Site icon ÓraMagazinOnline

Raymond Weil Freelancer Lady

Bár az utóbbi évtizedben a női órák is szépen megnőttek, el kell ismerni, hogy továbbra is van igény a klasszikusra. Nekik szól a Raymond Weil Freelancer Lady kollekció.

Már a méretek is arról árulkodnak, hogy bizony itt fittyet hánytak a trendekre, és nem mentek el a 30-40 milliméter közötti tartományba. A két méret közül a nagyobb is mindössze 29 milliméter, míg a kisebbik csak 26 milliméter. Ez persze egyből jelzi is, hogy a számlap alatt kvarcszerkezet dolgozik. Ugyan lehetne mechanikusat is szerelni, de ez egyrészt lényegesen emelné az árat, másrészt valamivel nagyobb figyelmet is igényelne a viselőktől. A célközönség azonban nem biztos, hogy ezek közül akár csak eggyel is megbarátkozna.

Raymond Weil Freelancer Lady – a kollekció csúcsmodellje összesen 67 gyémánttal

Ennek jegyében az induló modellek számlapjainak színe is a klasszikus receptet követi, azaz sötét és világos darabok közül válogathatunk. Női órák esetében azért egy-két másik színnek is juthatott volna hely. A világos számlap anyaga gyöngyház – szintén egy bevált, biztonságra törekvő megoldás. Ugyanez mondható el a számlap indexeiről is: egy tucat gyémánttal helyettesítették azokat. Kiviteltől függően gyémántból jutott az üvegrámára is, kereken 55 darab.

Raymond Weil Freelancer Lady – nem bonyolították túl a színválasztékot

A szinte bármilyen öltözékhez illő fémcsat valóban előnyös, nem okoz fejtörést. Ez egyébként a Raymond Weil Freelancer Lady létezésének értelme is: lehetőleg minél kevesebbet kelljen foglalkozni vele, és minél több vásárlónak jöjjön be. Ennek oltárán áldozták fel például a bőrszíjak nyújtotta változatosságot és nagyrészt az egyediséget is.

www.raymond-weil.com

Exit mobile version