Mido Baroncelli Caliber 80 Chronometer Silicon

A Midónak ez a modellje valójában tavalyi történet. Már a 2016-os bázeli vásáron bemutatták, de forgalomba csak az előző év utolsó hónapjaiban került, és akkor is csak a főbb felvevőpiacokon. Innen nézve tehát akár idei újdonságnak is tekinthetjük. Alapvetően pedig érdemes volt várakozni. A Baroncelli bemutatásának 40. évfordulója (2016-ban) alkalmából elkészített óra ugyanis óratörténelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű. A Mido Baroncelli Caliber 80 Chronometer Silicon ugyanis az első (nemzetközi szemszögből nézve) belépőkategóriás órája a Swatch-csoportnak, amelybe szilíciumból készült alkatrész került. Olvass tovább

Belépőmodell – Louis Moinet Metropolis

Mit tegyen egy újonnan alapított márka, ha szélesebb körből szeretne magának vásárlókat vagy legalább híveket szerezni? Készítsen „olcsó” karórát. A bevált recept szerint rendszerint először a gyűjtőket, az ínyenceket igyekszenek kiszolgálni, ami műszaki szempontból kifogástalan tartalmat, az árazást tekintve pedig csillagászati összegeket jelent. Ez az recept azonban csak elindulni segít, a haladáshoz más is kell. Főleg akkor, ha a többi versenytárs is igyekszik valamilyen módon kedvezőbb árfekvésű modelleket készíteni. A márka szerencséje azonban, hogy viszonylagos exkluzivitásának köszönhetően továbbra is magasabb árakat követelhet, cserébe viszont saját ötleteit is megvalósíthatja. A Louis Moinet Metropolis bárhogy is nézzük „csak” egy kismásodperces modell, de természetesen egyedi szerkezettel készül. Olvass tovább

Vizsgadarab – Laurent Ferrier Galet Micro Rotor ‘Montre Ecole’

Montre Ecole – szó szerint iskolai óra, pontosabban szólva vizsgadarab, amivel a szakképzésében résztvevő diák tanúbizonyságot tesz szakismereteiről és megszerzi mesterlevelét. Nagyon kisiskolásnak hangzik, de ha kézbe vesszük Laurent Ferrier Galet Micro Rotor ‘Montre Ecole’ óráját sokkal inkább a remekmű megnevezés jut eszünkbe. Ezen persze ne is csodálkozzunk, hiszen Ferrier úr – mielőtt belevágott volna saját vállalkozásába – hosszú ideig a Patek Philippe kreatív igazgatója volt. Olvass tovább

Vacheron Constantin Patrimony Perpetual Calendar

Több igen látványos modellel is előállt a svájci óraipar kékvérű márkáinak egyik legjelesebb képviselője. Azokhoz mérve ez az öröknaptáras modell szinte említésre sem méltó. Ez a parádés felhozatal éles ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy ősszel a márka Genf elővárosában lévő székhelyén az alkalmazottak munkahelyüket féltve tüntettek. Persze azt is látni kell, hogy ezeknek a modelleknek a fejlesztése nem tavaly indult, hanem akár három, négy esetleg öt évvel ezelőtt. Ettől függetlenül is a Vacheron Constantin Patrimony Perpetual Calendar mégis olyan benyomást tesz mellettük, mintha a márka belépőmodellje lenne. Pedig igyekeztek tenni is ez ellen. Olvass tovább

Nem csak vadmacskáknak – Cartier Panthère de Cartier

Számos egyéb újdonsága mellett a Cartier – úgy tűnik – idén a hölgyeknél igyekszik ugyanazt az sikert eléri, amit az uraknál a Calibre de Cartier, illetve a Drive de Cartier kollekciókkal már sikerült. Ezekkel a modellekkel új vásárlóközönséget igyekeztek megszólítani, és figyelembe véve a Cartier és legendává nőtt kabalaállatának, a párducnak kapcsolatát, feltehetőleg a hölgyeknél is hasonló eredményeket érnek el. Elvégre a Cartier nevet minden, magára valamit is adó nő ismeri. Ha pedig lehetőséget adnak arra, hogy már viszonylag fiatalon is szert tehessen valaki egy Cartier termékre, akkor könnyebb kialakítani a márkahűséget. A Cartier Panthère de Cartier modelleknek pedig pont ez a feladatuk. Olvass tovább

