Különleges óramárka a Seiko. A leginkább zavarba ejtő képessége, hogy egyszerre kínál 70 ezer forintért, de 7 millió forintért is portékát. Igen, a cég is felismerhette ezt az anomáliát, s ma már kifejezetten igyekszik azokat egy önálló márka termékeiként interpretálni. Ez lenne a Grand Seiko. Mi viszont nem ezért gyűltünk ma itt össze. Ellenben örömmel mutatjuk be a 2017. év egyik legkékebb csillagát, a korlátozott számban gyártott SEIKO PROSPEX BLUE LAGOON SAMURAI –t, ám némileg összekaszabolva. Íme egy abszolút limitált kiadás!
Lehetne regényt írni a „Seikosha” históriáról, hiszen az 1881-ben felkelő napot látott cég, mára kétségtelenül a legmértékadóbb japán óramárka lett.
Bemelegítésképp most mégis legyen elég annyi, hogy az első, már Seiko cégéres karóra elkészültéig, egészen 1924-ig telt-múlt az idő.
Jelen sorok sztárja viszont, 2004-ben találja meg a gyökereit. A gyártó ekkor mutatta be az első, „Samurai” becenévre keresztelt, 200 méterig vízálló búváróráját, melyhez a képeken látható, frissített kiadás egyébiránt meglehetősen hasonlatosnak nevezhető.
A kezdetek
A Prospex széria első, kék arcú lovagját, mindössze 2008-ig gyártotta a vállalat, hogy aztán a már említett időpontban (2017), mindössze 6000 példányban térjen vissza.
Igaz, hogy az eredeti kiadás túl nagy népszerűségnek nem örvendhetett, ám az újabb változat annak ellenére, hogy a hatszor ezer darab nem az a tipikus korlátozott példányszám, mégis pikk-pakk elfogyott, már az előrendelés során. Magyarországon talán 4 darab, ha landolt belőle. Az Egyesült Királyság 250 egységet kapott. Maga a japán anyacég döntötte el tudniillik, hogy melyik országnak mennyi jut, s az 550 USD-nak megfelelő, kiskereskedelmi áron vitték is, mint a cukrot.
Egyes szám, első személy
Épp ezért nem kis szerencse – s engedtessék meg, hogy most egyes szám, első személyre váltson a ragozás –, hogy sikerült szereznem belőle, ráadásul új állapotában.
S hogy mit érdemes róla tudni?
A számlap színjátszós kékje remek, bár túl erős napfényben már kissé szemcsés hatást kelt, de ez már tényleg csomó keresése a kákán. A hatalmas indexek és mutatók rendkívül határozott karizmát kölcsönöznek az egész óra arculatának. A számlapi színekhez a lünetta kékjei is megfelelően illeszkednek, bár a Rolex-féle összhang azért messze nincs meg, na de 550 dollárért nem is csoda. A látvány egyébként mindennel együtt több, mint kielégítő. Az éjszaki fényjátékról nem is beszélve, mert a nagy svájci riválisok tényleg emberükre találnak, ha lekapcsoljuk a villanyt.
A szögletes hatású tok átmérője 43.8 mm. Nem túl nagy, de nem is kicsi.
Ellenben a korona emberes és hosszan ágaskodik a védői között, mint egy hüvelyébe (Saya) tolt Katana. Amellett, hogy erősen asszociál tőle az ember, rendkívül praktikus és könnyen kezelhetővé teszi az órát. Valami ilyesmi kell egy korrekt búvárórára. Amely egyébként elődjéhez hasonlón szintén 200 méterig vízálló. A rozsdamentes acél páncél pedig, a 41 órás járást tartalékoló, a 4R35 névre keresztelt automata mechanikát védelmezi. Ez utóbbi, szintén személyes tapasztalatok alapján, sajnos messze elmarad egy Rolex képességeitől, na de a köztük lévő, sok ezer eurós árkülönbség szolgálhat némi mentséggel erre nézve is.
