Site icon ÓraMagazinOnline

TAG Heuer Carrera Mikrograph Anniversary Edition

TAG-Heuer-Carrera-Mikrograph-Anniversary-edition-zoom

Bizonyára sokan emlékeznek még a TAG Heuer bő egy évtizeddel ezelőtt útjára indított különleges projektjeire, aminek eredményeként megszületett a szíjhajtású Monaco V4, illetve a másodperc törtrészeinek mérésére képes extrém magas féllengésszámon üzemelő kronográfok. Utóbbiak sorozatában a Mikrograph volt első, és egyben a márka múltjára is utalt. A TAG Heuer még Heuerként 1916-ban állt elő az első, századmásodperc mérésre alkalmas stopperével. Nyilván adta magát az alkalom, hogy a centenárium alkalmából ismét elővegyék a modellt, főleg hogy gyakorlatilag semmilyen fejlesztői munkát nem kellett végezni, hiszen évekkel ezelőtt már befejezték azt. A századik évforduló alkalmából bemutatott TAG Heuer Carrera Mikrograph Anniversary Edition megjelenésében természetesen igyekszik az egykori stopper külsejét követni.TAG-Heuer-Carrera-Mikrograph-Anniversary-edition-mood

Ennek érdekében a kezelőszerveket például a tok felső felén, és nem jobb oldalán helyezték el. Ha pedig már oda kerültek, kár lenne kizárólag a csukló korlátozni az óra viselését, alkalmazhatóságát. Az új Mikrograph három az egyben elvnek megfelelően három különböző szerepkörben is helyt állhat. Karóraként a csuklón, és külön tartókban asztali vagy fedélzeti óraként. Utóbbinak főleg oldtimer rallykon résztvevők örülhetnek, hiszen a legtöbb esetben mechanikus időmérő használatát írják elő.

A szerkezet természetesen semmit sem változott, most is kettő az egyben a felépítés jellege, azaz a kronográf és az időmérő funkció két teljesen önálló szerkezet saját szabályzással és rugóházzal. Egyedül a rotoron osztoznak, amely az egyik irányba forogva az egyik, a másikba a másik rugóházat táplálja. Szemben a korábbi Mikrograph-fal a centenáriumi modell nem arany, hanem acél tokba került, és ez természetesen a árban is megmutatkozik: az egykori 50000 helyett “mindössze” 21000 dollárt kérnek érte, ami a szerkezet különlegességét figyelembe véve már-már baráti árnak számít. Persze arról se feledkezzünk meg, hogy értelemszerűen limitált példányszámban készül csak az óra, és ennek mértékét valószínűleg nem túl nehéz kitalálni: 100 darab készült csak a tavaly óta butikokban kapható, illetve rendelhető TAG Heuer Carrera Mikrograph Anniversary Edition modellekből.

Exit mobile version