Olajmágnásoknak – Ulysse Nardin North Sea Minute Repeater

Az utóbbi évek messzire nem voltak annyira sikeresek a márka számára, mint az azt megelőző évtized, különösen az orosz piac jelentős visszaesése volt fájdalmas. Hogy az olajmágnások vásárlóereje képes lesz-e ellensúlyozni az orosz piacot, az azért minimum kétséges, de ki más is venne magának egy olyan percismétlős, süllyesztett zománcozással díszített számlapú órát, ami egy tengeri olajfúrótornyot ábrázol, sőt még a referenciaszámban is az „OIL – olaj” szó szerepel? Márpedig az Ulysse Nardin North Sea Minute Repeater ezekkel a jellemzőkkel bír. Olvass tovább

Roger Dubuis Excalibur Quatuor Cobalt MicroMelt

Ha figyelmen kívül hagyjuk a drágakövekkel borított modelleket, akkor tagadhatatlanul a Roger Dubuis a Richemont-csoport legdrágább márkája, legalábbis ami az órákon fityegő árcédulát illeti. Ezt egyrészt betudhatjuk annak is, hogy minden egyes óra, tehát a teljes termelés genfi pecséttel rendelkezik, és persze nagyon sok modell komplikációs. Nagyon rövid idő alatt nagyon sok saját szerkezetet fejlesztettek, így érthető, hogy az alapítás óta eltelt két évtized után immár ki is szeretnék aknázni az eddigi befektetésüket. Egyrészt ennek is köszönhető, hogy a Roger Dubuis Excalibur Quatuor Cobalt MicroMelt nem nevezhető igazán új modellnek. Olvass tovább

Világújdonság – Eterna Granges 1856

Már az évszámból is láthatjuk, hogy itt bizony egy évfordulós modellel lesz dolgunk. Gyors fejszámolást végezve kereken 160 jön. Ha pedig évforduló, akkor a svájci óraipar hagyományai szerint illik ünnepelni. Az Eternának azonban ezen felül is van mit. A nagy pontenciált hordozó 39-es kalibercsalád kezdi megvetni lábát, és az Eterna Granges 1856 modellben eljött az ideje egy világújdonságnak is. Olvass tovább

TAG Heuer Carrera Mikrograph Anniversary Edition

Bizonyára sokan emlékeznek még a TAG Heuer bő egy évtizeddel ezelőtt útjára indított különleges projektjeire, aminek eredményeként megszületett a szíjhajtású Monaco V4, illetve a másodperc törtrészeinek mérésére képes extrém magas féllengésszámon üzemelő kronográfok. Utóbbiak sorozatában a Mikrograph volt első, és egyben a márka múltjára is utalt. A TAG Heuer még Heuerként 1916-ban állt elő az első, századmásodperc mérésre alkalmas stopperével. Nyilván adta magát az alkalom, hogy a centenárium alkalmából ismét elővegyék a modellt, főleg hogy gyakorlatilag semmilyen fejlesztői munkát nem kellett végezni, hiszen évekkel ezelőtt már befejezték azt. A századik évforduló alkalmából bemutatott TAG Heuer Carrera Mikrograph Anniversary Edition megjelenésében természetesen igyekszik az egykori stopper külsejét követni. Olvass tovább

Roger Dubuis Excalibur Spider Skeleton Flying Tourbillon

Több olyan márka is van a piacon, amely termelése egészét valamelyik ismert svájci tanúsítványrendszer követelményeinek megfelelően készíti, és hitelesítteti is azokat. A legszigorúbb ezek közül alighanem a genfi pecsét, így egyáltalán nem véletlen, hogy mindössze egyetlen márka van, amelynek összes időmérője eleget tesz ennek a követelményrendszernek. Magától értetődik, hogy a Roger Dubuis nem ontja magából az órákat, a különböző kalibereket viszont annál inkább. Különösen a tourbillonok és a csontvázasított szerkezetek állnak közel a márkához, és utóbbit mondhatni művészi szinten űzik, persze aki genfi pecsétet akar, annak ezt illik is így csinálni. Az Excalibur Spider Skeleton Flying Tourbillon nem igazi újdonság, hiszen még tavaly januárban debütált, ugyanakkor már akkor is látható volt, hogy bőven van potenciál ebben a modellben. Olvass tovább

A fal emléke – Romain Jerome Berlin DNA

Ugyan nem idei modell, mégis kár lenne nem tudni erről az óráról. Aki a márkát ismeri, bizonyára tisztában a DNA koncepciójukkal, azaz mindig igyekeznek valamit a névadóból felhasználni az óra megalkotásakor. Legyen az egy darab a Szabadság-szoborból, vagy megkövesedett láva egy izlandi vulkán lankáiról. A Romain Jerome Berlin DNA modellel azonban alaposan feladta magának a leckét. Mégis mit lehetne egy egész városról egy órába átültetni? Olvass tovább

