Minden évben jelentkezik a márka egy-egy látványosabb időmérővel, így a Maurice Lacroix Masterpiece Gravity Limited Edition sem kelt csalódást. Olvass tovább
manufaktúra kaliber
Valószínűleg nem csak jártasaknak cseng ismerősen a márka neve. Az MB&F Horological Machine No. 9 „Flow” pedig egy újabb példája annak, hogy tesznek is azért, hogy minél többen ismerjék őket. Olvass tovább
A 21. századi luxusóra ideált megtestesítő monstrum, amelynek kistestvéréről korábban már írtunk. S most lássuk kicsit mélyrehatóbban e szörnyeteget is, kívül s belül. Audemars Piguet Royal Oak Offshore Chronograph ismertető következik. Olvass tovább
Bár két évvel ezelőtt mutatkozott be először a Tonda Métropolitaine Sélène Rosé Gold, ahogy neve is mutatja, az aranynak ebben az ötvözetében még nem láthattuk. Olvass tovább
Ugyan már nincs sok hátra az évből, azért még várni kell mire az új IWC Pilot modelleket megtapogathatjuk. Olvass tovább
Első hallásra garantált bukásnak tűnik, ha két markáns formatervű órát összegyúrnak. A Bulgari Octo Roma a kevés kivételek egyike. Olvass tovább
A múlt héten megjelent Prémium Óra különszámban csaknem mindent leírtunk, amit az aktuális IWC Schaffausenekről tudni érdemes. Az ablakon kinézve a tél már nem viccel, egyre biztosabb, hogy idén sem marad el. Így munka előtt, után, közben, esetleg helyette, annak, aki a fent említett magazint már kiolvasta, következzen pár nyári fotó. Nosza, csalogassuk elő a napsütést! Főszerepben egy konkrét IWC Big Pilot.
A dátum mellett szinte biztosan a második időzóna az egyik leghasznosabb komplikáció. Az Arnold & Son Globetrotter ezt művészi szintre is képes emelni. Olvass tovább
Nyilván nem kell mondani, hogy a zsebórák korszaka lejárt. Ezek az órák azonban nem tűntek el. Íme az új Aerowatch Lépine Hebdomas. Olvass tovább
Bár a telet lassan hírből sem ismerjük, a Glashütte Original a Senator Cosmopolite és a PanoMatic Luna modelljét is téliesítette. Igazságosan egyet hölgyeknek, egyet pedig férfiaknak. Olvass tovább
Kerámia. Gyors, nem reprezentatív közvélemény-kutatást követően kiderült, hogy az átlagember ezer dologra gondol a szó hallatán, étkészlettől kezdve fogászati beavatkozásokon túl ezer mindenre, csak egyre nem: svájci luxusórára. Ez minket azonban cseppet sem szabad, hogy zavarjon, ugyanis egy fantasztikus anyagról van szó, lássunk most néhány fontos újdonságot ebbe a régi-új matériába csomagolva! Olvass tovább
A 2017-es tulajdonosváltást követően a Breitling Premier az első kollekció, amellyel az új vezetés előállt. Az ihletforrás ismét csak a múlt. Olvass tovább
Hogyan csináljunk valami teljesen mást, mint eddig, de mégis maradjunk felismerhetőek? Ezt oldotta meg a Jaquet Droz Grande Heure Minute. Olvass tovább
Az elmúlt években látható volt, hogy az ötletek és lendület is elfogyott. Várható volt az „újratervezés”. Ennek megnyilvánulása pedig a RJ Arraw kollekció. Olvass tovább
Idén két másik alapításkori kollekcióval együtt az Orion is megkapta az új manufaktúra szerkezetet. Íme a Nomos Orion neomatik 41 date. Olvass tovább
Az olasz gyökerű ősbúvár, a legtöbb óramániást többnyire megszállott rajongóvá formálja vagy taszítja. E ma már svájci cég, épp útját keresve toporog. Ennek újabb, biztos jele a nemrég végre meglépett vezércsere. A hullámzó teljesítmény nem újdonság sem az egész iparág, sem a Panerai számára, ám hiszem, hogy hamarosan látunk majd e márkától is olyat, amitől ismét hevesebben doboghat a szívünk. Mire fel eme optimizmus? Azonnal mutatom. Képeken az általam végig járt Panerai keringő. Olvass tovább
A H. Moser & Cie. Endeavour Perpetual Moon Concept a másik schaffhauseni márka egyik leglátványosabb modellje. Most ezen is csavartak egy kicsit. Olvass tovább
Officine Panerai Luminor 8 Days Power Reserve név alatt egyből három modellt is találunk, és a maga módján mindegyik figyelemre méltó. Olvass tovább
A márka, de talán az óraipar egyik legismertebb modellje vagy lapos, vagy komplikált. A Jaeger-LeCoultre Reverso Tribute Tourbillon Duoface megmutatja, hogy mégiscsak lehet egyszerre mindkettő. Olvass tovább
A Daytona a világ egyik legkeresettebb és legjobban körülrajongott óramodellje, aligha vitatná ezt bárki. Az viszont szinte mindig megosztó, ha a gyári csomagot megpiszkáljuk. Kicserélünk ezt, lecserélünk azt, kicsit más, de mégis az, s a Rolex fanatikus egyből sokkot kap, úgyhogy akinek nem bírja a szíve, csukja be a szemét, következzen egy kis Rolex Daytona optikai tuning. Olvass tovább
Bár mára pilótaórákkal Dunát lehet rekeszteni, hölgyek mégis sokszor bajban vannak a méret miatt. A Patek Philippe Calatrava Pilot Travel Time segít ezen. Olvass tovább
Ahogy az várható volt, a máltai keresztes márka egyik 2018-as újdonságával a 2016-ban bevezetett, alaposan ráncfelvarrott Overseas-kollekciót bővít második időzónás kijelzéssel. Íme a Vacheron Constantin Overseas Dual Time. Olvass tovább
Ha csak egy jelzővel kellene ellátni a márka különböző modelljeinek, így az Urwerk UR–210 Dubai megjelenését is, akkor nyilván sokan a futurisztikusat választanák. Olvass tovább
Hogy nem egészen úgy mentek a dolgok a Parmigiani Fleurier háza táján, ahogy azt eredetileg elképzelték, mi sem jelzi jobban, hogy a vállalkozás arcaként szereplő ügyvezetőt másfél évtizedes munkája után leváltották, az irányítást pedig egy héttagú tanács vette át. Olvass tovább
Amikor már egy tourbillon nem elég, érdemes egy pillantást vetni a Greubel Forsey Quadruple Tourbillone Blue modellre. Ebbe egyből két duplát zsúfoltak. Olvass tovább