Vacheron Constantin Patrimony moon phase and retrograde date

Az egyik legnagyobb becsben tartott svájci óramárka idén 19-re húzott lapot, de nem nagyon volt más választása. Figyelembe véve, hogy az aranyórák piaca milyen gyorsan zsugorodik, igazán merész lépésnek számít újabb és újabb ilyen modellekkel előállni, de ahogy említettük, a Vacheron Constantin nem adhatja lejjebb. Főleg a klasszikus öltönyórákat felvonultató Patrimony-kollekció, amely a márka harmadik leggazdagabb választékát vonultatja fel. Étvágygerjesztő gyanánt a holdfázis és retrográddátummal ellátott Vacheron Constantin Patrimony moon phase and retrograde date modellel lát neki a márka genfi SIHH-ig tartó karácsonyi szezonnak. Olvass tovább

Vigyázz! Vakít! – Jaeger-LeCoultre Rendez-Vous Ivy Secret

Fejet hajtván női vásárlóik unszolása előtt, a nemes szerkezeteiről is ismert Jaeger-LeCoultre még 2012-ben áll elő kizárólag hölgyeknek szánt kollekciójával, a Rendez-Vous-val. Az azóta eltelt évek alatt kiderült, hogy nem holmi futó kalandról van szó, hanem tartós kapcsolatban gondolkodnak, amiről a hihetetlenül gazdag felhozatal is tanúskodik. Az egyszerű hárommutatós modellektől kezdve a csodálatos holdfázissal ellátott modelleken át egészen a tourbillonig, sőt percismétlőig terjed a felhozatal, így a mechanikus szerkezetek iránt különösen fogékonyak is találhatnak szívükhöz közelálló modellt. A Jaeger-LeCoultre Rendez-Vous Ivy Secret műszakilag nem kápráztat el annyira, fényével garantáltan mindenkit elvakít a gyémántokkal gazdagon kirakott titokóra, ezzel is bizonyítva a kollekció sokoldalúságát. Olvass tovább

Szivaróra – Zenith El Primero Chronomaster 1969 Cohiba Edition

Szivarok és karórák közös halmazát első hallásra bizony üresnek mondanánk, de alaposabban utánanézve ugyancsak meglepődünk, hány márka is döntött már úgy, hogy egy szivarral kiegészítve kelnek versenyre a vásárlók kegyeiért. Messze nem csupán a felső szegmens jön szóba, így például a Frédérique Constant is kipróbálta már ezt a marketingfogást. Hogy ezek mennyire eredményesek, arról persze a legritkább esetben értesülünk. A Zenith El Primero Chronomaster 1969 Cohiba Edition mindenesetre több fronton is igyekszik a lehető legtöbbet kihozni ebből. Olvass tovább

Vacheron Constantin Malte Moon Phase and Power Reserve

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a Malte-kollekcióban holdfázis és járástartalék egyszerre jelenik meg. Utoljára 2009-ben állt elő ezzel a két kisebb komplikációval a töretlen, negyed évezredes múlttal rendelkező márka. Ugyanakkor időközben egy jelentős évfordulót ünnepeltek, ami kapcsán a kollekció tetőtől talpig megújult. A Vacheron Constantin 1912-ben vezette be a Malte elődjét, és készítette el a világ első tonneau (hordó) alakú tokját. Ez az art déco ihlette forma mind a mai napig a kifinomult elegancia letéteményese, és a márka a 100. évforduló alkalmából frissítette az kollekciót. A Vacheron Constantin Malte Moon Phase and Power Reserve órára tehát kereken négy évet kellett annak várnia, aki ezeket a komplikációkat szerette volna látni az aktuális formatervekben. Olvass tovább

