Ugyan nem az öltönyórákról ismert a márka, a Sinn 1739 Ag B azonban szinte minden szempontból eleget tesz a műfaj követelményeinek.
Elegáns időmérők ugyan eddig is voltak, és most is vannak a márka kínálatában, öltönyórához eddig azonban nem volt szerencsénk. Valahogy nehéz is elképzelni ezt egy olyan márkától, amelynek karórái szinte már célszerszámnak tekinthetőek, ahol a műszaki teljesítmény az első és a megjelenést csak azután következik. És akkor még nem is említettük egyik kedvenc anyagukat, az acélt. Persze nem azt, ami az óraiparban általánosan használatost (316L), hanem azt az ötvözetet, amiből a német tengeralattjárók is készülnek.
Ugyanakkor el kell mondani, hogy ezen a látszólag idegen területen is remekeltek. Öltönyórájukban megőrizték lényegre törő formavilágukat, miközben a műfaji követelményeknek is eleget tesznek. A gyakorlatban ez egy 9,1 milliméter vastag és 39 milliméter átmérőjű tokot jelent. A magasság ugyan kevesebb egy átlagos karórához képest, de egy leheletnyivel lehetne laposabb. Persze ha hozzátesszük, hogy az óra 10 bar (100 méter) nyomásig vízálló, akkor nagyon gyorsan elfelejtjük az előbbi észrevételt. Nem mintha nagy hasznát vennénk, de egyszerűen hozzátartozik a márka arculatához. Ebből adódóan is hitelesnek tekinthetjük az órát.
Germánium
A másik szempont a tok anyaga. Öltönyórát illik nemesfémből készíteni, bár jócskán van példa rozsdamentes acélra is. Ugyanakkor lássuk be, hogy a tengeralattjárók acélötvözete, vagy másik kedvenc anyaguk, a titán, nem igazán illik a stílushoz. Az arany viszont a márkától idegen. Félúton találjuk azonban az ezüstöt. Ennek használatához azonban két problémával is meg kellett küzdeniük: az egyik a keménység (illetve puhaság), a másik az elszíneződés. A spanyol viaszt azért nem találták föl, ezért a piacon lassan negyed évszázada jelenlévő ötvözet, az argentium mellett tették le voksukat.
Az ezüst ötvözéséhez használt réz egy részét germániumra cserélik, amely megakadályozza, hogy a levegőben lévő, illetve a bőrünkből kiváló kén elfeketítse a felületet. A keménység terén érdemi előrelépést ez az ötvözet sajnos nem hoz, egy hajszálnyival keményebb csak a 925-ös (sterling) ezüsthöz képest. Gyakorlatilag tehát továbbra is csak fele olyan kemény, mint a 316L rozsdamentes acél. Egy szó, mint száz, valóban alkalmi öltözékhez érdemes viselni, nem biztos, hogy rendszeres, hétköznapi hordás során szépen „öregedne”.
Alap kaliber
A szerkezet terén csodát ne várjunk. Az SW-300-as szerkezet az ETA 2892-A2 klónja, ismert, bevált igavonó, könnyen szervizelhető, de természetesen egyediséget és hosszú járástartalékot ne várjunk tőle. Alapvetően azonban ez nem is szükséges, elvégre öltönyórát nem napi szinten hordjuk. Mivel amúgy is csak óra- és percmutatót kell meghajtania a szerkezetnek, akár kvarc szabályozású is lehetne, de ez azért méltatlan lenne a Sinnhez.
Nyilván első órának nem ezt veszi senki sem, inkább kiegészítésként szolgálhat egy kisebb-nagyobb kollekcióban. Érdekesség azonban, hogy különlegessége ellenére – elvégre nem csak a Sinnél, hanem az óraiparban általában ritka az ezüst tok – nem limitált példányszámban készül. Persze részben pont az ezüst indokolja a viszonylag magas, 2350 eurós listaárat is. Összehasonlításképpen egy ötödnyivel kevesebbért már kronográfot is kapni a márkától. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy keresett termék lesz, hiszen sok szempontból kilóg a sorból, miközben mégis teljes joggal nevezhető öltönyórának.
