Az Officine Panerai [OP], 2000-es éveket idéző lendülettel veti bele magát az idei esztendőbe. Ki tudja még mi mindent láthatunk tőle a következő, immár új időpontban tervezett SIHH eljöveteléig. A költői kérdés megválaszolása helyett azonban most következzék egy múltbéli, több mint 13 éves, ízig – vérig búvár, avagy egy Panerai Luminor Submersible PAM00024!
Egy igazi búvár, de sokak szerint “Az igazi búvár”, s talán a legigazibb „Submersible”.
Ez utóbbi jelzővel a leginkább mély vízbe szánt időmérőit jelöli a gyártó. A legújabb kollekció „sub” modelljei persze már jóval kecsesebbek. Lágyabb ívek, finomabb vonalak. Különleges anyaghasználat.
Immár az aktuális trend szabta keretek közé szorítkozik, a bumfordi búvárórák eme új kori dinoszaurusza.
A búvár
Az előbbi kifejezés egyébként a legnagyobb jóindulattal, szeretetteljes tisztelettel kötekszik mindenkivel, aki a Panerait szereti.
Hiszen illik rá e címke, kár tagadni, s akinek „bejön” az óra, épp ezért szereti.
Nagy, egyszerű, robusztus,
valami olyasmi, ami tényleg úgy is néz ki, mint amit 300 méter mély vízoszlop alatti, komoly, kommandós bevetéshez szánt a teremtő.
Ehhez képest egyébként szinte minden hiányzik belőle, ami az „eredeti” Panerai DNS fontos alkotója, kivéve a legmeghatározóbb felszerelést. A koronavédő híd, miként valamennyi Luminornak, úgy ennek a 00024-nek is sajátja.
Fény-kérdés
Ellenben nincs szendvics számlap. A lumineszcens anyag sem sugároz már, mint réges-rég. Cserébe a képeket látva az egyik legerősebb efféle lumineszcens festékre pillanthatunk, ami csak mind a mai napig kapható a piacon.
Sokan a Seiko-t dicsérik e téren (is), de bizony ez az öreg „PAM” bármelyikkel felveszi a versenyt. Sőt! Bár a japán fények valóban erősen kezdenek, hamar aludni tér bennük a szentjánosbogár.
A modern Rolex Submarinerek fényvisszaadó képessége ugyan vetekszik e Panerai erejével, ugyanakkor egyszerű fizikai tények okán nyer a „spagetti” óra. Hisz jóval nagyobb a festékkel kezelt felület, így erősebb és tovább is tart, mire kisugározza magából az összes, korábban elnyelt fényt. Az átlagosnál nagyobb óratok, vastagabb mutatók, szélesebb számlap, s rajta a pöttyök, valamint a számok egyértelmű kontúrja szintén megkönnyítik a leolvasást.
Ami megújult
Szomorú, hogy jelen korunk Panerai modelljei már szinte alig pislákolnak, a képeken látható fényárhoz képest. A színes, kékre, zöldre, ródiumra pingált, modern indexek és mutatók eleve gyengítik, a valószínűleg már más típusú festéket. Mintha energiatakarékos lenne az újabban használt, efféle anyag. S a szendvics számlap sem olyan már, mint rég.
A lünetta ellenben az óra azon pontja, amire ráfért a frissítés. Legalább is, ami a kérdés praktikus oldalát illeti. A kerámia, de még a szénszál is jóval strapabíróbb, mint az acél, ha támadnak a karcok. Bár minden érmének legalább két oldala van. Hiszen az acél biztosan nem törik ha valami keményebb felülethez véletlenül odakoccintja az ember.
Laza lünetta
A ma már ritkaság számba menőn, mindössze 60 osztásnak megfelelőt kattanó lünetta, megint csak olyan esetlenül elnagyolt hatást kelt. Különösen, hogy sikerült körbe kalapálni, azokkal a szegecsekkel, amik 5 „percenként” megtörik a szálcsiszolt felületet. A kiindulási, „12 óra” pozícióban elhelyezett, egyértelmű, sötétben világító marker jó búvárhoz mérten csak balra tekerhető el. Se nem feszes, se nem patent, viszont ahol megállítottuk, ott is marad, s a parton állók is látják, mikor is buktunk alá.
Vizes kézzel egyébként az alig recézett oldala, s sima felülete miatt nehézkesnek tűnhet a működtetése. Ám a már említett, hetykén ágaskodó, kis fém cölöpök, illetve pusztán a méretek és a laza rögzítésnek köszönhetően gyerekjáték az egész. Nem elegáns, de funkcionálisan több, mint megfelelő.
