Tiszteletteljes meghajlással köszöntjük körünkben, a fenti, előkelő származásának is megfelelőn sokatmondó nevű vendégünket, ki, akár a legkiválóbb társaságban, bármely kékvérű csuklón megállja helyét. Mondhatni káprázatosan ragyog a szmokingujj alatt. Képeken a Vacheron Constantin Saltarello Jumping Hour Rose Gold Limited Edition.
Kétségtelen, hogy a sportos időmérők korszakát éljük, némi túlzással már idestova 100 éve. No persze, amivel az 1930-as évek vásárolja kirúgott a hámból, ma már legfeljebb nosztalgikus régiségnek tűnhet, s csupán az arra érzékenyek, többnyire a gyűjtök köreiben népszerű. Egyetlen igazi kivétel talán a Rolex Submariner, ami ugyan valamelyest a későbbi korok gyermeke, mégis részben megőrizte “játszósórába” oltott eleganciáját. Miközben nem vitás, hogy a világ legismertebb, leginkább respektált időmérője.
Az igazán elegáns, már – már fennhéjázón előkelő órák világában azonban a Rolex, mint márka, ahogy a legtöbb, ma népszerű versenytárs is, biza általában alul marad. S ha már vetélytárs, térjünk is rá az idestova 263 éve jegyzett svájci márka, a Vacheron Constantin jelen sorok közt látható karórájára.
Vacheron Constantin Saltarello Jumping Hour Rose Gold Limited Edition
Íme, egy ízig – vérig snájdig, igazán eredeti és ritka, 18 karátos aranyból formált különlegesség. Ritka, hiszen mindössze 200 darab készült belőle, az 1990-es évek elején. Semmiképp sem hétköznapi, hiszen hasonló, ún. „coussin” avagy „párna” formájú tokkal készült időmérőt, pláne a modern időkből, nem egyszerű találni. Ez a térbeli kiterjedés egyébként, annak ellenére, hogy mindössze 36.5 mm széles, azaz relatíve kicsi, mai szemmel már – már női méret, mégsem hat túl aprónak a csuklón. Amíg egy hasonló méretű Datejust, ma már talán esetlen, legalább is egy meglett férfiember csuklóján, addig e négyzetes gyöngyszem kellemesen pont nem ezt a hatást kelti.
Persze mindennek oka, lehet nem is a tok, sokkal inkább a számlap egyedi díszítésében, vagy az ugróórás működés, ritkán látott különlegességében keresendő. A „jumping hour” kifejezés ugyanis ez utóbbi komplikációt jelenti. S ehhez jól illeszkedik a retrográd percskála is.
Ugróóra
Akad, aki nem szereti persze, vagy épp nem érti. Mások csodálva tekintenek rá. Bizonyos, hogy valódi és hozzáértő órakedvelőt hidegen aligha hagyhat. Lényegében a 2018. évben szemlátomást újra előtérbe kerülő, „digitális” óramegjelenítésről van itt szó (lásd IWC vagy MeisterSinger), amihez jelen esetben egy igen sajátos járású percmutató is társul. A felső ablakban látható szám tehát nem a dátum.
Az időt egyébként aligha lehetne könnyebb leolvasni. A felső kis ablakban, a pontos idő szerinti óra száma látható, 60 percen át, miközben a percmutató alant, mint egy régebbi stílusú jármű sebességmérője, végig kocog nullától hatvanig. Ott aztán egy pillantás alatt megtörténik a varázslat, s a mutató visszaugrik a kiindulási, zéró pozícióba, miközben az óratárcsa is vált a soron következőre.
A számlap
A perceket jelölő indexek elsőre talán hiányosak, hiszen minden ötödik került fel csupán, ám a „Guilloche” (ejtsd: „giosé”) avagy gilosált számlap díszes rovátkái csaknem pontosan oda esnek, ahova az egyes percek, így viszont már egyértelmű, hogy a lenti kép elkészítésekor épp délelőtt 8 óra, 56 percet ütött az óra. A számlap kidolgozása a tekintetünk is képes megbabonázni. Valódi mélysége, s a szintén aranyból készült, szerelt indexek, illetve mutató, a fény aktuális beesési szögének megfelelő árnyalatokkal varázsol el. Ha arról szólunk, hogy az órakészítés művészet, valami ilyesmire szeretünk gondolni.
A szerkezet
S ha már műalkotás, ideje a drágát megfordítani, ahol zafírüveg mögött tárul fel a szerkezet, miközben oldalt előbb a véset sorozatszámon, majd a máltai kereszttel díszített koronán is elidőzhet a tekintet picit. Az egyetlen csalódás, ami e Saltarellot kézben tartva érheti az arra érzékenyeket, az pont ezen a ponton tárul fel. Első pillantásra ugyanis elbűvöl a kézzel vésett, igazi mesterműhöz méltón dekorált, 21 karátos fehér és sárgaarany rotor. A régi s az újabb idők, extrém komplikált zsebóráit eszünkbe juttató, minden apró részletében díszített felhúzósúly, s a légies, mondhatjuk, hogy csontvázszerű kialakítása lenyűgöző.
Ha végül aztán sikerül átnéznünk rajta, ott találjuk a 1120 MR referenciaszámú Vacheron kalibert, ami valójában egy genfi pecsétes, Jaeger-LeCoultre szerkezet. 36 köves, 144 alkatrészből tevődik össze és nem egészen 40 órás járástartalékot biztosít. Ez utóbbi érték kevésnek hathat, de ne feledjük az egész óra, és maga a belbecs is mily vékonyka. A mechanika egyébként mindössze 2.45 mm „vastag”.
De a szívfájdalom persze nem ez, hiszen írtuk már, hogy kétségtelen, a JLC a világ egyik legtapasztaltabb óraszerkezet gyártója. A Vacheron ráadásul nem túl rég kezdte el megint kizárólag saját, azaz „in-house” „meghajtással” szerelni modelljeit. Ennek „hála” az árak is megindultak AP, sőt, már – már Patek Philippe magasságokba emelkednek. Egyik szemünk sír, a másik nevet. Mégis, különösen e konkrét Saltarello esetén, az ékes, díszes rotor mögé, valahogy hiányzik egy saját, de legalább egy teljes egészében felöltöztetett szerkezet, ahogy az egyébként a 1120 QP SQ kaliber esetén megtörtént.
De ne csüggedjünk azért nagyon, hisz az óra eredeti és különleges stílusából parányit sem vesz el mindez, a szerkezet pedig legalább olyan megbízhatón teszi a dolgát, mintha házon belüli lenne. Ráadásul mindez csaknem 20 éve kőbe, sőt aranyba lett vésve. Végül talán az is eszünkbe juthat, hogy ma egy Zenith szerkezetes, régebbi Daytona gyakran többet ér és keresettebb, mint egy saját szerkezettel szerelt Rolex.
Ki tudja mit hoz az idő, s mit értékel majd kiemelten az utókor?
A kölcsön kapott órát köszönjük az Elysium Luxury Waches -nak!
[ape-gallery 4218]