A történet
Az acél tok és az acél csat kényelmes, igényes, jó minőségű. A zár járhatna finomabban, percízebben, de megint csak megfelel, a már emlegetett ár/érték arányból fakadó elvárásoknak. S ha már az acél alkatrészekhez értünk, térjünk rá végre a meleg pitére.
Évek óta kerestem már azt az embert ugyanis, aki mesterfokon képes óratokot, illetve csatot, zárat vésni. Olyasvalakit, akivel szót lehet érteni, aki kreatív segítséget tud nyújtani arra nézve, hogy mi és hogy jelenjen meg az acélba vésve, és nem mellesleg nem kell hozzá eladni a házat, hogy meg is tudjam fizetni az órabérét.
Hosszú kutatás áll tehát a képeken látottak mögött, de azt hiszem, meg lett az eredménye.
Hogyan készült?
Az óra karaktere, az elnevezése, valamint a gyermekkorban gyökerező, japán, de inkább a legendás szamuráj kultúra iránti rajongásom egyértelműen predesztinált a képeken is látható motívumok, szimbólumok és írásjelek felé. Ennél többet viszont nem is nagyon tudtam hozzátenni a végeredményhez.
Helyettem a vésnök mester javasolta a formákat és alakzatokat, illetve elhelyezésük jellegét. Erről előbb megegyeztünk, ő némi számítógépes grafikát segítségül hívva felrajzolta, rámodellezte a láncszemekre és a tokra, s mikor kimondatott az áment, elkezdődött a csoda.
Előbb, szinte a hajszálnál is vékonyabb szerszámokkal, de kizárólag szabad kézzel felrajzolta, vagy inkább felkarcolta a kiválasztott alakokat.
Első lépésben a tokra, illetve a tokkal csatlakozó csatszemekre, majd egytől–egyig a többire is. Az ekképp az órára felkerült skicceket látva, még mindig eldönthettem, hogy megfelel–e. Majd a végső jóváhagyást követőn kezdődhetett a végleges vésés.
Az eredmény
A képeken is látható műalkotás formájában, végül több, mint 100 munkaóra záratott acélba, mondhatni, hogy az örökkévalóság számára. Minden egyes apró motívuma, kizárólag szabad kézzel készült.
Az alkotás végeztével aztán, a szimbólumokat határoló, keretet adó részek, szintén kézi polírozással nyerték vissza eredeti fényüket. S legutolsó mozzanatként a mechanika és a számlap is visszakerült az abszolút egyedire díszített tokba.
A végeredmény magáért beszél. Túl hosszasan dicsérni, bár tudnám, de nem fogom, tekintve, hogy megrendelő lévén fura lenne, ha nem tetszene.
Az viszont számomra is meglepő, mennyire pozitív fogadtatásra talált az óra, még a legnagyobb Seiko fanatikusok körében is. Egy negatív vélemény nem sok, annyi sem érte a nemes szamuráj, díszes vértjét.
Persze felmerül a kérdés, szabad –e ilyenformán kvázi tönkre tenni, de legalább is az eredeti állapotot visszafordíthatatlan módon megváltoztatni, különösen egy korlátozott példányszámban kiadott időmérő esetén.
A válasz számomra kézenfekvő. Egyértelmű, hogy szabad.
Egyrészt a magáéval mindenki azt tesz, amit csak jónak lát.
Másrészt az óra eredeti formájában nem képvisel olyan kimagasló mérnöki csúcsteljesítményt, vagy épp történelmi jelentőségű értékeket, mi miatt az eredeti állaga feltétlen óvandó lenne. Azt se feledjük, hogy másik 5999 darab továbbra is a gyári formáját hozza, szerte a világban.
Ez az egy viszont immár örökre az az egyetlen marad, amely magába zárta egy alkotó művészember 100 órányi, aprólékos keze munkáját, szenvedélyét, és a hosszú éveken át megszerzett tudását és tapasztalatát. Mindez pedig olyan hozzáadott érték, amely egy alapvetőn középszerű mechanikus, japán órát az egyetlen Seiková tett a számomra.
A mesteri kivitelezést, és a csodás végeredményt köszönöm Szijjártó István vésnök mesternek!