Dinoszaurusz (?)
A képeken látható modellt ma már nem gyártja a cég. S ez előbbi mondat igaz is, de nem is. E zavarodott sorokra a referenciaszám ad majd némi magyarázatot, melyből talán egyetlen gyártó sem használt már el annyit, mint a Panerai, rövid, még 30 évet sem számláló modern kori története során.
Bár nyilván nem feledtük, hogy maga a márkanév1860 óta ismert. Nem kérdés. Ahogy az sem, hogy a Submersible már az új korok gyermeke. 1995-ben tűnt fel e felirat először. Két évvel rá, hogy az Officine Panerai, a polgári lakosság számára is nyitva álló piacra lépett 1993-ban.
Ha már szóba került a múlt és a „kezdetek”, biztos, hogy csúnyán hajba kaptak a márka első és talán máig legismertebb nagykövete Sylvester Stallone, és a vállalat vezetői (bár az előző vezérigazgató esetében ez fogalmilag kizárt 🙂 ). Mindenesetre a sikerkovács, első Submersible, avagy a „SlyTech” 1995-ös bemutatkozása, mint mérföldkő, eltűnt az OP hivatalos honlapjáról. Helyette a széria új, arany tokos, 42 mm-es modelljei, vagy épp a már nálunk is részletezett Carbotech 616 kacsint vissza ránk.
Hallgat a weboldaluk arról is, hogy a 00024 némileg frissített, de lényegében „egy – az egyben” kiadását, PAM01024 referenciaszám alatt, ma is gyártja a cég. Bár úgy fest, nem igazán büszke rá. Csak akkor találni meg, ha kifejezetten rákeres a felhasználó. Mindjárt látjuk is, mi lehet ennek az oka.
Mindkét, vagyis a 00024 és 01024 is 44 mm átmérővel, teljesen azonos megjelenéssel, egyforma kaucsukszíjjal rendelkezik. A számlap, az indexek, a mutatók, a 9 óra helyére pakolt, finoman szólva is nyomatékos másodpercmutató, a 3 óra helyére ültetett, „befelé néző küklopsz” dátumablak, mind – mind megegyeznek.
Kivéve a már fent elsiratott, vakító éjszakai fényeket.
ETA? Valjoux?
A szerkezet is mondhatni azonos, holott egy ideje a Panerai már nagyon úgy tesz, mint aki kizárólag saját gyártású szerkezeteket kínál. Nos, a frissített 01024 továbbra is ETA 7750 automatát rejt, némi Panerai lengősúllyal és kisebb részletekkel felütve. Ez így viszont sehogy sem „in-house”. Ejnye. Talán ezért van az embernek olyan érzése, mintha ez a modell újonnan csak „pult alól” lenne kapható.
Annyi baj legyen !
Feltéve, ha továbbra is úgy tudják szabályozni, mint 2006-ban, mikor is a képeken látható 00024 kikerült a svájci márka műhelyéből. Nem csalás, nem ámítás, személyes tapasztalatokon nyugvó, empirikus megfigyelés, hogy ez a konkrét ETA mechanika, mindössze napi 0.19 (!) másodpercet siet. 2013-ban volt utoljára szervizlátogatáson, ami nem sikerült valami tökéletesen, ha megnézzük, hogy kerültek vissza azok a kis pöckök a már fent körülírt lünettába. Egy dolog, hogy látszik a ragasztó, de még csak vízszintesbe sem sikerült a három számozott vastagabbat visszapakolni. Sebaj. Majd a következő olajozásnál.
A 00024-ben rejlő szerkezet, a pontosság kedvéért,
OP III kódra hallgat.
Automata, s olyan hanggal „húzz” benne a rotor, mintha legalábbis egy miniatűr sugárhajtású vadászgép bújna meg a masszív, acélhátlap mögött. Járástartaléka mindössze 42 óra. 2006-ban talán elegendőnek tűnhetett. Ma már azért lehetne több. Ezért lehet, hogy a 01024-ben a frissebb ETA, OP XXX (micsoda fantázia ugye) került, immár 56 óra járástartalékot ígérve.
Akárhogy is, a lassan középiskolás korú ketyegőben mind a mechanika, mind számlap éji fénye, mérföldeket ver a legtöbb modern ketyegőre is, ami lássuk be, nem kis szó.