelőnek látszott. Április 13-án azonban, amikor nyomás alá helyezték az Aquarius-holdmodult, váratlan robbanás történt. Mint később kiderült, az űrhajó szervizmoduljának (kiszolgálómoduljának) kettő oxigéntartálya semmisült meg (s vele a parancsnoki modul jelentős része is), ami lényegében a jármű főbb meghajtórendszereinek üzemanyag-ellátását ellehetetlenítette.
A küldetés azonnal a fejetetejére állt. Első és legfontosabb cél már korántsem a holdra szállás, sokkal inkább az űrhajósok biztonságos hazajuttatása lett. Az emberiség az efféle nehéz pillanatokban mutatja meg igazán legnemesebb oldalát. A bajba került amerikai asztronauták megsegítésére vezényeltek négy szovjet hadihajót (egészen pontosan a tervezett visszatérés helyszínéül szolgáló földi koordinátákhoz), illetve egy nyilatkozat is napvilágot látott, miszerint „a szovjet kormány utasította minden állampolgárát, valamint a fegyveres erőit, hogy minden szükséges lépést tegyenek meg az amerikai űrhajósok megmentése érdekében”. Mindez természetesen leginkább csak szimbolikus jelentőségű, ám annak korántsem elhanyagolható.
Eközben az Apollo 13 legénysége átköltözött a holdmodulba. A parancsnoki modult ugyan lekapcsolták, ám arra még szükség volt, hiszen a földi légkörbe csak azzal tudtak visszatérni. A holdkomp leszállófokozatának többszöri begyújtásával végül sikerült a hintamanővert biztosítani, azaz a Holdat megkerülő pályát beállítani, sőt. Eközben egy máig kitartó rekordot is beállított a küldetés. Az Apollo 13 legénysége járt valaha legtávolabb a Földtől (401 056 km), köszönhetően a kényszer szülte Hold „feletti” átrepülési magasságnak.
Április 17. napján végül elérkezett a hazatérés ideje. Az űrhajósoknak vissza kellett térniük a parancsnoki modulba, ám menet közben vált világossá, hogy újabb pályamódosítás szükséges, ellenkező esetben „lepattannak” a Föld atmoszférájáról és kirepülnek a nyílt űrbe, esetleg elégnek a légkörben. A digitális műszerek azonban, ahogy időközben nagyjából minden, a fűtés, a vízellátás, az oxigén is a végét járta. A legtöbb fedélzeti műszer és technika működésképtelenné vált. Ami nem rongálódott meg, azokból is elfogyott az őket tápláló energia.
Ekkor jutott főszerephez Jack Swigert pilóta Omega Speedmaster karórája, ami – mechanikus lévén – elektromosság nélkül is tökéletesen működött. A legénység, James Lovell kapitány irányítása alatt, e konkrét Omega-kronográf segítségével mérte azt a bizonyos, elengedhetetlenül fontos 14 másodpercet, ameddig a holdmodul leszállóegységének hajtóművét még egyszer és utoljára gyújtásba hozták. Ennek köszönhetően az űrhajó elérte a tökéletes beesési szöget, és végül az Apollo 13 legénysége – lényegében sértetlenül – a Csendes-óceánban ért szerencsésen „földet”.
Az Omega Speedmaster „Silver Snoopy Award” 50th Anniversary a most kivonatosan összefoglalt eseményeknek állít emléket. S ama elismerés előtt is tiszteleg, amiben a NASA és űrhajósai részesítették a svájci óragyártót. Hálából, illetve kihangsúlyozva az Omega szerepét a félresikerült, ám szerencsés véget ért küldetésben, valamint valamennyi Apollo-misszióban nyújtott szolgálataiért, az Omega átvette az asztronauták által alapított Silver Snoopy Award-kitüntetést, avagy az „Ezüst Snoopy Díjat” 1970. október 5-én.
Az elismerő kitűntetést Thomas P. Stafford parancsnok nyújtotta át, melyhez nem csak maga az ezüstből készült Snoopy-t szkafanderben megformáló kitűző, de egy köszönetnyilvánító emléklap is járt az Apollo 13 teljes legénységének aláírásával. A Silver Snoopy Award egyébiránt az űrhajósok által életre hívott és a Snoopy-t alkotó Charles M. Schulz megformálta elismerés, mellyel azoknak mondanak köszönetet, akik az „emberes űrrepülés sikeréhez” rendkívül jelentős mértékben járultak hozzá. 1968 óta mindössze az „érintettek” kevesebb mint 1%-a részesülhetett e megtiszteltetésben.
Van, de nincs
Mindezt a rendkívül izgalmas és mozgalmas hagyatékot örökíti tovább az egyébként nem korlátozott számban gyártott, mégis meglehetősen nehezen beszerezhető – utalunk itt a bevezető mondatokra –, 50. évfordulós Speedmaster-kiadás. Legjobb tudomásunk szerint Magyarországra 2020 óta egyetlen példány sem „jutott”, hiába rendelte azt már elő, illetve meg a hivatalos magyar forgalmazó üzletében több mint 50 ember. Igény tehát lenne rá, miközben iparági pletykák szerint az órát eleve 2022-ig tervezi gyártásban tartani az Omega.
