Site icon ÓraMagazinOnline

Oris Artelier S

Oris Artelier S

A márka elegánsabb arcát mutatja az Oris Artelier S, amely puritán megjelenése ellenére mégis több mint aminek látszik.

Persze arról azért szó sincs, hogy azokat a funkciókat is el tudná látni, amiről a márkát egyébként ismerjük. Más szóval se búvárórák, sem pedig pilóta órák „rendeltetését” nem tudja átvenni. Már pedig az Oris elsősorban pont az iménti két műfajban erős.

Amiben azonban igenis tud többet nyújtani annál, mint amit elsőre kinézünk belőle, az pont végtelen letisztultságának köszönhető. A számlapon érdemben csak a márka neve jelenik meg feliratként, a perc skálában megbújó „Swiss made” mondhatni nem játszik. A számlap zömét csupán fekete vagy sötét zöld szín uralja a megszokott sugárcsiszolt díszítéssel. Itt inkább az az érdekes, hogy mi hiányzik. Igen, a már bő egy évtizede kedvelt kék szín, amely gyakran a feketét váltotta.

Hasonlóan „csupasz” számlapokat a H. Moser & Cie-nél szoktunk látni, de ott inkább a modernséget igyekeznek tükrözni. Ennél az Oris darabnál azonban egyben a retró felé is kacsintanak egyet, amit kétségkívül a széleken domborodó számlap, illetve a fölé emelkedő zafírüveg jelez. Még lehetett volna fokozni a retró vonalat azzal, ha a percmutató hegyét szintén lefele hajlítják.

Mindez pedig végül is miért teszi változatossá az órát? Mert így a 38 milliméteres tokátmérővel társítva mindkét nem képviselője felveheti. Csupán a 733-as kaliberrel kell megbarátkozni, amelynek járástartaléka azonos az átmérővel, azaz 38 óra, és valójában a Sellita SW-200-as szerkezete. Ennek tükrében a 1900 frankos ár talán egy kicsit magas.

Oris

Exit mobile version