Az Ulysse Nardin Marine Torpilleur bizony jócskán feladta a leckét az eladóknak. Elvégre elég érdekes lehet elmagyarázni a potenciális vevőknek, hogy miért torpedónaszád a kollekció neve.
Ezt most meg tesszük mi is, egyből előrebocsájtva, hogy létezik egy szép prózai, és egy nemesen egyszerű megoldás. Az előbbi a XIX. századba visz vissza, abba az időszakba, amikor az Ulysse Nardin műhelyében a legkiemelkedőbb hajókronométerek születtek. (Tényleg nem túlzás a jelző. Termékeiket 50-nél is több haditengerészet használta, így ha akkoriban hajókronométerről beszéltek, akkor az egy Ulysse Nardin volt.) A század utolsó harmadára a technika folyamatos fejlődésével a francia haditengerészet nem igazán tudott lépést tartani, mivel az akkori politikai bizonytalanság miatt mindig más irányt vett a fejlesztés. Így hasznavehető csatahajókat nem nagyon sikerült építeniük, helyette inkább torpedónaszádokra próbáltak támaszkodni. Ezek sebességükkel és manőverezőképességükkel voltak képesek megközelíteni a nagy felszíni hajókat, és torpedójukkal támadást intézni ellenük. Nyilván lényegesen olcsóbbak voltak a csatahajókhoz képest. Ezzel pedig át is evezünk a másik, egyszerűbb magyarázathoz: olcsóbb.
Elsősorban azért, hogy fiatalabb közönséget is képesek legyenek megszólítani. Mint látni fogjuk, messze nem olyan olcsó az az olcsó, de kompromisszumot sem kell igazán kötnünk. A Marine kollekció ugyanis 1996-os bevezetését követően a márka legfontosabb kollekciója, érhető módon nem akarják gyengíteni. Az Ulysse Nardin Marine Torpilleur esetében például dönthettek volna beszállítótól származó szerkezet mellett. Nem tették. Ugyanúgy az UN-118-as manufaktúra kalibert találjuk a tokban, mint az elvileg “nagy testvérnek” számító Marine Chronometerben. Az Ulysse Nardin Marine Torpilleur természetesen kronométer, erről papírja is van, sőt, a házi minőségbiztosítási követelményeknek is megfelel, ami szigorúbb, mint ami a kronométer tanúsítványhoz kell (-2/+6 másodperces pontosságra szabályozták a kronométer tanúsítványhoz szükséges -4/+6 másodperce helyett). Mivel a márka úttörője a szilícium technológiának, a gátkerék és a horgony itt is ebből az anyagból van. Pontosabban mesterséges gyémánttal bevont szilíciumból, hogy se a kopással, se a kenéssel ne legyen gond.
Ami szintén nem változott a Marine Chronometer kollekcióhoz képest, az az óra megjelenése. Ez többnyire magától értetődik, hiszen a Marine kollekció számlapjainak formaterve viszonylag merev: követik az egykori hajókronométerekét. Ez római számokat jelent, kismásodpercet a számlap alján, és járástartalék kijelzését 12 óránál. Létezik két változat arab számokkal és járástartalék kijelzése nélkül is, de valószínűleg nem ezek lesznek a sikerdarabok. Ugyanakkor a számlap itt már nem zománcozott, csupán festett, és a számlap pereméről is eltűnt a jellegzetes percskála. Ennek köszönhetően a tok átmérője is csökkent: 42 milliméterre ment össze, ami hárommal kevesebb a Marine Chronometerekhez képest. Ugyanakkor egyáltalán nem lenne meglepő, ha következő években “nagy testvér” is fogyókúrába fogna.
Rátérve a lényegre, azaz az árra, az olcsó itt is viszonylagos. Acél modellek esetén az Ulysse Nardin Marine Torpilleur egy harmaddal olcsóbb a Marine Chronometerekhez képest. Ez látványos engedmény, hiszen jóformán csak a számlap felülete az egyedüli különbség. A újjá tervezett tokon – hiába kisebb és laposabb – aligha foghattak ennyit. Itt is inkább fair árazásról beszélhetünk, és ennek tükrében még talán az a kijelentés is megkockáztatható, hogy jelenleg a „torpedónaszád” tűnik jobb választásnak. A rozsdamentes acél változatokért 6900 frankot kérnek, míg az aranyért természetesen lényegesen többet, majdnem 18000-t.