S ha már a konkrét modellről esik szó, lássuk, mit kapnánk 9600 euróért, azaz bő 3,5 millió forintért, ha eredményre vezetne a „sorban állás”. A 42 milliméteres átmérővel készülő rozsdamentes acéltok hordozza az 1965-ben „kiválóan megfelelt” nagy előd valamennyi külső jegyét. A kék színű, kerámiából kialakított tachymétre-skála ölelte számlap – szép utalással az „Ezüst Snoopy” medálra – tömör ezüstből készül (Ag925, a számlap középen vésett formában olvasható is az erre utaló felirat). Világos színét galvanizálás során nyeri. Rajta kék színű (PVD-bevont) rakott indexek, s szintén kék kronográfgyűjtők.
Ez utóbbi kettős három és hat óra tájon 30 perc, illetve 12 óra „különidőt” képesek monitorozni, méghozzá gombnyomásra. Rajtuk a parányi, kecses mutatók ezüstszínűek maradtak, míg a 9 órához helyezett kismásodperc-mutató, illetve a középpontba állított óra-, perc- és a kronográfhoz tartozó másodpercmutatók színe újfent kék, miként az órához járó nejlon szövetszíj egyaránt. Ez utóbbi (mű)anyag vízálló, s az óratok is az. Egészen 50 méterig vállal rá garanciát a gyártó. A kismásodpercmutató segédszámlapján aztán végre feltűnik Snoopy maga, méghozzá a Holdra készülő öltözetében. A felé ívelt felirat az 50. évfordulóra emlékeztet (50th Anniversary). A mind síkban, mind felületkezelésben (tükörfényű vagy szálcsiszolt) váltakozó (aszimmetrikus) óratok jobbjához meglehetősen szorosan simulnak a kronográf vezérlőgombjai és a felhúzókorona.
Ez utóbbi nem csavarzáras, lévén az órát az Omega saját (azaz in-house) 3861 kalibere működteti, amit kézzel felhúzva tarthatunk üzemben. Az egykori, legendás, fent részletezett Lemania 2310 eszmei örököse természetesen már ízig-vérig modern mechanika. 50 órányi járástartalékkal, koaxiális gátszerkezettel, szilícium hajszálrugóval, s nem mellesleg Master Chronometer-certifikációval. E címke viseléséhez az órának ki kell bírnia 15 000 gauss mágneses térerőt, valamint 0 és 5 másodperc között lehet a maximálisan megengedett napi pontatlansága, amit eltérő mértékben „feltöltött” járástartalék-állapotokban, illetve a konkrét órát 6 különböző pozícióban vizsgálva ellenőriznek (ezek az ennél jóval több részletre kiterjedő METAS-teszt részei). A szerkezet ráadásul még szép is. Igaz, jelen esetben látványáról le kell mondanunk. Cserébe valami olyasmit figyelhetünk az órát megfordítva, amihez nem túl gyakran lesz szerencsénk.
Bár az Apollo 13-küldetésről készült nagysikerű film főszerepében Tom Hanks alakítását szerethettük, amennyiben mégis hozzájutnánk az aktuális „Silver Snoopy Award” Omega Speedmasterhez, ezentúl a történet egy lényegi epizódját maga Snoopy eleveníti fel nekünk. Gombnyomásra. A színpaddá varázsolt órahátlap hátterében ugyanis a csillagoktól ragyogó kozmosz, benne (a kissé távoli) Föld-bolygó forog. A szó szoros értelmében, együtt az óra másodpercmutatójával. E festménynek is beillő mozgókép előterében fémlemezből kimunkált, 3D-hatású cikke látszik a Holdnak.
Szürke, kráterekkel szabdalt, akár a valódi égitest. A kronográf indítógombját benyomva aztán kezdődik az előadás. 14 másodperc. Az a bizonyos életmentő, feszült, hosszúnak ható pillanat eltelte után jobbról feltűnk az űrhajóssá avanzsált Snoopy! S parancsnoki modulját irányítva, újabb 34 másodperc alatt hasít át a látóhatáron. Végül alábukik, s balra eltűnik a Hold „sötét oldala” mögött. A karóra hátlapján megelevenedett képregény ezt követően ciklikusan ismételi önmagát, ameddig csak bírja szusszal, azaz működtetjük a kronográfkomplikációt. A vetítés kétféle módon állítható meg: egyrészt a stopper nullázásával, másrészt a felhúzókorona kihúzott állapotba hozásával, hiszen a 3861-es szerkezet másodpercstoppos funkcióval bír.
A 2020. év végén bejelentett Omega Speedmaster 50. évfordulós Snoopy-kiadás 2021 első felében volt várható a hivatalos márkakereskedésekben. S bizony nagyon sokaknak, nagyon sok helyen azóta is pusztán a vágyakozás maradt az óra helyett. A nagy rivális esetén már megszokhattuk az őrült használtpiaci árakat, a lehetetlen várólista hamis ígéretét, de úgy fest – bizonyos modellek esetén – az Omegát sem kell félteni. A Speedmaster „Silver Snoopy Award” 50th Anniversary kiadása másodkézből beszerezhető ára bizony már az ajánlott kiskereskedelmi ár háromszorosánál jár. S a határ esetében is csak a csillagos ég.
A cikk a Prémium Óra 2022-es számában jelent meg.
[ape-gallery 11335]
