Az óra idén 17 éves, végig egy tulajdonos birtokában volt, és ha nem is naponta, de rendszeresen hordták. Így néz ki egy átlagos Omega Seamaster Professional Diver majdnem nagykorúan.
Az Omega, de talán az óraipar marketingeseinek is fontos ez az óra, hiszen közvetlen elődjével, a 2531.80 referenciaszámúval indult az Omega és a világ legismertebb titkosügynöke közötti gyümölcsöző kapcsolat. Az Omega Seamaster Professional Diver (2254.50.00 ref.számú) a maga 41 milliméterével még ma is minden további nélkül elfogadható méretű.
Ahogy tudjuk, az Omega Seamaster 1948-as indulásakor is fontos volt az elegáns megjelenés. Nem egy kifejezett céleszköz volt tehát. Erről az útról persze néha-néha letértek, mint ahogy arról a különböző Seamaster Polprof modellek is árulkodnak. A sportosan elegáns külső (hogy ezt a rettenetesen elcsépelt képet használjuk) mellett azonban van még egy vonás a legelső Seamaster és tesztalanyunk között: mindkettő kronométer.
Hogy ebből mi maradt meg, azt egy vibrográffal állapítottuk meg, és meglepve tapasztaltuk, hogy még mindig meglehetősen közel áll hozzá, legfeljebb egy-két másodperccel múlva alul, vagy lépve túl a megadott -4 / +6 másodperces értéket. Persze a teljes COSC tesztet nem végeztük el, már csak azért sem, mert az ajánlások ellenére ez az óra még nem volt megbontva. Tény, hogy manapság a legtöbb búváróra esőn, vagy óvatlan kézmosásnál fröccsenő csapvízen kívül vízzel nem találkozik, ez a konkrét példány azonban nyaranta sokszor volt tengerben. Sokat elárul ez a tömítések tartósságáról. Persze ebben azért a korona csavarzárjának is nagy szerepe van, és egy kicsit az automata felhúzásnak is, ami miatt kevesebbet kell használni a koronát. Ennek ellenére is erősen kétséges, hogy a 30 bar / 300 méteres nyomásállóság 17 év után is garantált még. Aki strandolni szeretne ilyen órában – főleg ha másodtulajdonos – annak azért érdemes legalább nyomáspróbát végeztetni szezonkezdetkor. Az még mindig olcsóbb, mint vízkárt felszámolni.
Omega Seamaster Professional Diver – búvárnak búvár, de mint tudjuk vannak, akik öltönyhöz is gond nélkül viselik.
A szerkezet az Omega utolsó, koaxiális gátszerkezet megjelenése előtti sikerkalibere, a 1120-as. Megbízhatóságát az eddigi vonatkozó megállapítások is jól türközik, de persze azt se hallgassuk el, hogy a kaliber alapszerkezetét már akkor is évtizedek óta gyártották. A 1120-as ugyanis az ETA 2892-A2-es szerkezete, igaz a szokásos 21 kő helyett az Omega változata (a 1120-as) 23 köves. Nyilván a rotor az Omega sajátja, és a szerkezet egésze is valamivel szebben díszített korabeli társaihoz képest. A 1120-as méreteinek köszönhető, hogy az Omega Seamaster Professional Diver viszonylag lapos is tudott maradni, ezzel is növelve az óra eleganciáját. Ennek esett egyébként áldozatul a búvárlünetta. Bár formailag megfelel a vonatkozó ISO elvárásoknak, azonban annyira lapos, hogy csupasz kézzel is meglehetősen nehézkes használni. Ezen persze kár fennakadni, ahogy mondtuk, ebben az órában nem búvárkodni járnak.
Mi maradt meg az óra ezredfordulós fényéből? A számlapon minden, az teljesen sértetlen. Patinának sehol semmi nyoma, és mivel már az elődmodellnél is felhagytak a trícium használatával, ezért a sötétben való leolvashatóság sem jelent problémát. (A trícium felezési ideje ugyanis kicsivel több mint 12 év, így 17 év után már lényegesen gyengébben fénylene.) Mivel az üveg zafír, azért bajt itt sem találni.
Kifele haladva, azonban egyre inkább találkozni az elhasználódás jeleivel. A tok polírozott felületei ennyi év után már inkább a szálcsiszoltakhoz állnak közelebb, és egy-egy ütésből származó mélyedés is feltűnik. Feltűnő azonban, hogy a lünetta fekete betétje egész jó állapotban van. Mint tudjuk, a lünetta az óra sérüléseknek leginkább kitett része, ám ennek ellenére is csak a külső elemen látni nyomokat. Ha jobban megvizsgáljuk, akkor az annak köszönhető, hogy a fekete betét egy hajszálnyival a külső perem és az üveg által alkotott sík alatt fekszik.
A csat mai magas elvárásoknak már nem igazán felel meg, egyszerűn túl laza, túl nagyok a hézagok. Mentségére szól azonban, hogy mégiscsak 17 év telt el. Ugyanakkor a zár masszív és tömör felépítése kiállta az idő próbáját, és a következő szűk két évtizedben is lehet még rá számítani. Nem hiába kapta az óra a “professional diver” nevet. Igen, integrált csathosszabbítót is találunk benne, amit nyilván soha senki nem fog használni, de hát ez a képesség is része az óra imázsának.
Végül pedig egy kis példa arra, hogy mennyire szaladtak el az órák árai az ezredforduló utáni másfél évtizedben. Ahogy a vonatkozó képen látható, az órát Magyarországon vásárolták 2001-ben 389000 forintért. Ezt a 17 éves órát manapság használtan másfélszer-kétszer ennyiért vehetjük meg. Persze alkudozással lehet faragni rajta, de így sem leszünk sokkal lejjebb az inflációval növelt ár alatt, ami kb. 680000 forint lenne (a frank árfolyamváltozását is figyelembe véve kb. 1,05 millió lenne az új óra ára). Mennyibe is kerül ennek az órának az utódja? Ez a Seamaster 300 Master Co-Axial lenne szintén 41 milliméteres tokkal és fémcsattal, listaáron 6600 dollárért, átszámolva kb. 1,6 millió forintért. Persze a tartalom is jóval több (új szerkezet, Liquidmetal (amorf szerkezetű fém) lünetta stb.), de így is jóval drágább az utód. Nem csoda tehát, hogy sokan használt órákban is gondolkodnak.
[ape-gallery 2395]