Pehelykönnyű – Rado HyperChrome Ultra Light

Talán nincs még egy olyan márka az óraiparban, amelynek neve ennyire összeforrt volna a kerámiával. Évtizedek óta “ebben utaznak”, és minden évben sikerül látványos formatervekkel is előállni. Persze a Radot sem kerülhette el a retró trend, így ilyen stílusú darabokat is bőven találunk az aktuális kollekcióban, ugyanakkor szerencsére továbbra is jut forrás különutas megoldásokra. Ezek egyike a Rado HyperChrome Ultra Light, amelynek tömege éppen csak túllépi az 50 grammot. Olvass tovább

Nincs laposabb – Citizen Eco-Drive One

Ha egy már létező technológia fejlesztése során mérföldkőhöz érnek, napjaink digitális világában bevett szokásnak megfelelően verziószámot váltanak. Jelzés értékű ugyanakkor, ha egy négy évtized alatt egyre tökéletesebbé tett fejlesztés pont a 40. évforduló alkalmából újra az 1-es sorszámot kapja. Ez azonban csak a másodlagos jelentése az új Citizen-modell nevének. Az egyes itt az elsőbbséget jelképezi, ez ugyanis jelenleg minden Eco-Drive-technológiával szerelt modell királya. Mivel érdemli ki ezt a címet a Citizen Eco-Drive One? A méretével. Olvass tovább

London a csuklón – Mido Big Ben Limited Edition

Mint tudjuk, a Mido előszeretettel merít ihletet mindenki által ismert épületekről. A Colosseumtól a Nagy Falig terjed a felhozatal, idén pedig az Erzsébet-torony, közismertebb nevén a Big Ben került sorra. A Mido Big Ben Limited Edition azonban egészen rendhagyó módon született. Még a 2015-ös Bázeli vásár alatt indították útnak azt a versenyt, amely keretében három tervező, Eric Giroud, Lorenzo Vallone és Sébastien Perret mérte össze tudását. A feladat adott volt: a Big Ben szolgáljon a Mido új modelljének alapjául. Olvass tovább

Arnold & Son UTTE Skeleton

Egy kis túlzással kijelenthetjük, hogy ma már a tourbillon „kommersz” komplikáció. A feltalálása óta egészen az 1990-es évek elejéig eltelt két évszázadig olyan ritkának számított, mint a fehér holló, ehhez képest ma már úton-útfélen belebotlunk. Már középmárkák kollekciójában is jelen van. Ha ezen a területen az haute horlogerie szereplői újat szeretnének mutatni, akkor valami hasonlót kell letenni az asztalra, mint az Arnold & Son UTTE Skeleton. Olvass tovább

Fityiszt az Apple-nek – H. Moser & Cie Swiss Alp Watch

A 2016. évi SIHH-en első ízben vehettek részt független és mennyiséget tekintve szinte elhanyagolható kis márkák. A kilenc kiválasztott közül az egyik a H. Moser & Cie, amely kulturális szempontból talán az óraipar számára legfontosabb modellt alkotta meg: a Swiss Alp Watchot. A kifinomult formaterveiről és végtelenül igényes manufaktúra szerkezeteiről ismert márka gyakorlatilag “beintett” az okosóráknak. Tegyük azért hozzá, hogy könnyen teheti ezt. A svájci óraipar belépő kategóriás modelleket előállító szereplői talán még okkal is tartanak ettől a trendtől. Vannak, akik saját okosórájukkal álltak elő, és vannak, akik szemet hunynak a jelenség fölött, és bizakodnak. Például abban, hogy az okosórák amolyan “kapudrogként” végül meghozzák a “rendes” óra vásárlásához való kedvet is. Olvass tovább

Frankfurti damaszk – Sinn 1800 S Damaszener

Formatervezési szempontból a jelen óraipar garantáltan leleményesebb, mint bármikor korábban. Persze ami a műszaki vonalat illeti, úgy csak alig néhány éve látszik valami remény arra, hogy itt is magunk mögött hagyjuk majd a XIX–XX. századot. Az anyagtudomány fejlődésének mindkét terület sokat köszönhet, a látványos eredmények azonban természetesen az óra küllemében mutatkoznak meg igazán. Ennek megfelelően az utóbbi évtizedekben titánból, kerámiából, fából, kőzetből, szénszálból, egyedi ötvözetekből és bronzból is készültek óratokok, és a felsorolás közel sem teljes. Amivel azonban Sinn állt elő, arra eddig legjobb tudásunk szerint nem volt még példa. Ugyan elegáns, sőt egészen kifinomult, porcelán számlapos modelleket is találunk a kollekciójában, a Sinnt mégis inkább sportos, funkcionális és lényegre törő stílusáról ismerjük. Olvass tovább

Pin-up lányok  – Graham Chronofighter Vintage Nose Art

Repüléshez kapcsolódó órákkal lassan Dunát lehet rekeszteni, és valóban nem könnyű valami újat mutatni ezen a területen. Persze van azért, aki képes erre. A Graham pédlául a Chronofighter-kollekcióban alkotott figyelemre méltót. Az uralkodó trendeknek megfelelően a meglehetősen robusztus és férfias Chronofightert retrósították, megalkotva ezzel a Chronofighter Vintage-t és a negyvenes-ötvenes évekbe helyezve ezzel a megjelenését. Olvass tovább