Site icon ÓraMagazinOnline

Roger Dubuis Excalibur Spider Flyback Chronograph

Roger Dubuis Excalibur Spider Flyback Chronograph

Tudnak, ha akarnak és ennek legjobb példája a Roger Dubuis Excalibur Spider Flyback Chronograph vadonatúj kaliberrel.

A márka persze a kezdetek óta a legfelső ligában játszott. Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy minden órájuk genfi pecsét tanúsítvánnyal (Poinçon de Genève) rendelkezik. Ugyanakkor kezdett már egy kicsit unalmas lenni, a kínálatuk. Ha valaki ugyanis egy évtizeden keresztül úgy ontja magából a tourbillonokat, mint más a „mezei” billegővel szerelt órákat, akkor az egy idő után már nem igazán tud újat mondani. Még akkor sem, ha egy tokba kettő, vagy akár négy tourbillont zsúfol.

Ezen az sem változtat, hogy a luxussportórák kategóriájának legeslegtetején szinte kötelező elem a tourbillon. Arról nem is beszélve, hogy egészen eddig hiányzott egy jelentős komplikáció a kínálatból: egy kronográf. Mindezt úgy, hogy közben a Lamborghinivel is volt/van együttműködésük.

Végre kronográf

Persze nem véletlen ez, hiszen egy valamire való kronográf kaliberrel jelentkezni legalább akkora kihívás, mint egy tourbillonnal. A márka számára ráadásul az előbbi a nagyobb, hiszen a tourbillonnal már jól ismerik egymást. Az RD780 névre hallgató manufaktúra kaliber pedig úgy tűnik valóban méltó a márka által elvártakhoz. Ha ugyanis eltekintünk a különböző formatervezési megoldásoktól egy valóban átgondolt, szimmetrikusan építkező, modern kalibert kapunk.

A dupla rugóház 72 órára elegendő járástartalékot biztosít, ami kronográfoknál egészen jó eredmény. Valójában azonban a kronográf percösszegzője az érdekes. A számlap jobb felén lévő összegző a RMC (Rotating Minute Counter) névre hallgat, és félig-meddig digitális módon jelzi ki a mért perceket. A háromágú mutató végén lévő 0, 1, 2 számjegyet kell összeolvasni a tőle jobbra lévő statikus 0-tól 9-ig terjedő skálával az mért percek leolvasásához. Kicsit szokni kell, de utána valószínűleg könnyű lesz. Értelemszerűen így legfeljebb 30 percnyi hosszúságú időtartamot mérhetünk.

Szokatlan jellegzetességek

Látványos megoldás, hogy a kronográfot vezérlő oszlopkerék a számlap felőli oldalon látható, amihez hasonló megoldást jelenleg aligha találni. Ennél is érdekesebb azonban, hogy a szilícium gátkerék és a horgony egymással érintkező részét gyémántbevonatot kapott. A Richemont-csoport márkáinál viszonylag ritkán találkozni szilíciummal, mivel ők kimaradtak a korai 2000-es évek fejlesztéséből. A gyémánttal bevont változat pedig nem csupán náluk, hanem az óraipar egészében igazi ritkaság.

Talán ennek is köszönhető, hogy az óra egyelőre csak márkabutikokban lesz kapható röpke 101500 dollárért, ám az eddigi gyakorlattól eltérően nem limitált. Nyilván nem tömegek fogják vásárolni, de ár/érték arányban kifejezetten jól árazott. Ezennel ugyanis a nevetségesen drága luxussportórák kategóriájának királyát, a Richard Mille-t tudják valóban saját óraipari tudással megtámadni. Ebben egyébként társ a Greubel Forsey is.

Roger Dubuis

 

Exit mobile version