Belépőmodell – Cartier Drive de Cartier

A Richemont-csoport aranytojást tojó tyúkja, a Cartier sem hazudtolta meg magát 2016-ban. Nemcsak új modelleket, hanem mindjárt egy teljesen új kollekciót mutatott be. Azért is említésre méltó ez a teljesítmény, mert tavaly is pontosan ugyanezzel a mutatvánnyal állt elő a francia gyökerű márka. Míg akkor a Clé de Cartier debütált, addig 2016-ban a Drive de Cartier mutatkozott be. Szemben a tavalyi Clével, a Drive határozottan férfiakat szólít meg, és a Cartier közelmúltjában ez már a második ilyen új kollekció (a Calibre de Cartier kezdte a sort). Olvass tovább

Chronoswiss Sirius Répétition à quarts – a negyedütős

A neve ellenére eredetileg német márkánál zajlik a korszakváltás. Utód nélkül a márkaalapító kénytelen volt megválni müncheni székhelyű márkájától, és immár a név földrajzilag is az alpesi országhoz kötődik. Az óvatos útkeresés jegyében a meglévő kollekciókat igyekeznek csinosítani, bővíteni, és egy-két darabra valóban ráfér már a frissítés is. A Sirius Répétition à quarts például 12 éve változatlan formában díszeleg a kollekció legkülönlegesebb darabjai között. A márka alapításának 20. évfordulóján bemutatott negyedismétlős óra igazi különlegességnek számított akkoriban, szó szerint egyedüliként rendelkezett ilyen funkcióval a piacon. Olvass tovább

Retró kavalkád – De Grisogono New Retro

Ékszerészként érkezve az órák világába, a de Grisogono sokszor látványos és bizony méretes időmérőkkel hívta fel magára a figyelmet. Ha valamire nem lehetett panasz, az a formatervezés: nem biztos, hogy mindenkinek tetszett az eredmény, de azt senki sem tagadhatta, hogy nem fektettek bele rengeteg munkát. Önmagukhoz képest a New Retro egy kimondottan visszafogott darab, már-már meglepetésként hat, hogy a de Grisogono ilyet is tud.de-grisogno-new-retro-mood3

Persze továbbra is kellően látványos az új modell, a szemek biztosan megakadnak rajta. Elvégre kimondottan ritka az olyan téglalap alakú tok, amely a karra nem merőlegesen, hanem párhuzamosan fekszik fel, és emellett visszafogott megjelenésű. Ráadásul a névben ígért retróstílus nem a 60-as, 70-es évek formavilágát idézi fel, hanem egy korábbi korszakét, amely ráadásul Európában kevésbé ismert. A II. világháború miatt ugyanis az Egyesült Államokban a 30-as évek végétől kibontakozó streamline nem tudott gyökeret verni. Ez a stílusirányzat a leglátványosabban az óra üvegén jelenik meg: a téglalap rövidebb oldalán ugyanis az üveg ívben csatlakozik a tokhoz. Ugyanezt a megoldást alkalmazták a hátlapon is. A számlapot azonban már inkább az 50-es évek ébresztőóráinak stílusában rajzolták, bár maga az óra ébresztőfunkcióval nem rendelkezik. de-grisogno-new-retro-soldat

Mindezt egy meglehetősen nagy, 44×50 milliméteres tokba foglalták. A puszta számok alapján a méret hatalmasnak tűnik, de ne feledjük, hogy az óra párhuzamosan fekszik fel, így kényelmes viselni. A szerkezetről egyelőre nem áll rendelkezésre bővebb információ, ám feltételezhető, hogy egy, a márka stílusában gazdagon díszített ETA-ra vagy ETA-klónra támaszkodtak.de-grisogno-new-retro-mood2